A zenészek egymásra találását segítette, hogy az Ifjúsági Magazin meghirdetett az olvasónak még 1970-ben egy szavazást azt firtatva, hogy mely hangszereken kik a legjobbak Magyarországon, és a négy későbbi LGT-alapítóból három bekerült ebbe a képzeletbeli supergroupba, míg Barta Tamás a cserepadon foglalt helyet, őt a kezdőcsapatból Radics Béla szorította ki.
Válás vagyonmegosztással
Mivel az LGT megalakulását leginkább az Omega sínylette meg, érdemes felidéznünk ezzel kapcsolatban az előzményeket a zenekar énekesével, Kóbor Jánossal: „Presser Pici azt mondta, a britekkel nem lehet versenyezni, ő inkább a tengerentúli bandákat tekinti példaképének, az Omega másik része viszont azt mondta, lehet brit szellemiségben zenélni, csak kell hozzáadni valamiféle egyéni ízt. Na, ettől az egyéni úttól kezdtünk el távolodni az 1970-es lemezünkkel, és ezért érződött már a feszültség a tagok között is. A Deep Purple, illetve még inkább a Black Sabbath által fémjelzett angol hard rock pedig már végképp távol állt Picitől, ami többünknek viszont nagyon tetszett. A stílusbeli különbségeken túl más is mételyezte az Omega korábbi összetartását. Az 1970 végi Yamaha Fesztivál szüneteiben egymásnak magyarázkodtunk, hogy miért nem volt rendben az Éjszakai országút című harmadik nagylemezünk, és Pici annak az aggodalmának is hangot adott, hogy elnyomja Benkő Lacit a billentyűs hangszereknél. Tény és való, akkor Pici volt az elsőszámú zongoristánk. Ezenkívül Presser azt is hangoztatta, hogy mennyire nagyra tartja Barta Tamás gitárjátékát, ami indirekt módon mégiscsak Molnár György (Elefánt) ellen szólt. Ezen repedések mentén felgyorsult a hasadás, utólag már azt mondhatjuk, feltartóztathatatlan módon. Az 1970–1971-es ORI-turné végére el is jutottunk addig a pontig, hogy beállt a törés. Ennek bekövetkeztét segítette az, hogy más zenekarok, mint a Metro és a Hungaria is bomlófélben voltak, illetve tagcseréken mentek keresztül. Így a Metróból Frenreisz Karesz, míg a Hungariából Barta Tomi lettek azok, akikkel Presser Gábor és Laux Józsi megalapították az LGT-t. El lehetne gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha ezek az egybeesések nem következnek be, és még azt is mondhatnánk, hogy lehet, hogy megmenthető lett volna az Omega felállása, de különösebben nincs értelme ezen meditálni.