Ma ötven éve alakult meg hivatalosan az LGT

Éppen ma ötven éve alakult meg hivatalosan az első magyar supergroup, a Locomotiv Gran Tourismo, azaz az LGT. Tagjai a magyar rocktörténelemben addig egyedülálló módon korábbi profi, nagylemezekkel rendelkező beatzenekarokból verbuválódtak: Presser Gábor billentyűs és Laux József dobos az Omegából, Frenreisz Károly basszusgitáros, szaxofonos a Metróból, míg Barta Tamás gitáros a Hungariából érkezett, hogy ezzel az új összetételű csapattal ne csak a hazai, hanem a nemzetközi világot jelentő deszkákat is meghódítsák. Az LGT-t segítette Laux József felesége, Adamis Anna is szövegíróként, akinek a neve a szintén 1971-ben megjelenő első LGT-lemezre is felkerült a négyes fogattal szinte egyenrangú félként.

LGT együttes. Barta Tamás, Laux József (takarva), Frenreisz Károly, Presser Gábor. A felvétel a városban tartott koncerten készült. Fotó: Fortepan/Péterffy István

LGT együttes. Barta Tamás, Laux József (takarva), Frenreisz Károly, Presser Gábor egy gyömrői koncerten 1971-ben
Fotó: Fortepan/Péterffy István

Amikor az 1971-es ORI-turnénk utolsó állomására, Balatonfűzfőre igyekeztünk, odafele még közösen utaztunk az ORI-buszban, de visszafelé Presser Pici és Laux Józsi már Frenreisz Karesz Mercedesében jött vissza Budapestre. Ez annyira beszédes volt, hogy immáron a többiek számára is világossá vált, hányadán állunk velük, emiatt elég síri hangulatban töltöttük a visszautat. Ami a vagyontárgyakat, a berendezéseket illeti, simán szétosztottuk egymás között arányosan, bár ez tényleg olyan volt, mintha egy házasság bomlott volna fel, és nemcsak vagyonjogi szempontból, hanem érzelmileg is. Az Omega nevet egyértelmű volt, hogy mi visszük tovább, és a távozóknak kell új nevet választaniuk. Lauxék lakásán beszéltünk meg mindent, és Piciék Dob utcai lakásának pincéjéből szétosztottuk kinek-kinek, ami az övé volt. A többiek azt hitték, hogy beállok dolgozni mérnöknek, de az élet mégis másként alakult. Amikor Pici kikísért a lakásából, magában Woody Guthrie This Land Is Your Land című dalát dúdolta, amivel arra célzott, hogy az Omega Magyarországon marad, ők meg mennek Amerikába. Ekkor villant be nekem, hogy nem biztos, hogy ilyen könnyedén el kellene engednünk a zenekart, és abba kellene hagynunk, annak ellenére, hogy Laux és Pici voltak az igazán képzett muzsikusok közöttünk.”

Frenreisz Károly úgy emlékszik, hogy a Metro és az Omega is turnén volt, amikor már a majdani LGT tagjai szinte titokban találkozgattak egymással, és elkezdtek együtt zenét írni. Nagyon sokan azt hitték róluk, hogy meghibbantak, mert nagyon jól menő zenekarokban játszottak, és a biztos sikert látszottak feladni a bizonytalanért. „De bennünk akkora lendület volt és akkora vágy az új zenei irányra, hogy ha nem ment volna jobban, mint az előző zenekarainkban, akkor is boldogság lett volna bennünk” – fogalmazott. De nem sokat kockáztattak, mert akkora kereslet kínálkozott akkoriban a progresszív rockmuzsika iránt, hogy gyakorlatilag az első perctől kezdve kitehették a koncerteken a „megtelt” táblát, így aztán pláne nem bánták meg a vál(t)ást.

Hatásszünet a megalakulás után

Habár hivatalosan 1971. április 6-án alakultak meg, az első koncertjüket csak júliusban adták a Budai Parkszínpadon. A zenekar létrejöttétől az első szereplésekig eltelt időszak a tagcserék okozta viharé és annak lecsendesedéséé volt: támadt némi sajtópolémia körülöttük, de Kóbor János végül nagyon diplomatikusan annyit nyilatkozott az Ifjúsági Magazinban, hogy továbbra is együtt szeretne focizni Presser Picivel, továbbra is a barátjának tekinti, és az esetleges kritikáknak egyszer s mindenkorra szeretne véget vetni. A kezdeti első néhány hónapról a Magyar Ifjúság viszont nem is tudósított, még az is lehet, hogy már ekkor beigazolódott Presser Gábor meglátása, miszerint a honi média akkoriban mintegy virtusból versenyt űzött abból, hogy mennyire nem írnak róla és produkcióiról a lapokban, ha pedig mégis, akkor eléggé nagy fenntartásokkal. Az egyik cikk például úgy szellemeskedett, amikor megpróbálta feloldani a GT rövidítést, hogy az lehet gégetampon vagy egy nagy teljesítményű jármű. A hetilapként működő Magyar Ifjúság 1971. július 9-én írt először a bandáról (hacsak nem számítjuk azt a félmondatot, amelyben Zalatnay Sarolta megemlíti őket, mint a második szólólemezén közreműködőket, s ilyetén módon még az a furcsa helyzet is előállt, hogy az LGT legénysége nem saját lemezén, hanem Zalatnayén szerepelt először együtt egyazon felvételen) kaptak egy egyharmad oldalt. A cikkből is kiderül, hogy a négy alapító korábbról jól ismerte egymást, ami nem nagy meglepetés, hiszen ebben a szakmában ekkor már mindenki tudta a másikról, hogy hova tartozik. A kezdeti nehézségek is kaptak egy mondatot, miszerint sokat kellett várniuk az erősítőkre és más műszaki berendezésre (Yamaha- és Marshall-felszerelések), de aztán az optimista hangvételé lett a főszerep, amikor azt nyilatkozták közösen a Budai Parkszínpadon adott debütáló koncertjük után, hogy „az volt a szerencsénk, hogy tudtuk, mit is akarunk csinálni. Azokat a nótákat, amelyeket itt játszottunk, közös munkával alakítottuk ki, olyan stílusban, amelyről érzésünk szerint a jövőben meg lehet majd ismerni bennünket. Ha négy olyan zenész jön össze, akiket a hasonló elképzelések már régen egymáshoz vonzottak, akkor ebből feltehetőleg kialakul valami új, más, mint amit eddig külön-külön csináltak. Mi ezért alakítottuk az LGT-t: hisszük, hogy csak úgy tudunk továbblépni, fejlődni, ha azt a csúcsot, amelyet korábbi együtteseinkben, azokkal a társainkkal elértünk, szinte kiindulási alapnak tekintjük, s eddigi eredményeinkre építjük az újabb elképzeléseket. A beatben sem mondhat le róla az ember, hogy időnként megújítsa önmagát. Mi négyen a régiek vagyunk, akiket jól ismernek a fiúk-lányok, de újak is akarunk lenni, egyenként, s főleg így együtt mint Locomotiv GT. Az már a hallgatóink dolga, hogy eldöntsék, ez sikerült-e?”

A nem kis profizmustól áthatott, ars poeticának is beillő bemutatkozás – ami mögött az ösztönösen jól kommunikáló és ezért a hivatalosan nem is létező, lényegében tiltott menedzseri posztot betöltő Laux Józsefet sejthetjük – után a cikk elismerően nyilatkozott a koncertjükről, leírva róluk, hogy máris saját stílusuk van, érzékeny, kulturált, nagyon igényes zenét játszanak, amit nem lehet „csak úgy” hallgatni, hanem oda kell figyelni rá.

Laux József a zenekarban a tiltott menedzseri posztot is betöltötte
Fotó: Fortepan/Péterffy István

Azt már ez az írás is érzékelteti, hogy nem a gyors és olcsó sikerre törekedtek az LGT zenészei, melynek folytán nem is biztos, hogy kezdetben túl sok slágerük lesz. Megemlített még egy különlegességet is a cikk, mégpedig azt, hogy azon túlmenően, hogy felvettek két számot a Magyar Rádió egyik stúdiójában (Boldog vagyok és Ha volna szíved), de ezt szeretnék kiegészíteni A kötéltáncos álma című opusukkal is, és ebből a három dalból szeretnének egy úgynevezett maxi single-t, azaz egy akkoriban még nem is forgalmazott háromszámos kislemezt kiadni. A cikk szerzője sokatmondóan hozzátette, hogy ez a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól is függ. Az ötlet kétségkívül különleges és jó volt, ám nem valósult meg: 1971 augusztusában a kislemezükön a Boldog vagyok és a Ha volna szíved szerepeltek, és mindkét szerzemény kart karba öltve bejárta a Magyar Ifjúság slágerlistájának szinte minden fokát. Előbbi könnyedén értelmezhető volt úgy is, hogy az LGT-tagok örültek annak, hogy új életet kezdtek, ami az Omegának és bizonyára a többi faképnél hagyott csapatnak is rosszul eshetett (az Omega meg is írta S. Nagy István szövegével a Hűtlen barátok című számát, annak ellenére, hogy a szétvált két banda között soha nem volt olyan túlzottan nagy feszültség, és az utókor szemszögéből mindegyik szereplő úgy látja, hogy mindenki jól járt a szakítással). Karácsony előtt néhány héttel megjelent első nagylemezük, amiről a kritikusok is elismerően nyilatkoztak.

Yamaha Fesztivál és nagylemez – az 1971-es év sikerei

Az LGT már megalakulása évében is ért el nem kis sikereket, pedig meg kellett küzdenie a rajongók kegyeiért, ami nem volt egyszerű feladat úgy, hogy a vérmesebb Omega- vagy Metro-„drukkerek” bizony a pillanat hevületében akkor úgy érezték, hogy egy életre örök ellenségnek kell őket tekinteni. Nem tartott azonban ez sokáig, még a rockzene világában is csak három napig tart egy csoda, és korabeli szegedi rajongók visszaemlékezéseiből még az is kiderül, hogy voltak, akik direkt Omega-rajongókként mentek 1971-ben LGT-koncertre azzal a céllal, hogy majd ott balhét csinálnak, de LGT-rajongóként jöttek ki onnan. Azon túlmenően, hogy a hazai slágerlistákat meghódították, valamint zenéltek Böszörményi Géza Madárkák című filmjében, és a legendás Kertészeti Egyetem Klubjában a Tolcsvay-trióval együtt tartották üzemben a közösségi ifjúsági szórakozóhelyet, sőt turnéra is mentek velük (másokkal is felléptek, így a Fermmel és a Corvinával nagy sikerrel a Budai Ifjúsági Parkban szeptember 22-én), év végén, novemberben nagy megtiszteltetés érte őket, amikor a második tokiói nemzetközi popdalfesztiválon, amit nemes egyszerűséggel a szponzor után csak Yamaha Fesztiválként szokás emlegetni, az Érints meg! című Frenreisz–Adamis-szerzeményük angol változatával (Touch me, love me, rock me) különdíjban részesítette őket az ötvenhárom tagú nemzetközi zsűri. A dal magyar változata ugyan nem került fel a szintén ez idő tájt megjelenő első nagylemezükre, de az angolul szintén sikeres Silver Summerrel (ami Ezüst nyárként viszont megtalálható az első LP-jükön) együtt az LGT-legendárium szerint egy angol nyelvű kislemezt alkottak, míg az Érints meg egy másik számmal együtt (Kenyéren és vízen) még 1971-ben megjelenhetett magyarul is kislemezen.

Az első nagylemezükről megjelenése után közvetlenül Frenreisz Károly nyilatkozott a Magyar Ifjúságnak, amely ezt megelőzően azt írta róluk, hogy „most bizonyították először amúgy istenigazában, hogy az új együttes képes új színt hozni a magyar könnyűzenei életbe”. A basszusgitáros úgy fogalmazott: „Boldogok vagyunk, hogy első nagylemezünk megjelenése csaknem egybeesett Japánból való hazaérkezésünkkel. A tíz dal a mai rock-irányzatot követi. Persze ez a fogalom elég tág, hiszen a lassú blues-októl egészen az úgynevezett hard rockig úgyszólván mindent magába foglal. Mi négyen – úgy érezzük – megtaláltuk közös stílusunkat ebben a rockzenében, bár ezzel nem azt akarom mondani, hogy elégedettek vagyunk önmagunkkal. Hisszük, hogy az együttesben ennél még sokkal több lehetőség van, s természetes, hogy tovább fogunk kísérletezni. A nagylemez összes számának szövegét Adamis Anna írta.” Az általános közvélekedés és maga Presser Gábor szerint is az első két nagylemezük még nem jelölte ki számukra azt az utat, amit a későbbiekben bejártak, és a külföldi szakmai körökben nagyobb sikert arattak, mint idehaza. Ettől függetlenül az első LP-jükön szereplő dalok már az 1971. őszi ORI-turnéjukon és a klubjukban is felcsendültek nem kis sikerrel, amelyről még évtizedek múltán is játszották a legnagyobb slágereket, mint az Ezüst nyár és az Egy dal azokért, akik nincsenek itt. Sajnos ez utóbbi egyre több emberért és emberhez szól, úgy a zenészek, mint a rajongók köréből, azt pedig csak remélni lehet, hogy a fiatalabb generációknak is jelentenek majd ezek a dalok valamit. Nagyon sok múlik e tekintetben a nemzeti emlékezet hivatásos ápolóin, jelen esetben a zenetörténészeken és a sajtó munkatársain, és persze a befogadó közösségen.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=5KjEdq3HaL4[/embed]