info
VármúzeumkiállításSzent Margit

Szent Margit és a domonkosok – kiállítás

Szent Margit, a szentéletű királylány története, sorsa mindig is megmozgatta a történelem iránt érdeklődő emberek képzeletét. ​A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum legújabb, Szent Margitról és a margitszigeti domonkos kolostorról szóló időszaki kiállítása részben eddig még sehol be nem mutatott leletekkel várja a látogatókat. A tárlat március 19-ig tekinthető meg.
locationBudapesti Történeti Múzeum
clockdecember 27. kedd 10:00 - január 3. kedd 16:00

A kiállítás apropója egyrészt Margit halálának 2020-as hétszázötvenedik évfordulója, másrészt pedig az, hogy az elmúlt két évtizedben jelentősen bővültek az ismeretek az Árpád-házi királylánynak lakóhelyet adó egyházi intézményről. Ez elsősorban Kovács Eszter régésznek, a Budapesti Történeti Múzeum 2018-ban elhunyt munkatársának köszönhető, aki több ízben folytatott kisebb felületű feltárásokat a domonkos kolostor területén. Így kerültek elő azok a feltehetően 14-15. századi falképtöredékek is, amelyeket elsőként ezen a tárlaton láthat a nagyközönség.

Margit tisztelete egyébként szinte töretlen volt az elmúlt századok során, ereklyéit és csontjait a török veszély elől a 16. században Pozsonyba menekítették az apácák. A csontok javarészt elvesztek a 18. században, fennmaradt azonban a talán leghíresebb ereklyéje, a vezeklőöve, amelynek díszes ereklyetartó doboza, valamint a középkori tárgy hiteles másolata szintén megcsodálható a kiállításon. Látható még a szintén a Margitszigeten eltemetett V. István király (Margit bátyja) halotti koronája a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, amelynek megtalálásával indult a kolostor romjainak szisztematikus kutatása, valamint megtekinthetik a látogatók a szintén Árpád-házból származó Béla macsói herceg földi maradványait, akit a Margit-szigeten kaszabolt le Kőszegi Henrik az embereivel.

A kiállítás kurátora:   Takács Ágoston a Középkori Kőtár gyűjteményvezetője, régész, muzeológus

Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum (1014 Budapest, Szent György tér 2.)

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.