A koncertet 18:30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
„Bachhal kezdődik, Offenbachhal végződik” – egy kortárs így értékelte Saint-Saëns II., g-moll zongoraversenyének szeszélyes stílusváltásait. A mű szólistája, Varga Gergő Zoltán 2015-ben kitüntetéssel végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoraművész-tanár szakán. Hazai és nemzetközi versenyeken szerepelt sikerrel, fellépett Európa és Ázsia számos koncerttermében.
Veress Sándor Kodály és Bartók tanítványa volt, népzenei alapokra épülő stílusát 1949-es emigrációját követőn, életének második, svájci korszakában a tizenkétfokú kompozíciós technika is befolyásolta. Hegedűversenyét 1939-ben írta és 1948-ban dolgozta át. A mű magánszólamát előadó Osztrosits Éva Varga Gergő Zoltánhoz hasonlóan a budapesti Zeneakadémia neveltje. Számos fesztiválon megfordult, olyan partnerekkel muzsikálva, mint Vilde Frang, Nicolas Altstaedt, Maxim Rysanov vagy Ilya Gringolts. A műsor második részét kitöltő Saint-Saëns-mű, az Orgonaszimfónia közreműködője, Somogyi-Tóth Dániel karmester és orgonista egy személyben, Gál Tamás, Ligeti András és Lehotka Gábor egykori tanítványa. Kollár Imre, az 1994-es Trevisói Nemzetközi Karmesterverseny első díjasa 1995-től 2008-ig volt az 1923 óta működő Kodály Filharmonikusok Debrecen művészeti vezetője.
Jegyvásárlás: ITT