A fürdőszoba általában a lakás legkisebb helyisége. Ügyes színválasztással, megvilágítással és berendezési ötletekkel optikailag sokat javíthatunk a térérzeten, még akkor is, ha elsőre úgy tűnne, hogy kicsi a helyiség.
A fürdőszoba általában a lakás legkisebb helyisége. Ügyes színválasztással, megvilágítással és berendezési ötletekkel optikailag sokat javíthatunk a térérzeten, még akkor is, ha elsőre úgy tűnne, hogy kicsi a helyiség.
Az egyik leghatékonyabb módja a tér optikai növelésének a tükrök használata. Egy apró fürdőben valóban aranyat érhet egy túlméretezett darab: nemcsak tágítja a teret, de a fényt is visszaveri, ami által világosabbá válik a helyiség.
Ha kicsi a felhasználható területünk, érdemes kisebb méretű dolgokkal berendezni. Erre a célra már rengeteg típusú szaniter közül válogathatunk: hosszított, de keskeny mosdók oldalt elhelyezett, vagy falra szerelhető csapteleppel, falra szerelt vécékagylók és mindenek előtt lebegő, avagy falra szerelt bútorok. A lebegő bútorok különösen légiesek, elegánsak, nem nyomják össze a teret.
A sötét fürdőszobánál kevés nyomasztóbb dolog lehet egy lakásban. Használjunk minél több fényforrást! Egyrészt derűsebb és tágasabb lesz tőlük a tér, másrészt praktikus okokból sem elhanyagolható a jobb megvilágítás.
Már egy izgalmas mintájú és színű fürdőszobai szőnyeggel, avagy más kisebb dekorációkkal feldobhatjuk a fürdőszobát. Egy dologra figyeljünk: ne halmozzuk túl a kiegészítőket, hiszen a kis hely hamar túlzsúfolttá válhat tőlük. Minél több apró tárgy van a mosdókagylón, annál nagyon az esélye, hogy a rendetlenség eluralkodik a helyiségben.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Egyszerű, ám hatékony praktikák a fürdőszoba takarításához
Egész napon át tartó takarítás nélkül is makulátlanná varázsolhatjuk otthonunk egyik legfontosabb helyiségét. Csillogjon a fürdőszoba!
Ragyogó csapok
Talán a legnagyobb kihívást mindig a zuhanyrózsa és a csapok vízkőtől való megszabadítása jelenti. Erre a legegyszerűbb módszer, ha bevetjük az ecetet: egy műanyag zacskóba töltsünk vízzel hígított ecetet, a zacskót kössük rá a csaptelepre vagy a zuhanyrózsára és hagyjuk 10-15 percig így ázni a vízköves felületet. Távolítsuk el, öblítsük le és készen is vagyunk!
Csillogó fürdőkád
Drága vegyszerek nélkül is ragyogóan fehérré varázsolhatjuk a kádat. Szórjunk egy nedves mosogatószivacsra mosószódát, és töröljük át vele a kádat. Miután ez megvan, öntsünk egy szórófejes flakonba 20%-os ecetet, és fújjuk be vele a kádat. Hagyjuk rajta néhány percig, majd öblítsük le.
Ha megúsznánk a súrolást, akkor engedjünk a kádba vizet, öntsünk bele két flakonnyi húsz százalékos ecetet. Hagyjuk hatni legalább fél órán keresztül, majd engedjük le a vizet.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.