Mivel a zeneirodalom korántsem bővelkedik orgonára és trombitára írott művekben, ezen a koncerten is az átiratoké volt a főszerep (Fassang munkái), amelyeket improvizációk kötöttek össze. „Lényegében minden orgonán elhangzó mű olyan, mint egy átirat, hiszen nincs két egyforma orgona, minden egyes hangszerhez adaptálni, hangszerelni kell a darabokat. Pusztán a kottában levő hangok eljátszása nem elegendő” – fogalmaz Fassang László a műsorfüzetben.
A koncert második felének eleje ragadott meg leginkább. Ahogy az orgonaimprovizáció Fauré Álom után című slágerdarabjába „úszott”, Boldoczki finom, bársonyos trombitaszólamával elvarázsolva a hallgatóságot, majd egy újabb rögtönzéses átvezetéssel Enescu szép Legendája szólalt meg, mintegy a Fauré-darab folytatásaként. Ezután a trombita pihent egy kicsit, és Fassang László Liszt 1. Mefisztó-keringőjét játszotta el, átiratában hol a zenekari, hol pedig a zongoraváltozatban kalandozva, virtuóz technikával. A hangversenyt Händel eredetileg trombitára és zenekarra írott, ünnepélyes, emelkedett hangvételű D-dúr szvitje koronázta meg, fejedelmi ragyogással. Örömzenélés felsőfokon. Orgona és trombita, két jó barát, tökéletes harmóniában.
(Fassang László orgona- és Boldoczki Gábor trombitaművész koncertje a Zeneakadémián, február 9.)
