Kifogták egymást

Két házaspár mondhatja el magáról a világon, hogy a férj és a feleség egyaránt világbajnok horgász. Az egyik Nagy-Britanniában él, a másik Kecskeméten. Walter Tamás és Walter-Barna Diána egyéniben és csapatban is aranyérmes.

Walter Tamás és Walter-Barna Diána magyar horgászvilágbajnok páros szaküzletükben. Nem fúj ellenszél Fotó: Havran Zoltán

Walter Tamás és Walter-Barna Diána magyar horgászvilágbajnok páros szaküzletükben. Nem fúj ellenszél
Fotó: Havran Zoltán

A versenyeken gyakorta találkoztak, de a 13 év korkülönbség miatt sokáig szóba sem jöhetett, hogy bármi legyen köztük. Tamás már aktívan versenyzett, amikor majdani apósa oldalán Diána megjelent. A kislány versenyzőként tízévesen lépett színre, akkor Tamás a felnőttválogatottságot ostromolta – először 24 évesen került be. Tudtak egymásról, de semmi több.

– Az általános iskola végétől húszéves koromig mellőztem a horgászatot. Kézilabdáztam, kamaszodtam, éltem a tinédzserek zajos életét. Majd húszévesen visszatértem a vízpartra. Tamás akkor a női válogatott kapitánya volt, aki a versenyzők útjait egyengette. A többi kitalálható – emlékezik Diána, akinek családja horgász-etetőanyagot gyárt, férje a WalterLand néven ismert horgászbolthálózatot hozta létre. A versenyzés ugyanis sokba kerül. Pénzdíj a vb-n sincs, csak aranyéremmel és kupával honorálják a győzelmet. Valamiből tehát elő kell teremteni a pénzt a versenyzésre. – Lehet, hogy többet keresnék közgazdászként, de ezt az élményt nem kaphattam volna meg. Csak ezen az úton járva lehettünk nemzetközi szinten eredményes versenyhorgászok – mondja Tamás.

A világon néhány tucat ember él meg az édesvízi horgászatból, és szinte mind Angliában lakik. Ők a profik, akik pár ezer fontos fizetést kapnak azért, hogy valamelyik cég képviseletében horgásszanak. A következő kategóriába tartoznak a Walter házaspárhoz hasonló élversenyzők, akik a horgászathoz kapcsolódó valamilyen vállalkozásból élnek. Ez az ő esetükben horgászbolthálózatot jelent – a boltokban világbajnokok és Európa-bajnokok sora dolgozik.

A tulajdonos szívesen látja őket, mert ha valakik, akkor ők olyan tanácsokat adnak, amelyek mögött sok-sok év szakmai tapasztalatai állnak. Nemcsak mások termékeit, hanem saját fejlesztésű felszerelést is árulnak. Ezen nem azt kell érteni, hogy a valahol legyártott botra ráragasztják a családi emblémát, és mehet a polcra. Walter Tamás maga tervezi meg a botokat a gyűrűktől a parafa nyélig.

– Annyira szerettem a halakat, hogy amikor a verseny után lemérték a súlyukat, rohantam, hogy gyorsan elengedjem őket. Ez a mentalitásom a gyerekek születése után változott. A halnál kevés egészségesebb táplálék van. Ha a magunk szórakoztatására kimegyünk, és süllőt, harcsát fogunk, azt már hazavisszük – meséli Diána, a kétgyerekes családanya. Büszke, hogy a nagyobbik gyerek saját bottal horgászik, egyedül teszi fel a csalit a horogra, és veszi le a halat. A szülők egyébként nem erőltetik ezt az utat, látták a környezetükben, hogy milyen káros, ha a gyerekre erőszakolják a szenvedélyüket. – Bennünket sem tereltek erre az útra, saját választásunk okán lettünk, akik lettünk – erősíti meg a férj, aki tavasztól őszig folyamatosan versenyre jár. Télen nyaralnak, ha tehetik, tengeren horgásznak, a Karib-tengeren és Floridában próbálkoztak már. Kubát a rengeteg hal és az olcsó árak miatt imádják.

Mit ér száz nap a parton?

– Azonosulnunk kell a természettel, éreznünk kell, hogy a fenéken kell horgászni, vagy a víz közelében. Tudnunk kell, hogy milyen halra megyünk, és ezért milyen csalit használjunk. Aki ezt tudja, kifogja a halat, míg a felkészületlen csak a botot áztatja órákon át. Évtizedek tapasztalata alapján hozunk halat hozó döntést – összegez Tamás, aki nem tartja számon fogásait. Talán a 45 kilós harcsája volt a legnagyobb kifogott édesvízi példánya, tengeren mázsa körüli uszonyost akasztott meg. Nem fontos, hogy mennyi halat fognak a versenyeken, a lényeg, hogy nyerjenek. Ha az elsőséghez másfél kiló hal kell, az ugyanolyan öröm, mint ha több tíz kilóért adnának aranyérmet. Az elmúlt tíz évben ötvenezer új szemléletű horgász jelent meg Magyarországon. Ők a jövőt képviselik. Jobban vigyáznak a halra, a vízre, a természetre. Ma már nem magától értetődő, hogy anyagi okokból a horgász megegye a fogását. Könnyebb szívvel engedik vissza a fölösleget, s csak a sérültet viszik haza. Ők az élményért járnak a vízpartra.

Gazdagok sportja a versenyhorgászat? – hiszen másfél millióba kerülő botról is hallani. Walter Tamás szerint néhány tízezer forintból kiváló felszerelésünk lehet, a csúcsminőségű versenytechnológia azonban valóban milliós tétel.

– Annyiban úri, hogy a versenyhorgász rengeteg időt tölt a vízen. Aki ezt meg tudja teremteni, úrnak érezheti magát. Egy megyei szinten versenyző évente húsz napon át méri össze a tudását másokéval. Belőle sohasem lesz válogatott. Magyar bajnokságokon kell többször bizonyítani a kerettagságért – ez évente száz nap a vízparton. Nemzetközi szinten akkor jutsz fel a dobogóra, ha kétszáz napon át versenyzel. Ezen a szinten húsz-huszonöt hazai horgász van. A gyerekek megszületése óta Diána évente legfeljebb ötven napot horgászik, Tamás kétszáz napot. Arra egyébként Diána a példa, hogy olykor gyakorlás nélkül is nyerhet valaki – az első gyerek születésének évében nem volt ideje a partra menni, de az egyetlen versenyén első lett.

A versenyhorgászat ideális korán már túllendült az idén 44 éves Tamás, aki szerint a 35–40 év az ideális, harminc alatt elvétve nyernek világbajnokságot. Tamás kettőt nyert, de másra nem emlékszik, és az ötven éven túliaknak sem terem babér. A tapasztalat egy idő után nem pótolja az ember fizikumának romlását. Ezért jár hetente háromszor konditerembe, hogy tartsa a lépést a fiatalabbakkal. Adódik a kérdés: miféle fizikum kell a néhány dekás horgászbot emelgetéséhez? Először is a profik felszerelése – közel háromszáz kiló – kisebb teherautót tölt meg. Valóban nem túl nehéz a 13 méteres bot, de nem könnyű ellenszélben, viharban, hőségben vagy éppen fagyban tartani, miközben a cél nem a bot tartása, hanem az, hogy négy óra alatt fogj néhány száz darab halat.

A verseny másik része a folyamatos koncentrálás – főleg az apró halas versenyeken kell észnél lenni. Négy óra alatt kiemelni a legtöbb snecit, amelynek darabja néhány gramm. Ebből legalább egykilónyit kell fogni, mert egyébként a futottak még közé kerül az ember. Egy-egy pici halra 15 másodperc jut. Ennyi idő alatt kell kikapni, levenni a horogról, majd újracsalizni horgot, és bedobni az úszóval. Közben persze etetni sem árt.

– A versenyek a stratégiáról is szólnak. Figyelni a többieket, hogyan állnak. Ha a 2016-os világbajnokságon észnél vagyok, lehet, hogy Diána kétszeres világbajnok. Akkor rossz tanácsot adtam, második lett – emlékezik a férj, akinek meghatározó élményei az egyéni világbajnoki és a 2016-os Európa-bajnoki győzelmekhez kapcsolódnak. Le tudja pörgetni maga előtt a versenyek minden percét. Ezek beégtek az agyába, hiszen ezekért dolgozott évtizedek óta. De sohasem a halfogás pillanata él benne, hanem az, amikor kiderül, hogy nyert. Ez ahhoz hasonló, amikor az úszó a célba érve az eredményjelzőre pillant, és a saját nevét látja legelöl. Nem az éremátadás a fontos, hanem ez a pillanat. Diánánál ugyanez a helyzet. A mai napig emlékszik 2001-re, amikor 13 évesen csapat-világbajnokságot nyert.

A vízbe ugrottak örömükben.

Pusztító kormorán

Néhány éve kitiltották a hazai természetes vizekről a halászokat. Ennek árnyoldala is van – a Balatonon több argentin hekket árulnak, mint hazai halat –, de előnye, hogy a folyókban egyre több a hal. Aminek a kormoránok örülnek.

A férfi érezhető indulattal beszél a nyugatról egyre nagyobb számban érkező védett madárról. Nem érti, miért védett a vizek természetes élővilágát kipusztító kormorán. A két deka alatti és a két kiló fölötti halak nem érdeklik, de ami közte van, mindet kieszi. Természetes ellenség híján megállíthatatlanul szaporodik, a folyamat a horgász szerint a hazai vizek élővilágát veszélyezteti.

A 2000-es évek elejéig Magyarország a vert mezőnyben szerepelt, majd egyre jobbak lettünk. A magyar horgászszövetség az eredmények láttán minden támogatást megad, segít kijutni a versenyekre. Ami olykor nem nagy kiadás, hiszen az elmúlt években Szolnokon, Szegeden és a Kaposvár közeli Deseda-tavon is rendeztek szakági világbajnokságokat.

– Jó az irány, jó érzéssel fordítja az ember a napokat, heteket, hónapokat és a milliókat a versenyzésbe, mert nem fúj szembeszél – értékel Walter Tamás. A lányok jövőre Hollandiában szerepelnek, a fiúkra idén még úszós és feederklub-világbajnokság vár, amelyet Európa-bajnokság színesít.