Bugyborék

Több évtizede történt, hogy egy Magyarországon frissen megtelepedett nagyáruház vadonatúj üvegvisszaváltó automatáját próbálgattam. A készülék roppant ígéretesnek tűnt, de folyton elakadt az üvegtovábbítás, így kénytelen voltam a biztonsági őrhöz fordulni, hogy megtudjam, mi a probléma oka.

A fegyveres úr, bár nem volt feladata az új csodagép kezelése, készségesnek bizonyult. Mellém állt, majd rögtön fölállította a diagnózist: ne tessék olyan gyorsan futószalagra pakolni az üvegeket, mert a kolléga a túloldalon ilyen tempóban nem képes lekapkodni… Vagyis ha mindez igaz, akkor az „automata” pont úgy működött, mint a régi üvegvisszaváltó a közért végében: egy boltos rakosgatta rekeszekbe a palackokat. A modernizáció jegyében csak a két ember közötti interakció szűnt meg. Ennek azonban nem sok köze volt a futószalaghoz és a csipogó-villogó készülékhez.

Azóta sokat fejlődött a világ, nyakunkon a mesterséges intelligencia. Robotok és önvezető autók bukkannak fel hétköznapjainkban. A legnagyobb internetes keresők és a közösségi oldalak ravasz algoritmusok alapján szűrik és csoportosítják a tartalmakat. Ha tegnap megvásárolható szárított gyíkot kerestem a világhálón, ma biztos, hogy akkor is szárított gyíkokat ajánl a nagy kereső, ha épp egy önjelölt politikus életrajzi adatait szeretném megtalálni. Mindent és mindent is (!) tudnak rólunk. Csak éppen a lényeget nem. Azt azonban nagyon nehéz eldönteni, hogy a Nagy Testvérnek való, javarészt önként vállalt alávetettségünk pillanatnyilag milyen mértékben valósul meg tökélyre fejlesztett algoritmusok által, illetve mennyiben valóságos hús-vér embereknek köszönhető a szüntelen ellenőrzés. Hányan figyelik árgus szemmel tevékenységünket az online térben, hogy aztán kényüknek-kedvüknek – vagy egy felsőbb utasításnak – megfelelően próbáljanak meg minket befolyásolni.

Kissé nevetségesnek érzem, amikor – középsúlyos függőség gyanúját keltve – közeli családtagok a közösségi oldalon köszöntik föl egymást a nappaliból a konyhába küldvén a virágos, tortás vagy borgyűjteményes születésnapi jókívánságokat. Vagy amikor hasonló szenvedélybetegség tüneteként sokan legyőzhetetlen késztetést éreznek napi ebédjük látványának azonnali közzétételére. A jelenségnek mára komoly szakirodalma van, tudjuk, hogyan alakul ki a függőség, és milyen élettani hatásai vannak, ha sok kedvelő visszajelzést kapunk egy-egy önarckép vagy kismacskás fotó közzététele után.

Sokan azonnal és reménytelenül a közösségi média szolgálójává válnak, másokat viszont nem ejt rabul ez a kezdetben ártatlan játéknak látszó, később azonban világhatalmi pozícióba emelkedő gólem, amely hovatovább a politikai uralom befolyásolása mellett a pénzügyi hatalom megszerzésére is törekszik. Az immunitást mutatókból sokszor olyan trollok válnak, akik minden rendszer és logika nélkül jelölnek ismerőst, vagy utasítanak vissza jelölést, osztanak meg képeket és posztokat, vagy távolítanak el üzeneteket. A mesterséges intelligencia biztosan gondban van miattuk, de még az eleven cenzoroknak is fejtörést okozhatnak a soha meg nem fogalmazott kollektív játékszabályokra fittyet hányók. Hiszen lehetetlen eldönteni, milyen burkot szeretnének maguk köré építeni. A lényeg a buborékképzés. Ami nem más, mint rendszeres pozitív visszacsatolás, amely kellemes komfortérzettel tölti el a függőket. Nem csoda, ha egy-egy valósággal semmilyen kapcsolatot nem ápoló politikus vagy politikai önkéntes értelmezhetetlennek vagy gonoszul elcsaltnak érez minden választást négyévenként. A közösségi médiában ugyanis nem találkozik a sajátjától eltérő véleménnyel, s úgy véli, az egész világ egyet akar: azt, amit éppen ő is.

És persze nem csak a közügyek korlátolt intézőit tévesztheti meg a buborék. Így járhat bárki, aki véleményt fogalmaz meg a közösségi médiában. Néhány héttel ezelőtt kicsit tanulmányozni kezdtem, derék ismerőseim milyen közléseket szeretnének megosztani velem és a buborék többi lakójával. Sose gondoltam volna, hogy a trágárság és a szüntelen politikai uszítás ilyen sok komoly embernek vált mindennapi örömforrásává, s hogy ekkora intenzitással bugyborékolja föl a mérges gázokat a közösségi média áttekinthetetlen, világméretű mocsara. Gyorsan letiltottam néhány önjelölt aktivistát, és az üzenőfalon sorolni kezdtem, milyen tartalmakra nem vagyok kíváncsi a kütyübazár kéretlen reklámjaitól kezdve a nagy dunakeszi poéta és spirituális gondolkodó, Aranyosi Ervin költeményeiig.

És láthattam azonnal csodát! Egy órán belül eltűnt előlem minden nehezményezett tartalom. Sőt a nyilvánosságnak, de nem a moderátoroknak szánt bejegyzésem közzététele óta nemcsak Aranyosi Ervin versbe szőtt gyógyító energiái váltak láthatatlanná számomra, hanem az ENSZ békenagykövete, Paulo Coelho bölcsességei, Vekerdy Tamás vagy Popper Péter tanulságai, de még Pócsa Józsefné Búcsú a szülői háztól című közkedvelt versezete is. Bámulatos, hol tart már a tudomány. Vagy inkább a személyre szabott megfigyelés. Mert akár mesterséges, akár egészen természetes intelligencia volt az, amelyik analógiát tudott vonni e szerzők között, megérdemel minden elismerést. Nagyon kényelmes buborékot fújt körém. De hamarosan kipukkasztom újból, mert a kismacskás videókból is elegem lett.