Krőzus trónfosztása

Azért, hogy egy ékszer vagy egy érme státusszimbólum maradjon, és az ipar igényét is kielégítsék, egyre több ércet kell a Föld mélyéből felhozni, a lelőhelyek kapacitása viszont véges. Világszerte gyakran halál és összecsapás, olykor hatvanfokos hőség kíséri a legtermékenyebb tárnáért folytatott küzdelmet és az emberfeletti munkát. A kibányászott arany útját nehéz követni, miután egy-egy multinacionális cégnek számos országban van fióktelepe és leányvállalata.

Elefántcsontparti aranyásók kutatóárkokat készítenek Gamina falu mellett Fotó: Luc Gnago Forrás: Reuters

Földünkön több mint hatezer éve bányásznak aranyat, az első érméket időszámításunk előtt 550 körül verték, Krőzus (Kroiszosz) király idejében. Az ókori uralkodótól számítva Amerika felfedezéséig csaknem 13 ezer tonnát termelhettek ki, legalábbis a londoni GFMS fémipari tanácsadó cég szerint. A középkor kezdete óta – a becslésen alapuló statisztikák szerint – 160-250 ezer tonnát hoztak a felszínre. Ez a mennyiség egy 25-35 méter átmérőjű gömböt töltene meg. Amerikai geológusok szerint még bő ötvenezer tonna lapulhat a mélyben. Ráadásul a feldolgozás után gyakran újrahasznosítják, így lehetséges, hogy abba az aranyórába, amelyet ép most visel valaki, évszázadokkal korábban felszínre hozott nemesfémet építettek. Az újrahasznosítás útját követni szinte lehetetlen, ahogyan a tömbök értékét befolyásoló tényezőket is. Például a jellemzően értékálló kincs ára alaposan visszaesett, amikor a spanyolok meghódították Dél- és Közép-Amerikát, ugyanis gigantikus mennyiséget hoztak Európába. Ráadásul akkoriban ez volt a fizetőeszköz, amelynek felduzzadt készlete jelentős inflációt okozott.

Amennyiben a kitermelés észszerű, akkor a kereslet is nő, így valóban sokáig értékes lehet az arany. Napjainkban ez az egyik legbiztosabb, leginkább értékálló befektetés. Pár hete a nyersarany értéke hatéves csúcsra kúszott többek között amiatt, mert egyre erősebbek a kereskedelmi viták az USA és Kína között az újonnan kivetett és megemelt vámok miatt. Az arany ezért „menekülőeszköz” lett, hiszen értékállósága miatt a bizonytalan gazdasági helyzetekben jó lehetőséget kínál az üzletembereknek. Nem a kitermelt mennyiség határozza meg az emberiség aranygazdagságát, hanem az, hogy kurrens termékeket készítenek belőle, például ékszert vagy innovatív alkatrészt. Napjainkban az egyik legnagyobb felvevőpiac az ipar.

Elefántcsontparti aranyásók kutatóárkokat készítenek Gamina falu mellett
Fotó: Reuters

Könyvelési ügyeskedések

A megnövekedett érdeklődés miatt az aranybányák termelése csúcsra jár, nem véletlenül gazdasági, stratégiai központjai egy-egy országnak a különleges lelőhelyek. Ám nem mindegy, hol és mennyit sikerül kitermelni. Az 1960-as évek végén Dél-Afrikából évente több mint ezertonnányit exportáltak, kétszer annyit, mint a világ többi részéről együttesen. Mára azonban a legfeszítettebb tempó mellett sem tud ilyen eredményeket produkálni a fekete kontinens. Tavaly mindössze 130 tonnáról érkezett jelentés, amely nyomában sincs a hajdani „aranykornak”. Ennek az az egyik oka, hogy a készlet véges, Földünk aranykitermelése is átrendeződött. Kína már 2007-ben átvette az első helyet, és azóta is őrzi a pozíciót a globális gazdaság legtöbb aranyat szállító húsz országának listáján. A világ országai összesen 3502 tonna aranyat termeltek ki a World Gold Council adatai alapján tavaly. Ez 112,6 millió unciával egyenértékű. (Az uncia a nemesfémiparban alkalmazott régi mértékegység. Egy uncia 31,1 grammnak felel meg.) A globális tavalyi kitermelés mintegy 709 tonnával, azaz közel 30 millió unciával több, mint az évtized elején volt. Kína (350 tonna) után a második legnagyobb kitermelő Ausztrália (315 tonna), ezt követi az Oroszországi Föderáció (297 tonna), maga mögé utasítva az Egyesült Államokat (222 tonna), illetve Kanadát (189 tonna). Ez utóbbi ország, illetve az orosz régió a kitermelés növelését jelentette be, ahogy az európai közösséghez tartozó országok is várhatóan több aranyat küldenek majd a piacokra.

A kibányászott arany útját nehéz követni, miután egy-egy multinacionális cégnek számos országban van fióktelepe és leányvállalata. Például gyakran a Mexikóban felszínre hozott alapanyagot a szomszéd országban dolgozzák fel, és onnan egy harmadik államba, mondjuk Svájcba szállítják. Az alpesi országban aztán tömböket gyártanak belőle, majd a londoni vagy a tokiói tőzsdén értékesítik, akár egyszerre.

A legnagyobb bánya a felszínre hozott mennyiség alapján az 1973-ban megnyitott, Pápua Új-Guinea szigetének nyugati részén működő, Indonéziához tartozó Grasberg. A rézkitermeléssel is foglalkozó amerikai vállalat telephelyéről tavaly 84 tonna arany származott a statisztikákat összegyűjtő Mining internetes szakportál szerint. Ezzel meg is fosztotta a tróntól az üzbegisztáni Muruntaut, amely sokáig a világ legnagyobb aranybányájának számított. A telephelyről nem közölnek hivatalos adatokat, de a becslések 75 tonnára tették a 2018-as kitermelés mértékét. Bronzérmes az amerikai Goldstrike komplexum: nyílt színi és föld alatti fejtés is van, 1986 óta e bányatelepről több száz tonnányi arany került forgalomba.

A bányászati költség a leglényegesebb szempont, ezért a Mining Intelligence vállalat évente meghatározza azoknak a lelőhelyeknek a rangsorát, ahol a legolcsóbbak a kitermelések. Ezek évről évre csökkennek – legalábbis a működési hatékonyság és a kitermelés átlaga alapján. Az árat egy uniciában adják meg, így egységes képet kapunk. Ez azért lényeges, mert néhány bányatársaság könyvelési ügyeskedéssel sorol egyes tételeket a költségeihez, vagy éppen hagy el azokból, majd a kozmetikázott adatok alapján teszi közzé jelentését.

A legköltséghatékonyabb aranybányák közé tartozik a harmadik helyen álló oroszországi óriás, az Olimpiada, ahol idén 468 dollár kell egy uncia kitermeléséhez. Szintén kiválóan teljesít az ausztrál Victoria államban működő Kirkland Gold kanadai cég is: 440 dolláros költséggel termel. Az első helyet az oroszországi, nyílt színi fejtésű Svetloye bánya birtokolja, ahol átmosásos technológiával, 425 dolláros költséggel lehet kinyerni a nemesfémet. Vagyis a világon itt a legolcsóbb az ipari aranytermelés. Technológia szempontjából pedig a legnagyobb kiterjedésű és legmodernebb föld alatti bánya Svédországban található. A Kiirunavaara 450 kilométer föld alatti úthálózatával, valamint évi negyvenmillió tonna érctermelésével szintén világelső.

A piac annyira lefedett, hogy minden lelőhelyért ökölharc folyik. Ha valaki mindenképp szerencsét akar próbálni, és a törvényes megoldást választja, akkor érdemes Kanadáig utaznia. Az szinte biztos, hogy akkor is a könnyebb módszer, a patakbéli aranymosás jut a vállalkozónak. Azért ildomos idezarándokolnia, mert ez az egyik legkevésbé bürokratikus szeglete a világnak. A többi országban legalább ötven-, ha nem százféle engedély szükséges – mondja a Magyar Bányászati Szövetség kő- és kavicstagozatának titkára.

Fábián László szerint még így is akár több százezer dollárt kell beruházni, szemben a mély feltárású létesítmények kezdeti költségeivel, amelyek sok milliárdra rúgnak szintén amerikai dollárban.

– Ha azt feltételezzük, hogy valakinek ennyi pénze van, és bányászni akar, akkor sem hiszem, hogy könnyen megvetheti a lábát valamelyik kontinensen, ugyanis a piacon farkastörvények uralkodnak. Az egyik leglehetetlenebb hely Afrika, ahol ma már az összes náció megvetette a lábát, a helyieken kívül a legnagyobb számban a kínaiak képviseltetik magukat. Miután a világban hatalmas vagyonokat kérnek a koncessziós jogokért, ráadásul kihalásos alapon lehet bányát nyitni, a legális utat sokan igyekeznek megkerülni. Ezért korrupcióval, a döntéshozók lefizetésével sorra épülnek az illegális lelőhelyek, amelyek cseppet sem biztonságosak.

Az idei is gyászos évként vonul majd be a történelembe. A bányászokat és munkahelyüket gyakran érik támadások, a lelőhelyekért sokszor fegyveresek csapnak össze. A legveszélyesebb terület Közép-Afrika, ahol a föld mélye hihetetlenül gazdag rézben, aranyban és gyémántban, valamint kobaltban és koltánban, amely a mobiltelefonok használata miatt egyre keresettebb. Különösen veszélyes hely a szudáni dárfúri térség, ahol havonta ötven-száz ember hal meg a gerilla-összecsapásokban. A sivatagos térségekben megszámlálhatatlan bűnszervezet működik, a kormányzati ellenőrzés pedig nem igazán hatékony. A hadurak bevételei többségében bányákból származnak, az arany és más ritka fémek vevői jelentős részben a nyugati techcégek beszállítói közül kerülnek ki.

Munkások egy argentin bányában. Napjainkban az egyik legértékállóbb befektetés
Fotó: Reuters

Szerencsétlenségek sora

Gyakoriak a balesetek is, főleg a törvénytelenül működő lelőhelyeken következnek be tragédiák. Csak az idén már tucatnyi szerencsétlenségről lehet tudni: a legnagyobbak nemzetközi hírverést kapnak, mégsem sikerül a feketén működő lelőhelyeket felszámolni. Az egyik legnagyobb tragédia a közelmúltban Csád északi részén következett be, ahol több mint ötvenen haltak meg, negyvenen pedig megsérültek. Szintén nemrég omlott be egy illegális aranybánya a kongói Kampenében, ahol húszan, köztük nők és gyerekek is meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek. Ezt megelőzően, már a nyáron is volt egy szerencsétlenség errefelé, akkor Kolwezi térségében 36 ember rekedt a föld alatt. Pár hónapja egy földcsuszamlás miatt omlott be Afganisztánban a kohisztáni illegális aranybánya. A hatvanméteres mélységben harminc bányász lelte halálát, azok közül pedig, akik a mentésükre siettek, heten súlyosan megsérültek.

Az év elején több mint hatvan embert temetett maga alá a föld Indonéziában. A Celebesz szigeti tragédiát az okozta, hogy a rögtönzött bánya talaja nem volt elég erős, s a tartógerendák, rudak összeomlottak. A kisüzemi aranybányászat errefelé is tilos, de ezzel senki sem foglalkozik. A balesetekhez az is hozzájárul, hogy a termelőhelyeken semmiféle állami ellenőrzés nincs, és képzetlen emberek dolgoznak, köztük sokszor kisgyermekek éhbérért, megszegve az összes biztonsági szabályt. Arról már nem is beszélve, hogy az illegális földhasználat és bányászat drámai módon átalakította a természetes környezetet. A problémát tetézi, hogy a kitermelésre vonatkozó biztonsági előírások országonként eltérőek, mivel a bányászati körülmények is különbözőek. A büntetéseket a milliárdos nagyvállalkozók, illetve vállalkozásaik zsebből fizetik ki, semmi sincs, ami visszatartaná őket, a zsúfolt munkaerőpiacon pillanatok alatt találnak újabb és újabb munkásokat.

A bányaszerencsétlenségekért azonban nem kell ilyen messzire utazni, környékünkön is szép számmal vannak az arany kitermelésével kapcsolatos tragédiák. A tiszai ciánszennyezés több ország területét érintő környezeti katasztrófát okozott: 2000. január 30-án az erdélyi nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A meddőhányókból az aranyat és ezüstöt ciános kioldással nyerték ki, amit a fejlettebb országokban ekkor már nem is alkalmaztak. A halálos anyag koncentrációja kétszázszorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el. Hazánk 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, ám a cégek addig trükköztek, hogy a kártérítésből az évek múlásával végül nem lett semmi. Mindössze annyit sikerült elérni, hogy 2014-re a román állam és egy új kanadai befektető meghátrált az újranyitástól a tüntetéshullám és a nemzetközi tiltakozások miatt. Szerencsére a bányát övező területet még az UNESCO világörökségi listájára is felvették, ezzel is ellehetetlenítve a bő 300 tonnányi aranyat rejtő terület széthordását.

A napokban a Mining Watch Romania civil szervezet jelentette be, hogy jogerősen sikerült a bíróságon érvénytelenítenie a Felsőcsertésre tervezett, a verespatakinál kétszer nagyobb aranybánya-beruházás területrendezési tervét. Így a Deva Gold vállalat számára minden 2010 óta kibocsátott övezetrendezési dokumentumot érvénytelenített a bíróság jogerős döntése. Ezzel a bányaberuházás határozatlan időre itt is megrekedt. Szerencsére, ugyanis ez a cég szintén a ciános technológiát alkalmazta volna annak ellenére, hogy 48 ével ezelőtt – 1971. október 30-án – az egyik legnagyobb európai aranybánya-tragédia ugyanitt következett be. Az esőzések miatt megcsúszott a csertési meddőhányó, és fél kilométeres körzetben mindent elpusztított. Negyedóra alatt elnyelt 89 embert, leborotvált hat lakótömböt, egy harmincszobás munkásotthont és négy családi házat 24 lakóval. A szemtanúk szerint a gát nyolcvan méteren szakadt ki, és a résen 300 ezer köbméter savas meddő zúdult ki.

A környéken van egy másik bánya is, a veresvölgyi. Annak ellenére, hogy a nyolcvanas években végig veszteségesen működött, háromezer embernek adott munkát, így a hatóságok nem akarták megszüntetni. A helyiek még örültek is, jól fizető állásokat reméltek további működésétől. Az eredmény azonban az lett, hogy a több mint ezer lakosú falura ráengedték a szennyezett vizet. A vöröses, mérgező bányahordalék 1896-ban kiáradt, és ellepte a települést, mára hátborzongató hordaléktóvá téve az egész területet. Az egykor dombtetőn álló templom tornya emelkedik csak ki az iszapból mementóul.

Biztonsági őrök motozása Dél-Afrikában, miután visszatértek a tárnákból. Farkastörvények
Fotó: Reuters

A NASA az űrben kutat

Tizenöten meghaltak, tizenhatan pedig megsérültek a napokban, amikor a szibériai Krasznojarszkban, Scsetyinkino településnél egy megáradt folyó öt gátat szakított át egy illegális aranybányánál. A kitörő víz elárasztotta azt a területet, ahol 80 munkás ideiglenes szállása volt. Az átszakadt gátakat engedély nélkül építtette a Sziszim nevű vállalat, a hatóságok gyanúja szerint a biztonsági előírások megsértésével. Ezért őrizetbe vették a vezérigazgatót és két munkatársát, akiket halált okozó gondatlansággal gyanúsítanak.

A vészterhes múlt és a tragédiáktól most sem mentes jelen ellenére hatalmas a kereslet a bányák iránt. Napjainkban éppen a világ egyik legnagyobb arany- és rézbányájának számító, de 1989 óta nem működő lelőhellyel kapcsolatban folyik vita és pereskedés. A helyszín Bougainville Pápua Új-Guinea önálló szigettartományában, ahol a kibányászható arany és réz együttes értéke 58 milliárd dollár (16,2 ezer milliárd forint, azaz magyar gazdasági bővülés negyven százaléka). Ez 19,3 millió uncia aranyat, valamint 5,3 millió tonna rezet jelent. A Csendes-óceán délnyugati részén fekvő szigeten 1972-től kezdve nagy mennyiségben termelték ki a nemesfémeket, de a helyiekben erős ellenszenvet keltett a külszíni fejtéssel járó természetpusztítás, a vendégmunkások beáramlása és az, hogy a bánya hasznának nagy részét elvonta a kormány. A kezdeti szórványos összecsapások polgárháborúvá fajultak, amelyben máig 15-20 ezer ember vesztette életét, s a feszültség azóta sem csökkent.

Talán majd akkor véget érnek a háborúskodások, ha elfogy a Föld kibányászható aranykészlete. A NASA mindesetre már most az űrben kutatna tovább: nemrég olyan kisbolygót találtak, amelynek felszíne alatt óriási mennyiségű arany és egyéb nemesfém lapul. Az aszteroida a 16 Psyche nevet viseli, és becslések szerint akkora értékkel bír, hogy ásványkincseinek kitermelése a világon élő összes embert egyenként 93 milliárd dolláros vagyonhoz juttatná. Ez azt jelentené, hogy a nemesfémek jelenlegi árfolyamával számolva mindenki olyan gazdag lenne, mint a világ legvagyonosabb embere, Jeff Bezos, az Amazon vezére. Ám a hatalmas kínálat miatt meredeken esne az arany ára, ami szinte elképzelhetetlen mértékben borítaná meg a világgazdaságban a kereslet-kínálati egyensúlyt. Ettől azonban egyelőre nem kell tartani, mert az űrbéli bányászat jelenlegi tudással és technológiával nem kivitelezhető.

Magzatpózban

Az aranykészlet döntő többsége nem önálló nemesfémként található a földkéregben, hanem beépülve a rézércben, a savanyú, kvarcban gazdag kőzetekben, például a gránitban, granodioritban, riolitban, dácitban. A felszínre küldött kőzet érctartalmát különböző technológiákkal a kőzetek feldolgozása után nyerik ki. Az aranyból fajta szerint kétfélét különböztetünk meg: az öreget és a fiatalt. Előbbi több milliárd éves kőzetekben halmozódik fel, a leghíresebb lelőhely az Afrikai-pajzs, de például Finnországban, Alaszkában is öreg aranyat mosnak a folyók kanyarulatában. Ez a sárga nemesfém a többi kőzetet is túléli, nem bomlik el, ezért különös jelentősége van tartósságának. Olykor a mogyoró nagyságot is elérheti, és a föld alatt, illetve a vízben is megtalálható. Ezzel szemben a fiatal arany a néhány millió éves vulkanikus területen lelhető fel, a Kárpát-medencében, illetve a világ legnagyobb aranybányáiban, például az Andokban, Peruban, Chilében – avat be a részletekbe Juhász Árpád geológusprofesszor, aki szerint nem véletlen, hogy egykor az inkák is páratlan mennyiségű és minőségű kincset halmoztak fel a sárga nemesfémből.

– Amikor Dél-Afrikában, a tengerszint felett 1800 méteren fekvő Johannesburgban jártam egy 3600 méter mélységű bányában, érdekes utazást tettem, egészen 2500 mélységig vittek le – idézi fel élményeit a szakember. – Eddig ereszkedhettünk csak le, ugyanis a legmélyebb ponton a kőzetfalak hőmérséklete ötven-hatvan fokra hevül fel. Ezt a klímát európai szervezet nem viseli, a bennszülöttek is csak ideig-óráig képesek lent tartózkodni. A két és fél kilométeres távot fél óra alatt tettem meg, gyakran kellett megállni, akklimatizálódni a mélységhez, illetve az egyre forróbb levegőhöz és légnyomáshoz. A lejtaknák körülhatárolták a kitermelésre váró kőzettömböt, amelyet oldalirányban körülöleltek a feltáróüregek, hiszen a mélyművelésű bányákban olyan fővágatokat, alagutakat kell készíteni, amelyeken a bányászok megközelíthetik a feltárás színhelyét. Ráadásul fontos, hogy a kőzetszállításra alkalmas járművek is elférjenek. A bennszülöttek gyakran összehúzódva, magzati pózban kuporodva keresik a mindennapi megélhetéshez szükséges pénzt – meséli kalandjait szakértőnk, aki szerint a gyermekmunkaerő nemcsak Afrikában, Ázsiában divatos, hanem egykor Erdélyben is kiskorú rabszolgákat foglalkoztattak, például Verespatakon, Nagyágon. Ennek az volt az oka, hogy a korábbi módszerek szerint egy-egy vájatban tüzet raktak, majd arra hideg vizet öntöttek, a kőzet pedig a hő hatására berobbant és meglazult. A lyukak annyira kicsik voltak, hogy ahhoz felnőttek nem fértek hozzá, csak gyerekek.

Juhász Árpád szerint az aranybányászat a világ egyik legnehezebb munkája, amiről bárki meggyőződhet, aki elutazik egy helyszíni turisztikai látogatóközpontba. Ott le is ereszkedhet a mélybe, és megnézheti, hogy az ércből miként nyerik ki az aranyat, és hogyan öntik tömbbé, hogy a világ minden tájára elszállíthassák és értékesítsék az értékes nemesfémet. A geológusprofesszor többször járt a mélyben, legutóbb 2011-ben. Mint mondja, az elmúlt évtizedekben hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül a fejtés és a gyártás, a modern gépek térhódítása a föld alatt sem állítható meg.