Politikai kézcsókok

Nos, csakhogy itt van. Elmondogattuk többször is a kormányzó úrral, csak eljön és meglátogat bennünket Verhovay is.” Meleg kézszorítás kíséretében e szavakkal fogadott Ihász Dániel 1879. június 21-én Bracconéban. […] Alig bírtam szóhoz jutni a megilletődéstől, amikor Kossuthnak felém nyújtott kezét megszorítottam. Megcsókolni nem csókoltam meg, mert a halandók leghalhatatlanabbjának keze sem olyan szent, hogy a férfi lakájjá alacsonyodjék miatta.

Szalay László az országházból kijövet megcsókolta Deák Ferenc kezét felirati beszédének hatása alatt. Andrássy Gyula gr. megcsókolta II. Sándor cár kezét, s bizonyosan visszatartotta lélegzetét, hogy ne érezze rajta a vér szagát. Bismarck megcsókolta ifjonc császára kezét, s azt mondja neki: „uram”, amivel igazat ad Heinének, hogy az apró és nagy zsarnokok által dresszírozott németben mindig van valami a pudliból. Gr. Széchenyi Pál megcsókolta Rudolf trónörökös kezét és elhúzatta a kiállításkor a királynénak azt nótát: „Szép asszonynak, jónak, a jó hátas lónak kár megöregedni”, s e tényeivel kiállította a bizonyítványt, hogy valamint a lángész nem ismer korlátot, úgy az ostobaság sem.

Olvastam és hallottam, hogy előttem is, utánam is sokan megcsókolták Kossuth kezét. Mind megannyi kézcsók, egy percentet kivéve, vagy farizeusi, vagy júdási csók volt. Egyetlen kézcsókról tudok, mely az ünnepélyes pillanat varázsában megnemesítette azt is, aki adta, azt is, aki kapta. Bem kezét csókolta meg Kossuth kormánybiztosa az érdemrend átadásakor e szavak kíséretében: „Engedje meg, hogy megcsókoljam a kezet, mely hazámért vérzett.” Ennek a kézcsóknak a cuppanása alatt már Andrássy is vehetett volna lélegzetet, hogy megérezze a vér szagát. […]

Kossuth két fia két ellentét. Lajos Tódor a Felső-olaszországi vasutak igazgatója, kimért tartású, csendes flegmájú ember. Gömbölyded termetével ellentétben áll Ferenc sugár növése és élénk vérmérséklete. Mérnök mind a kettő, és Lajos mégis hideg, mint a számvetés, szabályos, mint a gép, Ferenc ellenben a szicíliai kénbányák igazgatója eleven, mint a kéneső, mozgékony, mint a motolla. […] Öltözete divatos, beszédessége élénk, mint közlékenysége. Szép férfi, kibe nem egy nő szerethetett és kinek kalandjairól sokat tudnak beszélni. Angliában, ahol üzlet okából gyakorta megfordul, nem valami jó szemmel nézik azok a férjek, akik nem tartják szerencséjöknek, ha elszöktetik a feleségeiket.

Kettőben egyezik meg csak a két Kossuth-fiú természete. Abban, hogy legföljebb sejtik, de át nem érzik azt az érzést, mely a magyarnál izzásig hevül, mint szenvedély: nem ismerik a hazaszeretetet. Nem csoda! Hiszen mint kis gyermekek szakadtak le annak kebeléről, kit anyakánt szeretünk és imádunk. Kossuthnak mind a két fia kozmopolita nézetű és érzelmű. Ferenc még inkább, mint Lajos. Ez magyarázza meg, hogy még Lajos is Olaszország honpolgárává esküdött jövedelmes hivatalának megtartása végett. Ha több benne az ambíció, mint a kényelemszeretet, ha nem az ötvenes idők dajkálják, melyek a nagy harcos nemzedék után a csenevész alkuszokat nevelték, akkor hivatalt cserél, más kenyér után lát, hogy a hazaszeretet egyszer visszakalauzolhassa Magyarországra. […]

Kossuth elvesztvén minden vagyonát, melyet amerikai olvasásaiból félretett, abba a könyörtelen helyzetbe sodortatott, hogy öreg napjaira nem volt miből megélnie. Ekkor határozta el magát nagy nehezen, hogy kiadja az emlékiratait. Régóta nógatták már, hogy okmányainak és emlékeinek tárházát ismertesse meg a történetírással. Kossuth ismételve mindannyi előtt kijelentette, hogy soha nem fog erre a térre lépni. Szerinte ez mindig azzal a hátránnyal jár, hogy vagy önbizalomból előtérbe tolja, vagy szerénységből hátratolja az emlékírót szerepében, s ha megőrzi a tárgyilagosságot, ami a velünk történő eseményeknél igen nehéz, elébe vág a történelemnek, kihívóilag hívja fel a figyelmét. […] Később azonban, amint az értékpapírok, melyekbe Kossuth a pénzét nagyobb kamatozás reményében fektette, megbuktak, a megélhetés nyomasztó nagy gondja alatt másképp határozott. […] Az iratok francia kiadására alkut kötött Kossuth. Hozott volna az alku tízezer frankot a konyhájára. Kész is volt az előszó, hogy küldik Párisba szedés végett a kiadóhoz.

S mit csinál Gunst? Magalkuszik egy párisi lappal, lelopja, lemásolja az előszót, beküldi és kap érte 100 frank honoráriumot. Kossuth pedig kap egy levelet a kiadójától, melyben megköszöni az alkut, neki többé nem kell oly munka, melynek legérdekesebb részét előbb közlik a lapokkal. S mit csinál erre Kossuth? Restelli, hogy olyan titkárt fogadott teljes ellátásért és havi ötven forintért, kinek első dolga titkát és zsebét meglopni.

(Verhovay Gyula: Az álarc korszaka, 1889. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)