Haláltábor cukormázzal, all inclusive ellátással

Soha nem tudjuk meg, ártott-e vagy használt a kollektív emlékezetnek a Schindler listája. Sokan látták a filmet, és nagy vonalakban bizonyos képet kaphattak arról, mi történhetett a vészkorszak idején.

Ehhez szükség volt arra, hogy az izraeliek azt mondják, inkább beszéljünk a holokausztról, s ne hallgassuk el. Az ötvenes években az alapvető álláspont az volt, hogy nem akarták a túlélők a gyerekeiket ilyen teher alá tenni, a vészkorszakot megtartották saját személyes pokluknak, az új nemzedéket pedig úgy nevelték, hogy előre nézzen. Aztán a hetvenes években jött az áttörés. Eltelt már annyi idő, hogy az emberek fájdalma is csillapodott, az állam megerősödött, a közös tudatnak pedig fontossá vált az, amin osztozott annyi sok ember ott, a Közel-Keleten. Az izraeliség – amely messze nem azonos a zsidósággal – így stabil alappá tette a vészkorszakot, amelynek fájdalmát átérzi elvben az összes izraeli – függetlenül attól, milyen származású. A szefárd zsidók keletről vándoroltak be Izraelbe, ők csak az európaiaktól hallottak rémtörténeteket, körükben nincs a világháborúnak ilyen része, nem is érintkeztek a németekkel. De az iskolában mindenki megtanulta, hogy mi történt Európában, így az izraeliként a közös tudat, a közös fájdalom részévé vált. Ahogy Auschwitz is köznevesedett, egyben felkerült az eladható és megvehető tárgyak listájára.

Az is tudja, milyen a múzeum bejárata, aki soha nem járt arra, mert nagyjából annyiszor használták fel különböző célokra, mint az Eiffel-torony sziluettjét. Az is tudja, mi van kiírva fölé, aki egy szót se tud németül, hiszen az is kulturális mémmé vált. A sötét toronyépület és a vasúti sínpár akár pólókon is helyet kap, és ma már az se tűnik bizarrnak, ha karácsonyi ajándékokra nyomtatják az átkozott hely mását. Egy jégtáncos kűrjének témájául is a haláltáborban történteket választotta, mezén ott virított a tábor bejárata, valamint egy sárga Dávid-csillag. Művészi szabadság, persze, és emlékezés, nem is kérdés. Mindig mindent meg lehet magyarázni, ez egy külön szakma, főleg akkor, ha ebben nagy pénz van. De kérdés, hogy van-e olyan téma, amely szent lehet, mert fájó, mert véres, mert annyi ember életét követelte, így nem szabad pénzzé tenni. Ha Auschwitz-képpel díszített kulcstartót lehet venni 2019-ben, s van sárga csillagos pizsama női és férfi változatban, akkor valójában él-e még az emlékezet? A harc folyik az online térben. A csecsebecsegyártók kínai gépsorai ontják az auschwitzos törülközőket és sörnyitókat, az online piacterek milliárd terméke között meg is találja őket mindenki, ha akarja, majd mikor az erre szakosodott, saját magát nemzeti-vallási emlékezeti etalonnak tekintő Simon Wiesenthal Központ – amely ugyanúgy a piacról él, így nagyon fontos számára, hogy megjelenjen a neve a sajtóban – hangsúlyozza a kritikáját, a piactér leveszi virtuális polcairól a szégyenteljes portékákat. Ez persze hír lesz, az Amazon nevét is megforgatják, ahol nemcsak ilyen kulcstartót, de bármit lehet kapni, és a rossz reklám is reklám, a civil szervezet nevét pedig öregbíti az újabb említés. No és azt is le lehet írni újra meg újra, hogy soha többé, és innen is látszik, milyen fontos a küzdelem. Egy kisebb online áruház ezeket a termékeket Birkenau néven hirdeti, mert a gyorskeresés nyilván az Auschwitzcal kapcsolatos árukat fogja vizsgálni. Egyszerűen túl sokan foglalkoznak az emlékek dollárosításával, túl gyorsan lesz egy képből törülköző, és az a bizonyos kollektív emlékezet úgy tűnik, nagyon nagy lyukú rosta.

Mert a valóságban az egész hatalmas üzlet, és három centért is le fog hajolni az a gazdag ember, akinek nem szent a másik fájdalma. Mert legyinteni lehet, hogy ez nagyon régen történt, és ez persze igaz. Nagyon régen, és rárakódott újabb meg újabb réteg modern politika, Izrael állam egész történelme, és a világ ebben az ügyben se hajlandó várni, hanem reggel lesz, és este. A fájdalmat és a történelmet kommercializáltuk, eladjuk a könnyeket, és hivatalos jópofának tüntetjük fel azokat, akik egyszerűen érzéketlen tuskók. Ahhoz, hogy ne legyen tele Európa hitleres pólóval és horogkeresztes sapkával, szigorú jogszabályokat kell hozni, amelyek legalábbis kérdésesek szólásszabadság-ügyileg. Ezek a szabályok viszont nem terjednek ki a szovjetekre, Sztálinra, a vörös csillagra, a sarlóra és kalapácsra, ezeket a szimbólumokat bárki szabadon használhatja, és rettentő jópofának érezheti magát. Mert ugye az olyan retró, divatos, laza, és őszintén szólva senki se tudja, hogy pontosan ki is van azon a pólón. Egy szempillantás úgyis a jópofaság és az élet is. Karácsony közeledtével így világszerte úgy ünnepelhetnek százmilliók, hogy fogalmuk sincs arról, mit is takar az ünnep maga. Ázsia-szerte állítanak karácsonyfát, de nem tudják, miért. Japánban rendszeresen vajhiány van, mert ilyenkor piskótát sütnek, amelyet egyébként soha nem szoktak, és a szükséges vajmennyiséget a kereskedők nem tudják jól kiszámolni, hiszen ha túl sokat rendelnek, rájuk avasodik. Jézus? Háromkirályok? Pásztorok? Egy egész kontinens soha nem hallott a karácsony és a kereszténység kapcsolatáról. Így igenis van piaca az auschwitzos karácsonyfadísznek, azt akár kétmilliárd ember hiheti egy szép épületnek, amely biztosan nagyon híres, bár senki se hallott róla Bangkoktól keletre. A piacterek forgalmának milliomod százaléka lehet így bármi módon kapcsolatban Auschwitzcal, Sztálinnal és Pol Pottal. De Vespasianus császár óta tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga, így bizony lesznek bizarr karácsonyfák idén is.