Dédanyáink és nagyanyáink számára még természetes volt, hogy késsel-villával étkezünk, és hogy úrinő nem lép harisnya, kalap és kesztyű nélkül az utcára. Az urak kezet csókoltak a hölgyeknek, és képesek voltak káromkodás nélkül társalogni. Az etikett meghatározta a társadalmi együttélés szabályait, és aki nem ismerte az előírásokat, azt a társaság kiközösítéssel büntette. A XX. század második fele azonban fennen hirdette, hogy minden relatív, így az etikett szabályaira sincs szükség. Azok egy letűnt kor őskövületei, amelyeket nemhogy nem kell, de nem is szabad ismerni, hiszen azok mint amolyan tűzre vetni való regulák befolyásolják az egyén mindent felülíró önrendelkezését.
A gondolkozó közösségek persze igyekeztek figyelmeztetni, hogy nem lesz ez így jó, hiszen a parttalan individualizmus szükségképpen konfliktushoz vezet, amint az individuum egy másikkal találkozik, és mivel az ember társas lény, ez elég gyakran előfordul, de hangjuk nem vert igazán gyökeret az egyéni döntést hangsúlyozók körében. Az ő gyerekeik és unokáik töltik ma meg a mozitermeket, ahol egyre többen követelnének ismét egy társadalmi normát a kulturált filmnézés érdekében.
Merthogy Pistike gyakran gondolja úgy, hogy helyes teli szájjal csámcsogva fogyasztani a nachost, zörögve túrni a méretes popcornos zacskóban, hiszen a legalsó szem bizonyára sokkal ízletesebb, mint az ugyanabból a pattogatógépből származó legfelső, mindezt persze feltétlen hangosan kell megtárgyalnia a mellette ülő Józsikával, majd telefonos chaten megosztania a város másik felén tartózkodó Marcsikával. Mikor véget ér a film, Pistikét isten haragja sem tudná rávenni, hogy vegye magához elfogyasztott rágcsálnivalóinak maradékát, hiszen a Jóisten arra teremtette a vele egykorú, de kevésbé szerencsés tinédzser mozialkalmazottakat, hogy az ő szemetét eltakarítsák. Mikor a nézőközönség esetleg figyelmeztetné viselkedésének hiányosságaira, Józsikával együtt nagy hangon kéri ki a macerálást, hangnemben és stílusban ugyancsak tág keretek között.
