Sajnálatos persze, hogy a nyelvjárásokkal szembeni nagyvárosi előítéleteket máig nem sikerült egészen felszámolni. Amíg az olcsó bulvár és a legolcsóbb kabaré a „bugris” alakját nyelvjárást mímelő beszéddel jeleníti meg, addig ez az igaztalan közelítés széles társadalmi rétegekhez jut el, s (de)formálja gondolkodásukat. Pedig ahogy igaz, hogy a XXI. században nincs esélyük a túlélésre más nyelveknek, mint a fejlett írásbeliséggel, világos standarddal és nyelvpolitikai támogatással rendelkezőknek, úgy az is igaz, hogy mindez kevés a folyamatosan megújulni képes, életerős nyelv fennmaradásához. Ahhoz ugyanis a teljes nyelvterület verbális egészségére, a helyi nyelvi színekre, más szóval a nyelvjárásokra is szükség van. Azt is mondhatnánk, ez utóbbiak képezik a művelt köznyelv háttérországát. Nyelvjárások nélkül a magyar szókincs nem lenne oly gazdag sem igékben, sem névszókban. Ráadásul hasonlatos lenne a nagyüzemi, folyamatosan monokultúrás táblákhoz, amelyeket akárhogy trágyáznak is, néhány év alatt kizsigerelik a talajt. Valahogy így vagyunk a nyelvi monokultúrával is.
A leghasznosabb persze gyermekkorban kezdeni a helyes szemléletformálást, a szűkebb szülőföld nyelvi és kulturális hagyományainak, az ősök szellemi hagyatékának megszerettetését. Többek között e célokat tűzte maga elé a Magyarságkutató Intézet kiadásában most megjelenő Palóc olvasókönyv is. Hűséges, színes társ lehet a mindennapokban Nógrádban, Hevesben, Borsodban éppúgy, mint Nyitrától Léván, Rimaszombaton, Rozsnyón át a Kassa környéki keleti palóc falvakig. A Palóc olvasókönyv újszerű, megtartó és megtartható nyelvjárási élményeket szeretne kínálni. Kisebb és nagyobb palócoknak, s nemcsak palócokról, hanem ahol csak lehet, igazán palócul is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!