A közelmúltban kapta fel a hírt a francia jobboldali sajtó. Egy vidéki kistelepülésen egy hetvenedik életévén túli nyugdíjas apáca kérte felvételét az öregek otthonába. Arra gondolt, hogy eleget dolgozott mások megsegítésén, megfáradt, egészsége sem a legjobb, már ő szorul gondoskodásra. A felvételi kérelemre gyorsan megérkezett a válasz. Felveszik – állt a levélben –, azzal a feltétellel, hogy örökre leveti és polgári öltözékre váltja az apácaruhát.
Tőle kérnek ilyet, amikor tizenéves kislány korától hordta azt a két váltás ruhát, amelyet a női szerzetesrendtől kapott? Az egyszerű viselet évszázadok óta kifejezi a rend elkötelezettségét Jézus Krisztus iránt. Nem fogadta el az ajánlatot.
A francia lapok megdöbbenve tálalták az esetet, nem egy vitacikk született róla. A világi szellemben készült írások támogatták az öregek otthona döntését, szerintük jó példát mutattak a francia törvények követésében. Mások szerint ez téves megközelítés. Van egy 1905-ben született törvény, amelyre a franciák igen büszkék, ez kimondja az állam és az egyházak – a katolikus, protestáns, evangélikus és zsidó – mindennemű szétválasztását. Az állam nem juttathat pénzt egyik egyház támogatására sem, önfenntartónak kell lenniük. Az akkori időkben a világiak, a laikusok nagy győzelme volt ez. Az eltökélt világiak a múlt század elején még azt is be akarták írni a törvénybe, hogy a papok ne viselhessék a reverendát nyilvános helyeken, ugyanis ezzel már „túlterjeszkednek”. Aristide Briand, a törvénytervezet egyik kezdeményezője, aki tizenegyszer volt Franciaország miniszterelnöke, szintén elvetette ezt a lépést.
Vajon most miért tiltották meg az idős apácának, hogy az otthonban viselhesse vallási ruháit? Talán azt gyanították, hogy radikális keresztény, ezzel akarja elmélyíteni az öregek között a befolyását, netán mindenre elszánt sejtet akar létrehozni? Nem, nem ez a helyzet. A korhangulatot szolgáló megfelelési kényszer áll a háttérben. Ilyen az önkormányzatok által felállított betlehemek elleni tiltakozás is. Francois Huguenin katolikus író szerint – ő a Le Figaro című napilapnak adott interjút – a rosszul felfogott világiassággal akaratlanul is az iszlám fanatikusok dolga lesz könnyebb. Gyakran használt érvelés az is, ha muzulmán nőknek nem szabad közterületen fátylat viselni, akkor katolikus apácákra is vonatkozzék a viseletkódex. Az öregek otthona magánintézmény, egy apáca miért ne hordhatná ott a rend ruházatát? Sántít az összevetés az iszlám kendő tilalmával, mert annak viselése mögött egyértelmű politikai szándék körvonalazódik: a férfiak, akik rákényszerítik azt feleségeikre, így akarják bizonyítani, hogy nem kérnek a nyugati világból, az itt uralkodó erkölcsből és életformából. Hogy is állunk akkor a személyi szabadsággal?
