Kincsek az egykori lápvilágból

Az 1596-ban elpusztult Csomorkány templomának romjait a műemléki szakirodalom Csongrád megye egyik legjelentősebb középkori emlékeként tartja számon. A XV. századi épület nyugati végződésének öt-hét méter magas falmaradványai ma is állnak. Az elmúlt másfél évben olyan leletek kerültek elő a rom környékéről, amelyek az egykori mezőváros kivételes gazdagságát igazolják.

A romok környéke bőven őriz még leleteket Forrás: Arany-Tóth Attila (Tornyai János Múze

A talált tárgyak mennyiségével senki sem lehet elégedetlen, mégis indokolt a kérdés: ezenkívül mi támasztja alá a feltételezést, miszerint a középkori Csomorkány gazdag település volt? Például az előkerült értékes importkerámia-töredékek. Ezek közül kiemelkedik az idén meglelt délnémet mázas asztali kerámiaedény-részlet, amelynek tetején szamócát formázó applikált díszítés látható. Említésre méltó az elmúlt másfél évben kiásott több száz érme, ám használati tárgyak, ékszerek, viseletkiegészítők töredékei is akadnak szép számmal.

A templom feltárását 1892–95 között Szeremlei Sámuel kezdte meg, tőle Varga Antal gimnáziumi tanár vette át a munkát. Ekkor még épen állt az öt méter magas északi fal. 1830 körül helyreállítási munkálatok folytak itt, de hiába a nagy igyekezet, a lakosság széthordta a téglákat. Kőszegfalvi Ferenc helytörténész értesülései szerint ekkor olyan S végű hajkarikák is előkerültek innen, amelyeket a X–XI. században használtak.

A rom legújabb régészeti-műemléki kutatása 1991-ben indult. A feltárás-felmérés, a már kiásott emlékek restaurálásának és a helyreállítás irányításának terhe a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hárult, ám jelentős szerepe volt benne a dortmundi műszaki főiskola hallgatóinak és professzoruknak, Szabó Pálnak is. A csapat a falszövet részleteit, az alapok és a falmaradványok szerkezetét, építőanyagait, a károsító tényezőket rögzítette. Az így összeállt anyag képezte a konzerválás és a kiegészítés szakmai alapját.

A József Attila Tudományegyetem Régészeti Tanszéke hallgatóinak segítségével ugyanekkor viselettörténeti jelentőségű temetkezések egész sorát is kibontották, derül ki Béres Mária archeológus beszámolójából. Összesen 123 darab XV–XVI. századi sírt leltek meg, sőt freskótöredékeket is találtak.

Bebizonyosodott, a templom egy kora Árpád-kori mesterséges földhalomra épült, amelyet a XIII. század vége és a XIV. század eleje között jelentősen, a XV. század közepe táján csak ötven-hatvan centiméterrel emeltek meg. A templomtól délre, valamint a középkori templom nyugati harmadán kora Árpád-kori temető részletére bukkantak, anélkül, hogy egyértelműsíteni tudták volna ennek pogány vagy – a templom körüli részek esetében – keresztény voltát.

Tisztázták, hogy a plébániatemplom teljes hossza 28 méter volt, ebből több mint húsz méter jutott a hajóra, a szentély szélessége és hosszúsága pedig megközelítette a nyolc métert. A második épület ennél valamivel rövidebbnek és keskenyebbnek készült. A bejárat helye a déli oldalon tűnik fel, de a sarkain támpilléres nyugati fal tengelyében is megvan a kapuzat helye. A román kori templomot északon kis sekrestye egészítette ki. A megmaradt falban egy tölcsérbélletes ablak, alatta egy későbbi félköríves nyílás látható.

Béres Mária és Csányi Viktor régészek a tavaszi terepbejárás eredményeit vizsgálják

A hajlék belsejét vöröshomokkő-őrleménnyel színezett habarccsal vakolták be, freskókkal díszítették, padlóját égetett cseréplapokkal burkolták.

A téglatemplom maradványait a műemléki szakirodalom Csongrád megye egyik legjelentősebb középkori falusi építészeti emlékeként tartja számon. Legközelebbi rokonát Kaszaper határában ásták ki. A rom tágabb környezete ma rét, legelő, kisebb részben szántó. Megközelítően 2,25 × 2,25 kilométeres körülötte az a terület, amely máig bővelkedik felszíni régészeti leletekben. A templomtól délkeletre húzódó Árpád-kori falu főként nyugati és északi irányba terjeszkedett. A vízellátását biztosító ősfolyó, a Cirják-ér, amely összeköttetésben állt a Száraz-érrel, és vele együtt a Maros vízgyűjtő területéhez tartozott, mára ugyan kiszáradt, kanyargós medre viszont még látszik.

Csomorkány virágzása akkor érhetett véget Csányi Viktor szerint, amikor 1596-ban, a mezőkeresztesi csatát követően a Körös–Maros közét tatár segédcsapatok pusztították.