Kincsek az egykori lápvilágból

Az 1596-ban elpusztult Csomorkány templomának romjait a műemléki szakirodalom Csongrád megye egyik legjelentősebb középkori emlékeként tartja számon. A XV. századi épület nyugati végződésének öt-hét méter magas falmaradványai ma is állnak. Az elmúlt másfél évben olyan leletek kerültek elő a rom környékéről, amelyek az egykori mezőváros kivételes gazdagságát igazolják.

A romok környéke bőven őriz még leleteket Forrás: Arany-Tóth Attila (Tornyai János Múze

Hódmezővásárhely keleti szélétől 14 kilométert autózunk, tízet a Székkutas felé vezető műúton, majd a többit szántóföldek és legelők közt hosszan elnyúló földúton, míg megérkezünk a dél-alföldi helyszínre: ez a Tiszától 22 kilométerre, a Hód-tóhoz kapcsolódó vízrendszer és a Körös–Maros Nemzeti Park területe. Az egykori templom helyét első pillantásra csekély téglafal jelzi. Az épület teljes eredeti alaprajza az elmúlt évtizedben végzett feltáró ásatásoknak köszönhetően rajzolódik ki a talajon. Pontosabban az épületeké, hiszen a téglákkal rögzített és bemutatott falsávok két templomot mutatnak, ezek időben egymás után keletkeztek (radiokarbon-vizsgálatok alapján mind a román, mind a gótikus templomot 1450 körül emelték). Az egyik kelet felé jókora félköríves apszissal zárul, a másik sokszögzáródású, szentélye támpilléres. A romok mellé Varsányi András és Vas Norbert tervezett emlékhelyet, toronnyal, kilátóval, tűzrakó hellyel, történelmi emlékfallal és néhány lócával.

Az Árpád-korban már lakott település nevében minden bizonnyal a Csom, Csoma, Csomor ősi személynév rejtőzik, tudjuk meg Csányi Viktortól, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régészétől. A folyamatosan fejlődő települést 1536-ban már oppidumként (mezőváros) említették (a falu 1231-ben jelenik meg az oklevelekben), és az 1550-es évek első felében csaknem hatvan portán zajlottak itt a hétköznapok. Fénykorában hat-nyolcszáz fő lakhatta. Ebben az időben a gazdasági élet motorja a távolsági marhakereskedelem lehetett. Az 1563–64. évi török vámnapló szerint Vácott 555 csomorkányi marhát hajtottak át a réven.

– Bár Csomorkányt az Árpád-kortól tartjuk számon, kutatásaink arra utalnak, hogy a lelőhelyen már a bronzkorban is élt ember. A terület kiemelkedett a környék lápvilágából, ezért is tűnhetett megfelelő helynek a letelepedésre.­­

A római kort követően, a népvándorlás viharos évszázadaiban sem maradt lakatlan. A gepidák és az avarok is itt hagyták a lábnyomukat – részletezi Csányi Viktor.

A romok környéke bőven őriz még leleteket
Fotó: Arany-Tóth Attila (Tornyai János Múzem)

A Tornyai János Múzeum szakemberei a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával ez év tavaszán folytatták a tavaly megkezdett terepmunkát. A cél az volt, hogy az egykori település életét olyan kutatási módszerek alkalmazásával is megismerjék, amelyek a lelőhely állapotában nem okoznak maradandó változást. Megközelítőleg húsz hektáron végeztek intenzív terepbejárást, a terület egy részén fémdetektoros kutatást is végeztek, önkéntes civileket is bevonva a munkába. A szervezett terepbejárás során a résztvevők húszméteres oldalú négyzetekre osztott területen mozoghattak, ahonnan mindent begyűjtöttek, ami régészeti értéket képvisel: edénytöredékeket, csont-, fém- és kerámiadarabokat. Csak 2019-ben több mint 86 ezer régészeti kerámialeletet dolgoztak fel.

A talált tárgyak mennyiségével senki sem lehet elégedetlen, mégis indokolt a kérdés: ezenkívül mi támasztja alá a feltételezést, miszerint a középkori Csomorkány gazdag település volt? Például az előkerült értékes importkerámia-töredékek. Ezek közül kiemelkedik az idén meglelt délnémet mázas asztali kerámiaedény-részlet, amelynek tetején szamócát formázó applikált díszítés látható. Említésre méltó az elmúlt másfél évben kiásott több száz érme, ám használati tárgyak, ékszerek, viseletkiegészítők töredékei is akadnak szép számmal.

A templom feltárását 1892–95 között Szeremlei Sámuel kezdte meg, tőle Varga Antal gimnáziumi tanár vette át a munkát. Ekkor még épen állt az öt méter magas északi fal. 1830 körül helyreállítási munkálatok folytak itt, de hiába a nagy igyekezet, a lakosság széthordta a téglákat. Kőszegfalvi Ferenc helytörténész értesülései szerint ekkor olyan S végű hajkarikák is előkerültek innen, amelyeket a X–XI. században használtak.

A rom legújabb régészeti-műemléki kutatása 1991-ben indult. A feltárás-felmérés, a már kiásott emlékek restaurálásának és a helyreállítás irányításának terhe a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hárult, ám jelentős szerepe volt benne a dortmundi műszaki főiskola hallgatóinak és professzoruknak, Szabó Pálnak is. A csapat a falszövet részleteit, az alapok és a falmaradványok szerkezetét, építőanyagait, a károsító tényezőket rögzítette. Az így összeállt anyag képezte a konzerválás és a kiegészítés szakmai alapját.

A József Attila Tudományegyetem Régészeti Tanszéke hallgatóinak segítségével ugyanekkor viselettörténeti jelentőségű temetkezések egész sorát is kibontották, derül ki Béres Mária archeológus beszámolójából. Összesen 123 darab XV–XVI. századi sírt leltek meg, sőt freskótöredékeket is találtak.

Bebizonyosodott, a templom egy kora Árpád-kori mesterséges földhalomra épült, amelyet a XIII. század vége és a XIV. század eleje között jelentősen, a XV. század közepe táján csak ötven-hatvan centiméterrel emeltek meg. A templomtól délre, valamint a középkori templom nyugati harmadán kora Árpád-kori temető részletére bukkantak, anélkül, hogy egyértelműsíteni tudták volna ennek pogány vagy – a templom körüli részek esetében – keresztény voltát.

Tisztázták, hogy a plébániatemplom teljes hossza 28 méter volt, ebből több mint húsz méter jutott a hajóra, a szentély szélessége és hosszúsága pedig megközelítette a nyolc métert. A második épület ennél valamivel rövidebbnek és keskenyebbnek készült. A bejárat helye a déli oldalon tűnik fel, de a sarkain támpilléres nyugati fal tengelyében is megvan a kapuzat helye. A román kori templomot északon kis sekrestye egészítette ki. A megmaradt falban egy tölcsérbélletes ablak, alatta egy későbbi félköríves nyílás látható.

Béres Mária és Csányi Viktor régészek a tavaszi terepbejárás eredményeit vizsgálják

A hajlék belsejét vöröshomokkő-őrleménnyel színezett habarccsal vakolták be, freskókkal díszítették, padlóját égetett cseréplapokkal burkolták.

A téglatemplom maradványait a műemléki szakirodalom Csongrád megye egyik legjelentősebb középkori falusi építészeti emlékeként tartja számon. Legközelebbi rokonát Kaszaper határában ásták ki. A rom tágabb környezete ma rét, legelő, kisebb részben szántó. Megközelítően 2,25 × 2,25 kilométeres körülötte az a terület, amely máig bővelkedik felszíni régészeti leletekben. A templomtól délkeletre húzódó Árpád-kori falu főként nyugati és északi irányba terjeszkedett. A vízellátását biztosító ősfolyó, a Cirják-ér, amely összeköttetésben állt a Száraz-érrel, és vele együtt a Maros vízgyűjtő területéhez tartozott, mára ugyan kiszáradt, kanyargós medre viszont még látszik.

Csomorkány virágzása akkor érhetett véget Csányi Viktor szerint, amikor 1596-ban, a mezőkeresztesi csatát követően a Körös–Maros közét tatár segédcsapatok pusztították.