A Hoportyó kútja

A Nyírség egyik ismert állóvize a kállósemjéni Nagy-Mohos. Ha a nemzeti park nem táplálná a tavat, nem lenne­ benne víz. A kevesebb csapadék miatt az Alföldön éves gyakorisággal számolhatunk aszály­károkkal. A legrosszabb verzió a térség elsivatagosodása.

Birkanyáj egy Debrecenhez közeli víztározó medrében a 2015-ös aszály idején. Fel kell adni veszélyeztetett területeket? Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt

Jó két évtizeddel ezelőtt jelent meg először az a fenyegető jóslat, hogy a felmelegedés és a környékünkön ezzel együtt járó jelentős csapadékcsökkenés hatására a Duna–Tisza köze elsivatagosodhat. A napjainkban itt-ott kibukkanó futóhomok mind nagyobb területen jelenik meg, a gyümölcsfák helyett kaktuszok virítanak majd. A pesszimisták már-már tevecsordákat vizionáltak az alföldi tájra. Itt még nem tartunk, de a talajvízszint csökkenését nem sikerült megállítani, ami egyértelműen az elsivatagosodásra utal.

– A változás azonban nem lineáris, tehát nem folytonosan romlik a helyzet. Vannak jobb és rosszabb évek, de jelentősen megnőtt az olyan időszakok száma és időtartama, amikor nagyon alacsony volt a talajvíz szintje. Már hat-hét évvel ezelőtt is rengeteg panasz érkezett a kiskunsági mezőgazdasági termelőktől, mert a vízügy nem tudott mindenhova elegendő vizet kormányozni, ezért nem öntözhettek mindenhol. A homok fizikai tulajdonsága miatt – gyorsan elengedi a vizet – leginkább a Kiskunság van kitéve a sivatagosodásnak. De igaz ez minden homokterületünkre, így a Nyírségre is – tájékoztat Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont Tisza-kutató Osztályának tudományos főmunkatársa, akihez a Nyírség van a legközelebb. Ott a belvizet csatornák gyűjtik össze, amelyek a Lónyay-főcsatornába torkollnak, ez vezeti a térség felesleges csapadékát a Tiszába. Most a többheti esős időszak ellenére a Lónyay-főcsatorna medrében pang a víz. Sok helyen teljesen száraz. Nyilván, ha sokáig tart a csapadékos időjárás, akkor megtelik.

A sok eső azonban akkor segít, ha nem hirtelen zúdul le, hanem eloszlik. Az özönvíz ugyanis nem a talajba szivárog, hanem a felszínen elfolyik a csatornákba. Tehát ha időszakosan lesz víz ezekben a csatornákban, az nem azt jelenti, hogy a talaj „megtelt”.

A talajban óriási mennyiségű víz raktározódhat. Ezt veszik fel a növények, ez az, amit a mezőgazdaság is hasznosít. Ha kevés van belőle, akkor a talajvíz szintje mélyebbre kerül, a növények nem érik el, ki gyorsabban, ki lassabban, de előbb-utóbb elszáradnak. De miért süllyed a talajvízszint? Egyszerű, mert kevesebb eső esik, és mert többet használunk fel, mint amennyi leszivárog. Magyarországon az éves átlagos csapadék 500–750 milliméter között van, de tájaink között jelentős az eltérés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az éves csapadékösszeg az elmúlt évszázadban csökkenő tendenciát mutat, a visszaesés 109 év alatt közel tíz százalék. A következmény: menetrendszerűen jönnek a Kárpát-medencét sújtó aszályok.

– Honnan lehet látni, hogy baj van a tavak és folyók vízszintjével?

– Magyarországon az elmúlt években drasztikusan emelkedett azon területek száma, ahol csak az év egy részében található víz. A Kárpát-medencében ezek száma korábban elenyésző volt, jobbára csak a szikes tavaink tartoztak ide. A kiszáradással legsúlyosabban érintettek a homokhátságok felszín alatti víztől függő élőhelyei: lápok, buckaközi láprétek, kiszáradó láprétek, mocsárrétek, homoki tölgyesek, szikes tavak, de ma már nem ritka a dombvidéki kiszáradó patakok látványa sem – mondja ­Lukács Balázs András. Az ökológus szerint a kis vízgyűjtővel rendelkező tavak és folyók vannak a leginkább kitéve a csapadékhiány és talajvíz­süllyedés okozta kiszáradásnak. Természetesen van különbség a dombvidékek és az Alföld között, mert a csapadékeloszlás nem egyenletes. Konkrét példa a kállósemjéni Nagy-Mohos. Az egykori grófi birtokot itatóként és fürdőtóként használták. A Nyírség egyik magasabb részén található, közel a Hoportyóhoz, ami a Nyírség „csúcsa”. A térségi vízhiány itt hamar kiütközik. Ma egy csepp víz sem lenne benne, ha a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága nem pótolná azt egy fúrt kútból, immár közel húsz éve. Azért teszi ezt, mert a tó jelentős természeti értéke csak így tartható fenn.

Birkanyáj egy Debrecenhez közeli víztározó medrében a 2015-ös aszály idején. Fel kell adni veszélyeztetett területeket?
Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt

– A megoldás a víz visszatartása, de ez hogyan oldható meg a Kiskunság esetében, amely a Duna és a Tisza völgyénél magasabban fekszik?

– A hirtelen leömlő sok víz a folyók felé robog. Lokálisan, vízgyűjtő területen kellene átgondolni, hogy hol mennyi vizet hová lehet tárolni. Több olyan mélyen fekvő terület van, amely rendszeresen belvizes szokott lenni. Ezeket ki lehetne használni a vizek tárolására – véli Lukács Balázs András, aki szerint sok ilyen területen vagy teljesen fel kellene hagyni a műveléssel, vagy művelési ágat kellene váltani.

(A belvizes területek környezetében bizonyítottan magasabbak a terméshozamok, és emiatt a haszon is nagyobb, mert öntözni is kevesebbet kell.) A mély fekvésű területek másik részén jelenleg még mocsarak vannak, ezek jelentős természeti értéket képviselnek. Az aszály azonban ezeken a területeken is óriási károkat idéz elő. Az értékes élőhelyek megóvása érdekében szintén lépni kell.

Önmagában a tavak és folyók eltűnése súlyos természeti károkat okoz, de a vízszint csökkenése olyan pusztító folyamatokat is felerősít, mint az algásodás. Világszintű jelenség a talaj degradációja is, az Európa talajait fenyegető folyamatok túlnyomó része a vízkörforgalommal kapcsolatos. Itt is minden mindennel összefügg: a felszíni vizek és azok állapota, valamint az ezeket körülvevő mezőgazdasági kultúrtáj kölcsönösen egymásra vannak utalva.

A hosszú távú fenntarthatóság érdekében stratégiai szintű tervezésre van szükség, ahol az ár- és belvízvédelmi, az agrár- és természetvédelmi célokat mindenképpen össze kell hangolni – állítja a szakértő.

A legfontosabb, hogy a csapadék minél nagyobb hányada szivárogjon akadálytalanul a talajba, és minél nagyobb része maradjon ott huzamosabb ideig. Ellenkező esetben valóban a sivatagosodással kell szembenéznünk.