Váratlan tűz

Revoco – visszavonom. Ha ezt a rövid szót ötszáz éve a wormsi püspöki­ palotában kimondja Luther Márton szászországi szerzetes, a wittenbergi egyetem karizmatikus Szentírás-professzora, talán másként alakul ­Európa, a Német-római Birodalom és hazánk újkori történelme is. A reformációé­ bizonyosan.

Sachsen Anhalt Tag in Eisleben Festumzug Statue von Martin Luther auf einem Umzugswagen (Photo by Schellhorn/ullstein bild via Getty Images) Fotó: ullstein bild Dtl. Forrás: Getty Images

Luther Márton eislebeni szobra utazik kisteherautón Szász-Anhalt ünnepnapján 2017 júniusában. Vissza a forrásokhoz
Fotó: Getty Images

Ez azonban akkor még nem volt biztos, annak ellenére, hogy V. Károly menlevelet adott neki, és az ifjú császár meg is tartotta a szavát, szemben elődjével, Luxemburgi Zsigmonddal, aki jó egy évszázaddal korábban szintén mentességet ígért Husz Jánosnak, de miután a cseh reformátort a konstanzi zsinat eretneknek nyilvánította, máglyán megégették őt.

A lutheri reformáció előzményeinek hosszú sora van az oxfordi John Wycliffe-től és a prágai Husztól az itáliai humanistákon – akik meghirdették az „ad fontes” („vissza a forrásokhoz”) szövegkritikai és klasszikus szövegeket kiadó mozgalmát –, a spanyol Ximénes bíboroson és a firenzei Savonarolán át az ógörög nyelvű Újszövetséget kiadó, kommentáló és latinra újrafordító Rotterdami Erasmusig. Mégis a lutheri, egyébként szándéktalan forradalomnak lett a legnagyobb hatása, amit Owen Chadwick angol történész tömören így magyarázott: „A XVI. század elején a nyugati egyház minden fontos személyisége reformációért kiáltott.” Az egyházi megújulási, megtisztulási igény az egyetemek programjából sarjadt ki és vált a tömegek követelésévé, amit nagyban elősegített a könyvnyomtatás és a könyvolvasás rohamos elterjedése. A Róma és a német-római birodalmi tartományok közt parázsló ellentét, amelynek korántsem csupán egyházi, hanem politikai, gazdasági, pénzügyi okai is voltak, „a Luther-ügytől lángra kapott, és váratlan erejű tűz lett belőle” (Richard Friedenthal).

A főként németül prédikáló, író és publikáló wittenbergi doktor hatása természetesen a német nyelvterületen volt a legnagyobb, írásait az egész birodalomban nyomtatták, terjesztették, olvasták. A lutheri lázadás gyorsan túllépett azonban a német határokon, s már az 1520-as évek elején megérkezett a Magyar Királyságba is. Érdekes, hogy 1521 áprilisában a német birodalmi gyűlésre érkező két magyar királyi követ – a híres jogtudós Werbőczy István, a magyar köznemesség bibliájaként emlegetett Hármaskönyv (Tripartitum) összeállítója, kiadója és az olasz humanista Balbi Jeromos pozsonyi prépost – találkozhatott elsőként a merész reformátorral, akit meghívtak ebédre, és megpróbálták visszatéríteni az egyház, illetve a pápa tekintélyének elismerésére, de persze nem értek célt a szerintük „bolond és tudatlan embernél”.

Ha Luther ötszáz éve Wormsban visszavonja nézeteit az üdvözülésről, a kegyelemről, a hit és a Biblia egyházzal szembeni elsőbbségéről, a pápa(ság) felsőbbségének elutasításáról, akkor Wittenberg nem válhatott volna a magyarországi reformáció szülővárosává is. Márpedig a következő évtizedekben Luther egyeteme lett a magyar protestánsok legfőbb alma matere, ahol a XVI. század végéig becslések szerint mintegy ezerkétszáz hallgató fordult meg. Az első magyar nemzetiségűek között itt tanult Sylvester János, a jeles bibliafordító, nyelvtudós és a magyar Lutherként emlegetett Dévai Bíró Mátyás, aki az evangélikusok mellett a reformátusoknak is első magyar nyelven prédikáló és író mestere volt.

Jellemző, hogy a hamarosan messze legnagyobb hazai felekezetté váló helvét (svájci) irányú magyar reformátusság lelki-szellemi vezetői, egyházalapító atyái is nagyrészt Wittenbergben tanultak Szegedi Kis Istvántól Szegedi Gergelyen és Melius Juhász Péteren át a bibliafordító és -kiadó Károlyi Gáspárig, akárcsak az erdélyi szász reformátor Heltai Gáspár, a magyar széppróza első mestere. Ezért a magyar kálvinizmus eredetét is Wittenbergben indokolt keresni. Ez azonban Luther mellett inkább közvetlen munkatársa és leghűségesebb barátja, a „Németország tanítómesterének” méltán nevezett Philipp Melanchthon érdeme, mert a németül többnyire nem tudó magyar diákok teológiai szemléletét a latin nyelven prédikáló és oktató humanista tudós határozta meg, aki élete végéig egyensúlyozni és megegyezni igyekezett a reformáció lutheri és svájci – Zwingli, Bullinger és Kálvin – teológiai iránya között.