Dandárfutás

A felmentését kérő Korom Ferenc vezérezredes helyére Benkő Tibor honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot nevezte ki a Magyar Honvédség parancsnokának. A magyar haderő új vezetője számára a miniszterelnök két célt fogalmazott meg: legyen ütőképes haderőnk, és érjük el az ehhez szükséges létszámot. Az új parancsnok színesebb egyéniség, mint elképzelnénk egy hadvezetésre céltudatosan készülő tábornokról.

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Kurucz Árpád

– Honnan a különleges keresztneve: Romulusz?

– Édesapám Máramarosszigeten született 1939-ben. Őt is így hívták. Tizenegyen voltak testvérek, és minden nagybátyámnak, nagynénémnek hagyományos magyar neve van: Margit, László, Ferenc. Alighanem azért lett apám Romulusz, mert már elfogytak a magyar nevek – szoktam mondani viccesen. Erdélyben egyébként nem ritka keresztnév a Romulusz.

– Gyerekként érte hátrány, esetleg származott előnye a nevével kapcsolatban?

– Inkább előny. A furcsa nevű gyerekre mindenki felkapja a fejét. Amúgy olvasom én is a nevemet kritizáló kommenteket, de azt mondom, ameddig csak a nevemet támadják, addig nincs okom aggódni.

A hitelesség stratégiája

– Felmenői apai ágon tehát erdélyiek, de ön már Miskolcon nőtt fel. Mikor kerültek át?

– Nagyapám jegyző volt Erdélyben, és ismerjük a bécsi döntések utáni helyzetet, tanácsos volt akkoriban a román kézen maradt Dél-Erdélyből Magyarországra költözniük, ez, gondolom, nem igényel bővebb magyarázatot. Én Miskolc mellett, Edelényben nőttem fel, de tizennégy évesen Egerbe kerültem a honvédkollégiumba.

– Milyen hatásra döntött a katonai pálya mellett?

– Mint minden kisfiút, engem is nagyon érdekelt a pisztoly, tetszett az egyenruha, férfiasnak és izgalmasnak találtam a katonaéletet. Édesapám öccse alezredes volt a felderítőknél, de mégsem az ő példája volt a döntő, sokkal inkább egyfajta romantika, amely ezt az életformát övezte.

– Milyen tanuló volt? Csak mert valahogy él egy kép a köztudatban, hogy azok a fiatalok választják a katonai pályát, akiknek úgyszólván jobbak a testi adottságaik, mint az iskolai eredményeik.

– Ha az a kérdés, hogy a közepes tanulókból lesznek-e a katonák, akkor ezt határozottan cáfolom. Sok bajtársamhoz hasonlóan én is jeles tanuló voltam az általánosban, válogathattam a középiskolák között, és nem dicsekvésképpen mondom, de a főiskolai és egyetemi diplomám is kitüntetéses oklevél, sőt büszke vagyok PhD-fokozatomra és az USA-ban szerzett mesterdiplomámra is. Tény, hogy nem hátrány ezen a pályán, ha valakinek jó fizikai adottságai vannak, de ami nincs meg, az is fejleszthető. Én sem voltam élsportoló, de a csapatsportokat mindig is szerettem. A foci, de főleg a kézilabda egész jól ment, idővel pedig az ejtőernyőzés vált a szenvedélyemmé.

– Fiatalon gondolt-e arra, hogy egyszer majd a honvédség parancsnoka lehet? Mégiscsak nagy dolog, hogy például olyan történelmi nagysággal került közös platformra, mint Dobó István egykori felső-magyarországi főkapitány!

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy milyen döntést hoznék tábornokként adott helyzetben. De álmodozás helyett inkább világéletemben az éppen közvetlenül előttem álló feladat végrehajtására koncentráltam.

– Ezt nem vitatom, ugyanakkor az életrajzából egy tudatosan felépített tábornoki karrier képe rajzolódik ki. Nem volt ebben némi stratégia?

– Az egyéni stratégiám központi része a hitelesség. Egy professzionális haderőben könnyebb úgy motiválni az embereket, hogy a feladat élére állsz bizonyítva, nem fotelgenerális vagy, aki azt se tudja, mi az, amit megkövetel. Törekedtem arra, hogy minél többféle beosztásban próbáljam ki magam, a harcászati, hadműveleti és stratégiai szinteken egyaránt, itthon és külföldön is. Hasonlóképpen, amikor fizikai teljesítményt követelek a katonától, akkor meg kell tudnom mutatni, hogy én is képes vagyok rá. Amikor a szolnoki 88-asoktól átvéve bevezettem az általam irányított alakulatoknál a dandárfutást, nem volt mese, mindenki együtt futott, amitől persze nem minden kolléga úszott örömmámorban – számomra természetes volt, hogy én fussak elöl.

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka
Fotó: Kurucz Árpád

Tüzérből ejtőernyős is

– Amikor 1988-ban sorkatona voltam, hervasztóan nézett ki a Magyar Néphadsereg. Sok pocakos tiszt, akik nem vetették meg az italt sem, bántón viselkedő tiszthelyettesek, motiválatlan és csetlő-botló sorállomány, elavult haditechnika.

– Ezt össze sem lehet hasonlítani a mai állapottal, nagyon jó irányba változott a Magyar Honvédség. Ha csak az alkoholról beszélünk, zéró tolerancia van érvényben. Engem nem nagyon érdekel, hogy szolgálatban vagy azon kívül, de ha ittasan balesetet okoz valaki, akkor le kell vennie az egyenruhát. Megengedhetetlen, hogy a társadalomban olyan kép éljen a katonákról, mint amilyet ön említ. Nálunk Afganisztánban is tilos volt az alkohol, jóllehet más szövetséges táborokban a napi két sört szolgálat után engedélyezték. Volt is két kolléga, akiket a misszió vége előtt egy „fegyencjárattal” kellett hazaküldenem.

– Tehát a szolgálaton kívüli időre is vonatkozott az alkoholtilalom?

– Ott bármikor „megüthettek” minket! Egy hadszíntéren az ellenséget nem érdekli, hogy mikor jár le a pihenőidő. Elvárás volt, hogy a szolgálaton kívüli katona is percek alatt harcra kész állapotban legyen.

– Hogy került az életébe az ejtőernyőzés?

– Amikor évfolyamtársam, Simon Attila azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg Szolnokon a különleges műveleti zászlóaljat, elhívott maga mellé törzsfőnöknek. Az első pillanatban csodálkoztam, hogy az ejtőernyősöknek szükségük lehet egy tüzérre, de meggyőzött, elvállaltam. Ott aztán nekem is ugranom kellett, de ez számomra nem is volt kérdés. Ahogy mondani szokták, a repülőgép ajtajában válik el, hogy ki mekkora hős. Nem is az első, hanem valahol a harmadik és hetedik ugrás között. Amikor négyszáz és négyezer méter között ott állsz a süvöltő szélben, kiveted magad, egyre gyorsabban zuhansz a föld felé, és teljesen magadra vagy utalva, akkor átértékelődik a világ. Az ejtőernyősök közt a bajtársiasság is egészen rendkívüli minőséget jelent.

– Még ma is ugrik?

– Évente egyszer-kétszer, mert nincs többre időm. De nem kerültem ki ebből a közösségből, mert egy évtizede elnöke vagyok a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesületnek. Innen kerülnek ki azok a fiúk, akik 2016-ban világbajnokok, legutóbb bronzérmesek voltak célugrásban.

Szelfi a tábornokkal

– Milyennek látja a katonák megítélését a mai Magyarországon?

– Sok kolléga meséli, hogy amikor a boltban meglátják az egyenruhát, a sorban állók szólnak, hogy jöjjön előre. Az árvízi védekezésnél hajnali kettőkor hozták termoszban a kávét. Személyes tapasztalat, hogy néha szinte celebnek érzem magam, amikor arra kérnek, hogy hadd készítsenek egy szelfit a tábornok úrral.

– A megítélésük tehát jó, de ami a haditechnikát illeti, még van hová fejlődni. A haderőfejlesztési program 2016-os indulásáig a Gripeneket leszámítva nyomokban volt csak korszerű haditechnika a honvédségnél. Tüzérként, gondolom, nagyra értékeli, hogy e haderőnem fegyverzete is korszerűsödik.

– Természetesen, hiszen nagyon időszerű volt már, hogy minden fegyvernem megújuljon. Megtisztelő, hogy ennek részese lehetek. Ilyen átfogó fejlesztés nem volt emberemlékezet óta! Még a Gripenek képességeit is tovább tudjuk növelni, de az új, merevszárnyas szállítókapacitások mellé kétféle korszerű helikopterrel is bővül a forgószárnyas flottánk. A légvédelmi rakétarendszer fejlesztését bejelentettük, a hozzá tartozó radarrendszer már érkezik. Az eddig rendszerbe állított 12 Leopard A4-es harckocsi után jön további 44 példány a legújabb A7-es verzióból. Mellé érkezik a tüzérség számára a 24 önjáró tarack (Panzerhaubitze 2000), valamint a Carl Gustaf M4-es páncéltörő eszközök. Több százas nagyságrendben kapunk modern gyalogsági harcjárműveket lánctalpas és kerekes változatban (Lynx és Gidrán), illetve lecserélődnek az egyéni harcászati felszerelések is.

– Ha önök állítják össze a bevásárlólistát, akkor tehát kész tervük van arra, hogy milyen lesz a honvédség fegyverzete, amikor a haderőfejlesztési folyamat véget ér?

– Ez a folyamat sosem ér véget, hiszen a haditechnika ugyanolyan ütemben fejlődik, mint minden más a világban. Ami pedig a bevásárlólistát illeti, pontosítanék, hiszen mi csak a megszabott célok eléréséhez szükséges képességeket jelöljük meg, de a technika beszerzése a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosságra tartozik. Új fegyverrendszereink jelentős részét olyan cégektől vesszük, amelyek részben vagy egészben Magyarországra hozzák a gyártást, sőt a termékfejlesztést is. Ennek köszönhetően nemcsak a másoknak való kiszolgáltatottságunk csökken, hanem a magyar gazdaság egy innovatív, exportképes hadiipari ágazattal is bővül. Amikor haderőfejlesztésről beszélünk, az nemcsak a honvédség fejlesztését jelenti, hanem az ország teljes önvédelmi képességének erősödését is.

Névjegy

Ruszin-Szendi­ Romulusz vezérőrnagy 1973-ban született Miskolcon. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tüzértisztként és földmérő mérnökként (BSc) végzett 1995-ben. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2003-ban katonai vezető mesterdiplomát (MSc), 2010-ben a hadtudomány doktora (PhD) fokozatot, majd 2014-ben az USA-ban stratégiai tudományok mestere (MSc) címet szerzett. Különféle tiszti beosztásokban szolgált, egyebek mellett a tapolcai sorozatvető tüzérezrednél, a pécsi vegyes tüzérdandárnál, a HM Szárazföldi Parancsnokságán Székesfehérváron, a tatai lövészdandárnál, a szolnoki különleges műveleti zászlóaljnál, majd könnyű vegyes zászlóaljnál. Parancsnokként vett részt az iraki és afganisztáni NATO-­missziókban, majd dolgozott a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségén, illetve a debreceni lövészdandár parancsnoka volt. 2019 márciusától a honvédelmi miniszter titkárságvezetője, majd humánpolitikai helyettes államtitkára. 2021. június 1-jétől a Magyar Honvédség parancsnoka. Nős, két leánya van.