Jogerős erőszak

Változatlanul megtagadja a román állam a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatását. A romániai legfelsőbb bíróság a napokban jogerősen elutasította a Gyulafehérvári Érsekségnek az első­fokú ítélet elleni fellebbezését, így a történet várhatóan újra Strasbourg felé kanyarodik. Kiszorítósdi és kicsavart történelemértelmezés több mint száz évvel Trianon után.

A Batthyáneum épülete a gyulafehérvári várban, 1910 Forrás: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

Az „ősbűn” egyértelműen Batthyány Ignác nevéhez fűződik. A püspök ugyanis vétkes felületességgel fogalmazott, amikor végrendeletében a katolikus egyházra és „Erdély provinciára” hagyományozta az 1798-ban alapított, Batthyáneum néven elhíresült gyűjteményét. A román politikai körök a „provincia” meghatározást értelmezik saját szájíz szerint, a román államot tekintve Erdély provincia jogutódjának, ezzel pedig a gyűjtemény tulajdonosának.

A néhai püspök mentségére szolgáljon, hogy álmában sem gondolhatott az idők ilyetén elkorcsosulására, amelyben a katolikus egyház szerint egyértelműen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelentő megnevezés joghiányként juthat főszerephez. Mint ahogy az sem merülhetett fel, hogy az értékes tulajdont – Batthyány Ignác az 1783-ban II. József által feloszlatott trinitárius rend gyulafehérvári templomát és kolostorát alakíttatta át a „tudomány szentélyévé” – a korabeli polgári törvénykönyv szerint telekkönyvezték, ami nemcsak a tulajdon szerinti, hanem a rendeltetés szerinti telekelést is lehetővé tette. Így került a Csillagda bejegyzés a könyvtárat és csillagvizsgálót magában foglaló épület tulajdonosához.

A gyűjtemény alapja az Itáliában vásárolt több ezer kötetes könyvtár, Batthyány Ignác birtokába értékes ősnyomtatványok és X–XV. századi kéziratok kerültek. Következő lépésként ­Batthyány 1795-ben megvásárolta Migazzi Kristóf Antal bécsi érsek, váci püspök több ezer kötetes könyvgyűjteményét. A gyarapodó intézménynek adományozta kéziratokból álló magángyűjteményét is, egyetemi célzatú csillagászati obszervatóriumot rendezett be 1794-ben. Az intézmény az idők során valóságos múzeummá vált, a megelőző korok írott szellemi értékeinek kincses lenyomatává. A Batthyány-gyűjteményt 1912-ben közgyűjteménnyé nyilvánították, Majláth Gusztáv Károly püspök egyházművészeti múzeummal egészítette ki. A könyvtárban 927 kötet kézirat és kódex (1122 mű), 565 ősnyomtatvány van, a Romkat.ro portál szerint ez a Románia területén fellelhető kéziratos latin kódexek nyolcvan, az ősnyomtatványok ötven százalékát jelenti. A román állam 1949-ben lezárta a gyűjteményt, 1950-ben államosította, azóta a Román Nemzeti Könyvtárhoz tartozik.

A Batthyáneum számos könyvtári ritkasága között a legnagyobb értékűnek a Codex Aureus, a lorschi bencés apátságban 812-ben aranybetűkkel írt Máté- és Márk-evangélium számít, amelyet 25 millió dollárra biztosítottak, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították. A Gyulafehérvári kódexben glosszaként maradt fenn a Gyulafehérvári sorok (1310–1320), a harmadik legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék.

A Batthyáneum épülete a gyulafehérvári várban, 1910
Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

Ez a fizikai, de mindenekelőtt szimbolikus értelemben felbecsülhetetlen értékű ingatlan és gyűjtemény jelenti a romániai visszaszolgáltatás-történelem legvisszhangosabb ügyét. Annak ellenére, hogy a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról ma is érvényben lévő rendeletet fogadott el a román kormány. Az épületet és a gyűjteményt az egyháznak egyaránt visszaadó, 1998-ban elfogadott sürgősségi kormányrendeletet a parlament 2002-ben törvényerőre emelte, a román állam intézményei mégsem hajtották végre a restitúciót. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2012-ben hozott ítélete nyomán a román államnak 25 ezer eurós bírságot is kellett fizetnie, amiért 14 éven át halasztgatta a Batthyá­neum jóvátételi kérelmének elbírálását.

A kormányrendelet amúgy annak a sorozatnak a része, amelyet a NATO- és uniós tagságra pályázó Románia produkált, és amelynek köszönhetően visszakerült jogos tulajdonosához az egyházi és arisztokrata birtokok jelentős része. Az integrációs törekvések révbe jutása után a keleti szomszéd aztán igyekezett minél több folyamatot visszafordítani. A romániai restitúciós bizottság 2015 novemberében elutasította a katolikus egyház Batthyá­neumra vonatkozó visszaszolgáltatási kérelmét. Ezt a határozatot támadta meg az érsekség a Gyulafehérvári Táblabíróságon.

Utóbbi jogi fórum a debreceni bíróságon a XIX. század elején kimondott ítéletek alapján kezdte vizsgálni a restitúciós bizottság elutasításának jogosságát. A debreceni ítélet figyelembevételét Komáromi Attila, az érsekség jogi képviselője kezdeményezte a könyvtár volt igazgatója, Ileana Dârja 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben többek között az áll, hogy a könyvtáralapító Batthyány Ignác halála után a család beperelte a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg. A Magyar Távirati Irodának akkor Komáromi Attila elmondta: egy ilyen ítélet perdöntő bizonyíték lehet a gyulafehérvári táblabíróság számára, hiszen a román állam éppen arra hivatkozva utasította el a Batthyáneum visszaszolgáltatását, hogy a püspök a végrendeletében nemcsak az egyházat, hanem Erdély provinciát is megjelölte örököseként. Az egyház nézete szerint az Erdély provincia egyértelműen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli.

A procedúra során a gyulafehérvári táblabíróság felkérte a ­Batthyáneum tulajdonjogát tisztázó latin végrendelet román fordításainak készítőit kritikai megjegyzések csatolására, miután súlyos eltéréseket azonosított a román állam képviselői által felkért Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem korábbi rektora és a római katolikus egyház által felkért Buzogány Dezső fordítása között. Előbbi úgy értelmezte, hogy végrendeletében a püspök a katolikus egyház mellett Erdély provinciára is hagyta a gyűjteményt, és Erdély jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. Buzogány Dezső tudományos dolgozatot is iktatott a latin „provinciae” szó jelentésének tisztázására. Korábban a Krónika című napilapnak adott interjúban azt is elmondta: hibás latin átiratából készültek a fordítások. A szakértő értelmezése szerint „az egyetemes római katolikus egyház erdélyi provinciája kapta az adományt”. Ugyanakkor elismerte, hogy a provincia szó használata lehetőséget ad más értelmezésre is, vannak, akik ezen Erdélyt mint politikai egységet értik. Mindezek ellenére 2018 júliusában elutasító ítélet született, ezt támadta meg az érsekség a legfelsőbb bíróságon.

A 2021. május 25-én hozott ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását, a bíróság honlapján közzétett indoklás szerint a bírói testület megalapozatlannak találta az érsekség fellebbezését. Amúgy nemcsak az épület, hanem a gyűjtemény visszaszolgáltatását is elutasították – utóbbit indoklás nélkül. Az ügy minden bizonnyal az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik.

Bűnös bárók?

A romániai restitúciós „bűvészmutatványok” alanyai elsősorban az arisztokraták. Egy évszázados „képlet” szerint egy négyzetméter kastély, kúria fenntartása egy holdnyi (egy hold: 0,575 hektár) erdőből-szántóból-kaszálóból származó jövedelmet igényel, így az erdők visszaszolgáltatásának akadályozása épp annak a hátországnak a megteremtését veszélyezteti, amely nélkül lehetetlen az előrelépés.

A Bánffy család számára például a Maros mentén fekvő két jelentős erdőtulajdon visszaszerzése volt az egyik legnagyobb tét. Az egyik báró Bánffy Dániel magánbirtoka, amelyet román állampolgárként néhai gróf Bethlen Anikó és testvérei igényeltek vissza. Az ügyben 2007-ben jogerős bírói ítélet született, az államnak azóta régen vissza kellett volna adnia a területeket, azonban az érintett intézmények – prefektúra, megyei önkormányzat, helyi önkormányzat, erdészet – mindegyike hárította a visszaszolgáltatást, 2013 óta pedig egymást követik az örökösök ellen indított perek. „Az apám háborús bűnösségének vádja egyszerűen nonszensz. Ő ugyanis a miniszteri tárca elfogadása, azaz 1940 óta nem járt Dél-­Erdélyben, ahol a birtokok voltak. Agrárminiszterként ­amúgy is a gazdasági szaktárca irányítója volt egy olyan országban, amely csak Románia 1944. augusztus 23-i kiugrását követően került háborús viszonyba szomszédjával” – mondta báró Bánffy Miklós.

A másik vitatott terület a hajdani Gödemesterházi Erdőuradalom Rt. birtoka. A pert a Duna menti Brăila város bíróságára helyezték azzal az indokkal, hogy a visszaigénylők megfé­lemlítik a Maros megyei joghatóságot. A két perelt terület összesen közel 35 ezer hektárt jelent.