Az „ősbűn” egyértelműen Batthyány Ignác nevéhez fűződik. A püspök ugyanis vétkes felületességgel fogalmazott, amikor végrendeletében a katolikus egyházra és „Erdély provinciára” hagyományozta az 1798-ban alapított, Batthyáneum néven elhíresült gyűjteményét. A román politikai körök a „provincia” meghatározást értelmezik saját szájíz szerint, a román államot tekintve Erdély provincia jogutódjának, ezzel pedig a gyűjtemény tulajdonosának.
A néhai püspök mentségére szolgáljon, hogy álmában sem gondolhatott az idők ilyetén elkorcsosulására, amelyben a katolikus egyház szerint egyértelműen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelentő megnevezés joghiányként juthat főszerephez. Mint ahogy az sem merülhetett fel, hogy az értékes tulajdont – Batthyány Ignác az 1783-ban II. József által feloszlatott trinitárius rend gyulafehérvári templomát és kolostorát alakíttatta át a „tudomány szentélyévé” – a korabeli polgári törvénykönyv szerint telekkönyvezték, ami nemcsak a tulajdon szerinti, hanem a rendeltetés szerinti telekelést is lehetővé tette. Így került a Csillagda bejegyzés a könyvtárat és csillagvizsgálót magában foglaló épület tulajdonosához.
A gyűjtemény alapja az Itáliában vásárolt több ezer kötetes könyvtár, Batthyány Ignác birtokába értékes ősnyomtatványok és X–XV. századi kéziratok kerültek. Következő lépésként Batthyány 1795-ben megvásárolta Migazzi Kristóf Antal bécsi érsek, váci püspök több ezer kötetes könyvgyűjteményét. A gyarapodó intézménynek adományozta kéziratokból álló magángyűjteményét is, egyetemi célzatú csillagászati obszervatóriumot rendezett be 1794-ben. Az intézmény az idők során valóságos múzeummá vált, a megelőző korok írott szellemi értékeinek kincses lenyomatává. A Batthyány-gyűjteményt 1912-ben közgyűjteménnyé nyilvánították, Majláth Gusztáv Károly püspök egyházművészeti múzeummal egészítette ki. A könyvtárban 927 kötet kézirat és kódex (1122 mű), 565 ősnyomtatvány van, a Romkat.ro portál szerint ez a Románia területén fellelhető kéziratos latin kódexek nyolcvan, az ősnyomtatványok ötven százalékát jelenti. A román állam 1949-ben lezárta a gyűjteményt, 1950-ben államosította, azóta a Román Nemzeti Könyvtárhoz tartozik.