Magunkhoz ölelt haza

Különleges és egyedi szöveggyűjtemény mindenkinek. Ez lehetne a műfajjelölője a Magyar táj, magyar ecsettel című kötetnek.

Különleges és egyedi szöveggyűjtemény mindenkinek. Ez lehetne a műfajjelölője a Magyar táj, magyar ecsettel című kötetnek. Alcímében pedig az érzelmi kötődés tükröződik: Vallomások a nemzeti tájról.

Szinte minden író és költő írt az anyanyelvéről, szülőföldjéről, így a válogatás nyilván nem volt könnyű. Ötven tájvers, huszonöt tájprózarészlet és huszonöt népdal, illetve népzenei feldolgozás szerepel a könyvben, és ami kuriózum: rövid ajánlás olvasható minden alkotás előtt. Ezek a mikroelemzésnek is tekinthető bevezető szövegek szubjektívek, és gyakran személyes emlékeket, kötődéseket idéznek fel. Ezáltal az olvasóhoz még közelebb kerül a mű, és kedvet kaphat arra, hogy az adott szerzőtől még több költeményt vagy egy egész regényt (újra)olvasson. A bevezetések készítői, az örökbefogadók (ahogy a szerkesztők nevezik őket) köre tág: irodalomtörténész, nyelvész, magyartanár, költő, újságíró, óvónő, mérnök, médiakutató, dalszövegíró, jogász. Az ajánlások gyakran új szempontú megközelítést adnak a műhöz.

Jómagam elmondhatatlanul sokszor olvastam és tanítottam Balassi Bálint Egy katonaének című versét, azonban soha nem jutott eszembe az, hogy a szerző egy sólyom tekintetével rendezi el költői képeit: a fellegvár magaslatán állva, madárnézetből szemléli a világot. Kányádi Sándor Mikor Janus elhagyta Paduát költeménye tökéletesen visszatükrözi azt az érzést, hogy mit jelent az anyanyelvet, a tájat és a gyermekkor emlékeit újra magunkhoz ölelni hosszú távollét után. Sorjáznak a szemelvénygyűjteményben az ismert írók, költők hitvallásai a hazai tájról, többek között természetesen a címadó: Juhász Gyula (Magyar táj, magyar ecsettel), Ady Endre (Az Értől az Oceánig), József Attila (Holt vidék), Reményik Sándor (Vizek ha találkoznak), Fekete István (Téli berek), Krúdy Gyula (Nyírség), Szabó Dezső (Az elsodort falu), Sütő András (Anyám könnyű álmot ígér), Szabó Magda (Ókút), Arany János (Szülőhelyem). Ez utóbbi egészében idézhető. „Szülőhelyem, Szalonta, / Nem szült engem szalonba; Azért vágyom naponta / Kunyhóba és vadonba.” Az örökbefogadó Halmai Tamás ajánlása: „Arany János nemcsak a drámai balladák és az elbeszélő költemények mestere volt: öniróniával áthatott, néhány soros, olykor alkalmi verseiben is páratlan nyelvművész. A »Szülőhelyem, Szalonta…« bokorrímes, kétosztatú hetes soraiban a népdalok archaikus ereje találkozik a gyermekmondókák játékos rigmusaival. Egy egész életet, sőt életformát és világképet összegez ez az epigrammatikus lírai számvetés…”

Különböző sorrendben lehet olvasni a válogatást, ki-ki eldöntheti, hogy a művet először, vagy az ajánlást. És még XXI. századi nóvuma is van a kötetnek: a huszonöt népdal szövege alatt QR-kód szerepel, így okostelefonnal bármikor meghallgatható például az A csitári hegyek alatt, A horgosi csárda vagy az Este a székelyeknél. Az irodalmi, nyelvi és zenei kirándulást tartalmazó összeállítás a Lingua Materna Kárpát-medencei anyanyelvi vetélkedő alkalmából készült, és valóban a szellemi haza legszebb tájaira viszi el az olvasót.

Balázs Géza többek között ezt írja Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című műve kapcsán: „Hogy hol a haza, a szülőföld? A tájban, a társakban, a tárgyakban és a szívben. Ha valaki még nem élte meg a tájszeretetet, mely a mindenséggel kapcsol össze, akkor az egyik legfontosabb, leginkább magas rendű emberi érzést nem ismeri.”

(Balázs Géza–Blankó Miklós–Cservenka Judit [szerk.]: Magyar táj, magyar ecsettel. Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága–Rákóczi Szövetség, Budapest, 2021, 263 oldal. Ármegjelölés nélkül)