Méhkaptár

Az ember életében vannak feladatok, felkérések, amelyek elől nem lehet kitérni. Maróth Miklós professzor számára ilyen feladat volt két évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémiáról leválasztott kutatóhálózat irányítása. A minőségi munka feltételeinek megteremtése után a nagyobb hatékonyság elérése a cél.

2021.07.13 Budapest Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének elnöke, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) 2019 nyarán jött létre, majd szeptemberben az új szervezethez került a korábban az Akadémiához tartozó tíz kutatóközpont és öt önálló intézet. Akkor azt nyilatkozta, tudja, méhkaptárba dugta a fejét, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, de annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetik, inkább csak növeli a munkakedvét. Szúrták meg fullánkok?

– Sok, de nem érdemes időt vesztegetni erre. Leginkább az anonim támadásokat helytelenítem. Lehet véleményt mondani ilyen nagy horderejű kérdésben, de ennek akkor van értelme, ha az a tényeken alapul, és mindenki a nevével vállalja a mondanivalóját. A legnagyobb kárt az okozta, hogy félinformációk, rosszindulatú megközelítések, feltételezések alapján egyes körök nemzetközi botrányt próbáltak faragni a kutatóhálózat ügyéből. Az elmúlt két év egyik fontos tennivalója a rólunk szóló igaztalanságok – pél­dául, hogy a kutatóhálózatot a kormány maga alá gyűrte – megcáfolása volt.

– A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Lovász László azon volt, hogy az intézethálózat maradjon az MTA kötelékében. Az új elnöknek, Freund Tamásnak egyik alapvető célja az intézethálózat visszaszerzése. Van ennek a reménynek alapja?

– Lovász Lászlónak az Akadémia egységét kellett képviselnie, ám mivel az Országgyűlés törvényt hozott az intézethálózat átadásáról, el kellett fogadnia a helyzetet. Ezzel ez a kérdés eldőlt. A kutatóhálózat irányítására külön dedikált szakmai szervezet és vezetés jött létre, ami lehetővé teszi, hogy célzottan és gyorsan történjenek a döntések, ennek már vannak előremutató eredményei.

– Milyen a viszony az MTA-val?

– Az átszervezésről szóló törvény megjelenésétől kezdve együtt kellett működnöm az előző elnökkel, Lovász Lászlóval. Személyesen is jó kapcsolat alakult ki közöttünk, akárcsak az utódjával, Freund Tamással. Bár nem mindenben értünk egyet, valamennyien a magyar tudományért dolgozunk és a konstruktív együttműködésre törekszünk.

Fotó: Kurucz Árpád

– Miért volt szükség az átszervezésre?

– Azért, hogy növeljük a magyar tudomány teljesítményét. Ehhez egyrészt több forrásra van szükség, másrészt arra, hogy megtaláljuk azokat a részterületeket, amelyeken a meglévő pénzügyi és humán erőforrásokat maximálisan kihasználva nemzetközi szinten is a legjobbak lehetünk, figyelembe véve azt is, hogy mire van szüksége a magyar társadalomnak és gazdaságnak. Szeretném megjegyezni, hogy korábban évi 17,5 milliárd forintos állami támogatás jutott a kutatóhálózatnak, ez az Akadémia költségvetésének még a harmadát sem érte el. Az önállóságra is szükség volt ahhoz, hogy ezt az összeget több mint a kétszeresére tudjuk növelni. A nagyobb forrás több mozgásteret jelent, ez pedig lehetővé teszi, hogy fejlesszük a kutatóhálózatot, és hatékonyabbá tegyük a működését. Olyan rendszert alakítunk ki, amelynek keretében támogatjuk és ösztönözzük az innovációt, a nemzetközi pályázatokon való minél sikeresebb részvételt és azt, hogy a magyar kutatási eredmények hasznosítása is minél inkább Magyarországhoz kötődjön.

– Sokan attól tartottak, hogy a kormány beleszól a kutatási témákba, eredményekbe.

– Legutóbb az ötvenes években rendelt meg a politika olyan kutatást, amelynek az eredményét előre megmondta. Azóta nem fordult elő ilyen, és senki sem állíthat olyat, hogy az elmúlt két évben lett volna erre példa. A kutatói szabadság mindenki számára biztosított.

– Az átszervezés idején egyesek azt jósolták, hogy tömegesen külföldre távoznak majd a fiatal kutatók. Bizonnyal volt, aki távozott, de beszélhetünk-e tömeges országváltásról?

– Megnéztem a statisztikákat. Nem változott a fiatal kutatók aránya. Az pedig természetes, hogy a pályakezdők kipróbálják magukat külföldön. A lényeg, hogy hazatérjenek, és a magukkal hozott kinti tapasztalatokkal gazdagodva a magyar tudomány, az ország érdekében dolgozzanak. Ezzel együtt igaz, hogy hosszú ideje működik az agyelszívás, hiszen nemcsak külföldön, hanem itthon az üzleti szektorban is jóval magasabbak a bérek és jobbak a kutatási körülmények, mint a kutatóhálózatban. A fejlesztéseket minden téren megkezdtük, azonban sokat kell még tennünk, hogy meg tudjuk akadályozni az agyelszívást, és be tudjuk vonzani a tehetségeket, akár külföldről is. Megjegyzem, erre már most is látunk néhány sikeres példát.

– Egy éve jelentették be, hogy 22 milliárd forint többletforrás áll rendelkezésre az ELKH intézethálózatának a működésére, fejlesztésére. Mire használható fel ez a keret?

– Új, háromosztatú finanszírozási rendszert alakítottunk ki, amelyben az intézmények a működtetésre, a kutatásra – beleértve a kutatói béreket és az infrastruktúrát – és a közcélú szolgáltatásokra fordítható éves támogatásukat három részre osztva kapják meg. Korábban gyakran a kutatásokra, sőt sokszor még a működtetésre is pályázatokból kellett összegyűjte­niük a pénzt, így nyilván azt kutatták, amire éppen pályázni lehetett. 2021-től kezdődően a kutatóhelyek költségvetési támogatása teljes egészében fedezi a működtetési költségeiket, ezenfelül a meghatározott, hosszú távú kutatásokhoz szükséges forrásokat is biztosítja. Az elosztásnál figyelembe vesszük az egyes intézmények elmúlt három évben elért fő tudománymetriai és egyéb mérhető tudományos teljesítményét is, ezzel is ösztönözve a kiválóságot. Az intézményvezetők dönthetnek a részfeladatokra számított forrá­saik felhasználásáról, ezzel jelentősen megnöveltük az intézmények autonómiáját, egyúttal a felelősségét is. A többletforrás számottevő részét a régen várt kutatói bérrendezésre fordítottuk. Ennek köszönhetően 2020. július 1-jei hatállyal átlagosan harminc százalékkal nőttek a kutatói fizetések, illetve minden munkatárs bére is. Korábban egy kezdő kutató fizetése megegyezett a garantált bérminimum összegével, ami tarthatatlan volt. Az ország a kutatóktól várja el a legnagyobb teljesítményt, ezért rendesen meg kell fizetni őket.

Nyílt nap a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben 2021 júliusában. Cél, hogy a magyar kutatási
eredmények itthon hasznosuljanak
Fotó: Veszprém Megyei Napló–Pesthy Márton

– Az ELKH alapvető érdeke, hogy a hazai egyetemek – a hagyományos formában működők és az alapítványi fenntartásúak egyaránt – minél magasabb nívót mutassanak fel, hiszen ezekről a helyekről érkezik az utánpótlás. Tud-e bármit tenni az ELKH, hogy a legjobbak honi kutatóintézetben építsenek karriert?

– Az itthon kiképzett fiatal szakembereket nem veszítheti el az ország. Ugyanakkor azt senki sem várhatja el, hogy egy ifjú kutató ne töltsön el pár évet külföldön. Ahogy már mondtam, nem baj, ha mennek, majd hazahozzák a tudást, a tapasztalatot. A kutatóhálózat egyik feladata a hazai egyetemekről kikerülő tehetségek megnyerése, arra inspirálása, hogy kutatóként képzeljék el az életüket. Azon vagyunk, hogy személyes, intézeti kapcsolatokon keresztül segítsük a fiatalokat. Ennek támogatására már öt hazai egyetemmel kötöttünk együttműködési megállapodást, és közös kutatásokat finanszírozunk összesen több mint ötszázmillió forinttal. A franciaországi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) vezetőivel idén tavasszal aláírt megállapodás az első nemzetközi kapcsolatépítő kezdeményezés, amelyet folytatni szeretnénk.

– Mit tart az elmúlt két év legfontosabb eredményének, és mit szeretne elérni ötéves elnöki megbízatásának végére?

– Óriási siker, hogy a kutatók számára ki tudtunk harcolni érezhető béremelést – ám ez csak az első lépés. A mi feladatunk, hogy megállítsuk az agyelszívást, de ez csak a kutatási feltételek javítása és a kutatói fizetések további emelése mellett képzelhető el. Ha fel akarjuk venni a versenyt nemzetközi szinten, akkor a külföldi bérszínvonalhoz hasonló fizetéseket kell biztosítsunk a kutatóhálózatban, vagyis további növelésre lesz szükség. Ahhoz, hogy felzárkózzunk, még húsz százalékot kellene emelnünk – ehhez azonban a költségvetési támogatás növelésére lenne majd szükség. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kutatóhálózatban az állami források játsszanak döntő szerepet. Így az intézményvezetőknek már nem azzal kell foglalkozniuk, hogy honnan szerezzenek pénzt, hanem azzal, miként tudnak hasznos kutatásokat végezni, amelyek a magyar társadalom, az ország fejlődését is támogatják. Fontos az is, hogy a kutatóhálózatban mindenki lelkiismereti kötelességének tartsa, hogy a legjobb tudása szerint, maximális teljesítménnyel dolgozzon. A működési feltételek javítása után a hatékonyság növelése a cél. Ennek egyik alapja, hogy minden tudományágban meg tudjuk határozni azokat a részterületeket, amelyeken világszínvonalú eredményeket tudunk elérni. Már most is vannak ilyenek, ott van például az agykutatás és a matematika. Az intézményvezetőkkel együttműködésben most zajlik e területek meghatározása. Ha mindez sikerül, eredményes időszakként tekintek majd vissza ötéves elnökségemre. Azt mondhatom, hogy tettünk valamit a magyar tudomány felemelése érdekében.

– Megérte belevágni?

– Ezt időnként a feleségem is megkérdezi.

A kérdés nem így vetődik fel. Az embernek bizonyos feladatokat lelkiismereti kötelességből el kell végeznie, ilyenkor nem mérlegelhet. Az idő aztán eldönti, hogy mennyire jól végezte el az elvállalt munkát.

Névjegy

Maróth Miklós 1943-ban, Budapesten született. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tett érettségit követően az ELTE-n szerzett diplomát 1967-ben. A Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas, nemzetközileg is elismert klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár 1995-ben az MTA levelező, 2004-ben rendes tagja lett. 2008-tól 2014-ig az MTA alelnöke. 1992 és 1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja. 2010-től az

Union Academic Internationale örökös tiszteletbeli elnöke. 2019. augusztus 1-jétől az ELKH elnöke.