időjárás -1°C Ágnes 2022. January 21.
logo
SS-tisztek irigykedő feleségeinek varrtak az „auschwitzi ruhaszalonban”

Förtelmes anomália

Mártonffy Attila
2021.12.05. 11:00 2021.12.05. 12:49
Förtelmes anomália

Miután tudomást szerzett arról, hogy Auschwitzban varroda is működött, Lucy Adlington brit történész kutatásba fogott, hogy még többet megtudjon a haláltáborban szabóként alkalmazott női foglyokról. Erről írt könyvet The Dressmakers of Auschwitz címmel.

A történész éppen azt kutatta londoni archívumokban, hogy milyen volt a nők élete az 1930-as és az 1940-es években, a második világháború előtt és alatt. Ekkor akadt egy utalásra, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban „divatszalon” is működött. Adlington kapva kapott a témán, és elkezdte felgombolyítani a történetet. 

Munkája során túlélésről és ellenállásról szóló, inspiráló történetek sora bukkant elő, ezeket a rövidesen megjelenő, Auschwitzi szabónők című könyvében szedte csokorba – tudósít a Deutsche Welle német hírportál.

Mivel a deportált zsidók között szép számmal akadtak művészek, képzőművészek, divattervezők, nem volt ritka, hogy a magas rangú náci vezetők saját maguk számára igénybe vették a tudásukat, s ezért hajlandóak voltak elnézni „alacsonyabbrendűségüket”. Az 1940-es évek elején Hedwig Höss – a hírhedt Rudolf Höss táborparancsnok felesége – divatszalont vezetett Auschwitzban, ahol női foglyokat alkalmazott, akik csúcsminőségű ruhakölteményeket varrtak a náci elit számára. 

A dolog úgy indult, hogy a táboron kívül lakó Hedwig kért a férjétől egy női foglyot, aki felügyelne a gyerekekre, s mellesleg varrni is tud. Így került a házhoz a szlovákiai Marta Fuchs. A varrónőnek híre ment, s más SS-tisztek irigykedő feleségei is elkezdték ostromolni Hösst varrónőért. 

Mivel nem volt célszerű szétszórni a foglyokat, a tábor egyik adminisztrációs épületében „ruhaszalont” alakítottak ki. A csapatban 23 foglyot alkalmaztak, akik képességeik révén így megmenekültek a gázkamrától. Fél év múlva a gárda már negyven nőt számlált, többségük szlovákiai zsidó volt, de akadt köztük francia kommunista is és legalább egy görög asszony.

Mindegyik varrónőnek hetente két ruhát kellett összeállítania a nácik által összerabolt anyagokból, s át kellett alakítaniuk a táborlakóktól érkezésükkor elkobzott ruhadarabokat is. Minden szombaton, pontban délben megérkeztek az SS-tisztek feleségükkel vagy szeretőjükkel, s válogattak a frissen készült ruhadarabokból, amelyeket aztán moziban, hangversenyeken vagy koktélpartikon viseltek. 

Ekkor adták le rendeléseiket is tetszetős hétköznapi viseletre és fehérneműre, de ünnepi és estélyi ruhákra is – a várólista hat hónapos volt. A kliensek még be is jártak a tábor szabóműhelyébe próbálni és divattanácsadásra – ám a látogatókról sütött a közöny és a megvetés. Néha, amikor a megrendelők különösen elégedettek voltak a ruhákkal, a varrónőket plusz kenyéradaggal, cukorral jutalmazták, vagy megengedték, hogy fürödjenek, és tiszta ágyneműt is kaptak.

Lucy Adlington förtelmes anomáliának hívta a jelenséget, amely éles ellentétben állt a nácik által a haláltábor 1,3 millió lakója ellen elkövetett atrocitásokkal. 

A nácik ugyanakkor mindig is tisztában voltak az elegáns öltözködés, a szép ruha hatalmával, lett légyen szó uniformisról vagy a legújabb divat szerint készült kosztümökről és öltönyökről. Így például ­Magda Goebbelsnek, Joseph Goebbels propagandaminiszter feleségének sohasem derogált zsidó ruhatervezők által alkotott ruhakollekciók viselése. „Micsoda jelenet! Odamennek egy mocskos rongyokba öltözött fogolyhoz, s azt mondják neki: Drágám, csinálj már nekem egy új estélyit!” – háborog Adlington.

A történésznek kezdetben csak a varrónők keresztneveit tartalmazó lista állt rendelkezésére, olyan nevekkel, mint Renee, Irene, Bracha, Hunya, Mimi; mivel sok nőt csak a becenevén ismertek, családnevük gyakran homályban maradt. A túlélők aztán később már férjük nevén szerepeltek, vagy a háború után héber neveket vettek fel.

Adlington már korábban is írt ifjúsági regényt a témában (The Red Ribbon), amely 2017-ben jelent meg (magyar nyelven 2020-ban A piros szalag címmel). A könyv négy fiatal női szabó: Rose, Ella, Marta és Carla – elképzelt történetét dolgozza fel, a lányok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor varrodájában dolgoztak, így próbálva túlélni a megpróbáltatásokat. – Nem állt rendelkezésre túl sok információ, így aztán elképzeltem, milyen körülmények között készítettek ruhát a parancsnok feleségének. Miután a könyv megjelent, sorra kaptam a hívásokat, hogy ez meg ez a nő a nagynéném, az anyám, a nagyanyám volt – emlékszik vissza a szerző.

A kutató 2019-ben kezdte felkutatni a varrónők családját, s meg is talált San Franciscóban egy 98 éves túlélőt, az anyai ágon magyar származású, 1942-ben szintén Szlovákiából elhurcolt Bracha (Berta) Kohútot (idén márciusban hunyt el Covidban, a varroda utolsó túlélőjeként). – Felemelő volt találkozni olyan valakivel, akit kutatásaimból már ismertem – lelkesedett Adlington. – Számos fogoly számára a túlélést jelentette a varrodában végzett munka. 

A vezető varrónő, Marta valóságos menedékhellyé varázsolta a „ruhaszalont”. A körülmények megkívánták, hogy a dolgozók tiszta ruhában járjanak, s legyen lehetőségük mosakodásra is. De fontos volt számukra az is, hogy értelmes munkát végezhettek – ecsetelte a történész. Adlingtonnak ugyan sikerült felkutatnia Kohútot és más varrónők családját, ám egyetlen általuk varrt, megmaradt ruhát sem talált – csak azoknak a náci felső vezetőknek a névsorát tartalmazó lista maradt meg Berlinben, akik rendszeresen rendeltek öltözéket Auschwitzból.

Borítókép: Illusztráció (Fotó:Flickr)