Förtelmes anomália

A jelenség éles ellentétben állt a nácik által a haláltábor lakói ellen elkövetett atrocitásokkal.

DSC01146

Ekkor adták le rendeléseiket is tetszetős hétköznapi viseletre és fehérneműre, de ünnepi és estélyi ruhákra is – a várólista hat hónapos volt. A kliensek még be is jártak a tábor szabóműhelyébe próbálni és divattanácsadásra – ám a látogatókról sütött a közöny és a megvetés. Néha, amikor a megrendelők különösen elégedettek voltak a ruhákkal, a varrónőket plusz kenyéradaggal, cukorral jutalmazták, vagy megengedték, hogy fürödjenek, és tiszta ágyneműt is kaptak.

Lucy Adlington förtelmes anomáliának hívta a jelenséget, amely éles ellentétben állt a nácik által a haláltábor 1,3 millió lakója ellen elkövetett atrocitásokkal. 

A nácik ugyanakkor mindig is tisztában voltak az elegáns öltözködés, a szép ruha hatalmával, lett légyen szó uniformisról vagy a legújabb divat szerint készült kosztümökről és öltönyökről. Így például ­Magda Goebbelsnek, Joseph Goebbels propagandaminiszter feleségének sohasem derogált zsidó ruhatervezők által alkotott ruhakollekciók viselése. „Micsoda jelenet! Odamennek egy mocskos rongyokba öltözött fogolyhoz, s azt mondják neki: Drágám, csinálj már nekem egy új estélyit!” – háborog Adlington.

A történésznek kezdetben csak a varrónők keresztneveit tartalmazó lista állt rendelkezésére, olyan nevekkel, mint Renee, Irene, Bracha, Hunya, Mimi; mivel sok nőt csak a becenevén ismertek, családnevük gyakran homályban maradt. A túlélők aztán később már férjük nevén szerepeltek, vagy a háború után héber neveket vettek fel.

Adlington már korábban is írt ifjúsági regényt a témában (The Red Ribbon), amely 2017-ben jelent meg (magyar nyelven 2020-ban A piros szalag címmel). A könyv négy fiatal női szabó: Rose, Ella, Marta és Carla – elképzelt történetét dolgozza fel, a lányok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor varrodájában dolgoztak, így próbálva túlélni a megpróbáltatásokat. – Nem állt rendelkezésre túl sok információ, így aztán elképzeltem, milyen körülmények között készítettek ruhát a parancsnok feleségének. Miután a könyv megjelent, sorra kaptam a hívásokat, hogy ez meg ez a nő a nagynéném, az anyám, a nagyanyám volt – emlékszik vissza a szerző.

A kutató 2019-ben kezdte felkutatni a varrónők családját, s meg is talált San Franciscóban egy 98 éves túlélőt, az anyai ágon magyar származású, 1942-ben szintén Szlovákiából elhurcolt Bracha (Berta) Kohútot (idén márciusban hunyt el Covidban, a varroda utolsó túlélőjeként). – Felemelő volt találkozni olyan valakivel, akit kutatásaimból már ismertem – lelkesedett Adlington. – Számos fogoly számára a túlélést jelentette a varrodában végzett munka. 

A vezető varrónő, Marta valóságos menedékhellyé varázsolta a „ruhaszalont”. A körülmények megkívánták, hogy a dolgozók tiszta ruhában járjanak, s legyen lehetőségük mosakodásra is. De fontos volt számukra az is, hogy értelmes munkát végezhettek – ecsetelte a történész. Adlingtonnak ugyan sikerült felkutatnia Kohútot és más varrónők családját, ám egyetlen általuk varrt, megmaradt ruhát sem talált – csak azoknak a náci felső vezetőknek a névsorát tartalmazó lista maradt meg Berlinben, akik rendszeresen rendeltek öltözéket Auschwitzból.

Borítókép: Illusztráció (Fotó:Flickr)