– Van valami merészség abban, amikor egy kezdő költő feleségül veszi egy idős mester lányát. Második kerületi házuk falán Illyés Gyula emléktáblája látható, és itt bent sok személyes tárgy szintén a százhúsz éve született íróra emlékeztet. Hol vagyunk most valójában?
– A beépített padlástérben ülünk le beszélgetni, amely feleségemnek és nekem épült 1972–73-ban, amikor tanulmányúton voltunk Amerikában, de apósomnak annyira megtetszett, hogy kérte, cseréljünk. Halála után jó pár évvel, amikor könyvtára nagyobbik része bekerült az MTA gyűjteményébe, nekem lett itt dolgozószobám és családunknak könyvtára.
– A lépcsőház is ki van bélelve könyvekkel.
– Gyerekkoromban is sok polc közt éltem, nekem ez a természetes. A világ lassan átáll a digitális olvasásra, én azonban a könyvek mellett tartok ki: mintha „örök barátaim” vennének folyton körül. Illyés alapgyűjteménye itt maradt érintetlenül abban a két lenti, egybenyitott szobában, ahol apósom a társadalmi életét is élte.
Egykori íróasztalánál dolgozza fel a hagyatékot Ika, a feleségem, aki olyan pillanatoknak volt tanúja az édesapja mellett, mint senki más. Apósom egyébként éppen úgy értette, mint mi, hogy fontos a külön életszféra, de szellemi életünk nagymértékben közös volt. Gyakran töltöttük együtt az estét, főleg, amikor Illyésékhez vendégek jöttek. Még inkább Tihanyban, nyaranta.
Megfordított élet
– A világfa ágain című, közelmúltban megjelent interjúkötetben Csűrös Csillának elmeséli, hogy szemléletét – a szülői ház mellett – erőteljesen formálta nagybátyja, Kodolányi János gondolkodásmódja is. Hogyan indult meg a beszélgetés a neves író és a gimnazista korú Kodolányi Gyula között?
– Nagybátyám teljesen megfordította az életem menetét: apám útját akartam követni, mérnöknek készültem. Kodolányi János könyvei 1948-tól indexen voltak, megélhetése nem volt, politikai boszorkányüldözés folyt ellene – több nagy írónk is így vészelte át a Rákosi-korszakot. Kádárék lassan szóhoz juttatták az élő klasszikusokat, addigra azonban nagybátyám egészsége végzetesen megromlott.