A kék vércse (Falco vespertinus) téli szállása a Dél-Afrika nyugati partvidékén fekvő Angolában található. Abban az országban, ahol 2002-ben ért véget az a 26 évig tartó, külső hatalmak által is izzított véres polgárháború, amelynek pártpolitikai köntösbe bújtatott valódi tétje az olajmezők és a gyémántbányák feletti rendelkezés volt. Az északon esőerdőkkel, középen szavannával, délen félsivataggal rendelkező ország igen gazdag a természet csodáiban. Hogy Angola területének jelenleg mindössze három százalékát művelik, az nagyon jó az élővilágnak, de a jelenlegi népességrobbanást megfigyelve aligha várható, hogy így is marad.
Mindez Magyarországot egyelőre csak a vándormadarak szempontjából érinti. A közelmúltban magyar tudósok – köztük Palatitz Péter ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kékvércse-védelmi koordinátora – műholdas nyomkövetőkkel láttak el kék vércséket, és jeleiket követve Angolában fedezték fel legnépesebb gyülekezőhelyüket.
Az Európai Unió teljes kékvércse-állományának mintegy negyven százaléka költ a magyar Alföldön, a Partiumban és a Vajdaságban. Ez a faj egész életében élénk társadalmi életet él: több száz pár költ együtt, az őszi időszakban közösen járnak táplálék után, majd, amikor október elején elhagyják a Kárpát-medencét, két hét alatt csoportba szerveződve tesznek meg 8,5 ezer kilométert, hogy Afrika déli részén töltsék a telet.
– Valamiért a Földnek épp ez a pontja nagyon különleges lehet a számukra, tudniillik a teljes világállomány ide gyűlik össze. Olyan az egész, mint egy világtalálkozó – jegyzi meg Palatitz Péter. – Nem tudjuk pontosan, hogy ősi tradícióval vagy a bőséges táplálékforrást jelentő irgalmatlan termeszrajzással áll-e mindez összefüggésben. Az itt összesereglő milliónyi madár kilencven százaléka kék, tíz százalékuk amuri vércse. Utóbbiak Kínában költenek. Bár az angolai látvány mást sugall, a világállomány – a magyart kivéve – aggasztóan fogyatkozik, pedig védelmét régóta nemzetközi egyezmények szavatolják. Az, hogy a világ összes kék vércséje egyetlen angolai gyülekezőhelyen összpontosul, igen sebezhetővé teszi a fajt. Ezért van jelentősége annak, hogy a magyar és az angolai állam egyaránt felismerte, hogy szorosabban együtt kell működnie e telelőhely megóvásában, programok és szakemberek finanszírozásában.