Döfés és csók

Az új zenedráma komoly hazai és nemzetközi karrierre számíthat.

Fotó: Mahunka Balázs

A Veszedelmes viszonyok című előadást zenedrámaként először mutatják be a hajdani Moulin Rouge-­ban, a Kálmán Imre Teátrumban. A szövegkönyvet Choderlos de Laclos regénye nyomán a rendező, Kiss Csaba írta, zenéjét Kovács Adrián szerezte. Közösen kezdtek el gondolkodni azon, hogy mit lehetne színre vinni. Adta magát a Veszedelmes viszonyok, mert tele van szerelemmel, gyűlölettel, a zene nyelvére lefordítható érzelmekkel. Először a zene született meg, amelyre Müller Péter Sziámi megírta a dalszövegeket.

Pierre Choderlos de Laclos regénye cselszövésről, csábításról, szövevényes kapcsolatokról, bujaságról, mesterkedésről, a manipuláció természetéről szól. Középpontjában a XVIII. század Franciaországának izgalmas romlottsága és fülledt erotikája áll. Jól ismerte ezt a kort Laclos, aki háborúban harcolt, békeidőben írt. Komoly pályát futott be a hadseregben. Tüzértisztként az ágyúk hatótávolságával foglalkozott, később Napóleon tábornoka lett. Íróként a katonai stratégiai munkáktól kezdve az erotikus költeményekig több műfajban kipróbálta magát. Legismertebb művét, az 1782-ben született Veszedelmes viszonyok című levélregényét Örkény István fordította magyarra. A mű szimultán szerkezetű levelezés – valaki ír valamit a másiknak, aki továbbmeséli a harmadiknak. Így ugyanazt az eseményt több nézőpontból is megkapjuk.

A rokokó bonyolult kor volt, az emberek összetett mondatokkal, színes megfogalmazásokkal adták a másik tudtára, hogy mit éreznek, mit szeretnének.

Laclos művét minden kor felfedezte magának. Számos színpadi adaptáció készült belőle, Magyarországon több mint egy tucat bemutatót tartottak. Az elmúlt évtizedekben filmes alkotók is elővették. Az első feldolgozást Roger Vadim rendezte 1959-ben, a főszerepben Gérard Philipe-pel és Jeanne Moreau-val. 1988-ban mutatták be Stephen Frears filmjét John Malkovich-csal és Glenn Close-zal, majd egy évvel később Milos Forman rendezésében Colin Firth-szel és Annette Beninggel a főszerepben. Míg Frears alkotása világsikert aratott – három Oscar-díjat nyert –, Formané szinte eltűnt a süllyesztőben. A 2003-ban Dél-Koreában készült Eltussolt botrány című film a XVIII. századi Korea arisztokratáinak világáról mesél, Barnóczky Ákos hét éve bemutatott játékfilmje modern kori veszedelmes viszonyokról szól. Kiss Csaba sem először nyúl Laclos regényéhez, amely a XIX. században tiltott olvasmány volt. A titkos budoárokban történteket 2007-ben az Új Színház Stúdiószínpadán rendezte meg Györgyi Annával, Seress Zoltánnal és Pálfi Katával a főszerepben.

A Kálmán Imre Teátrumban bemutatott zenedráma Merteuil márkinő és Valmont vikomt vívójelenetével kezdődik. Nem volt könnyű dolga a vívómesternek, Tóbel Endrének, mert a színészek számára a koreográfiát egyméteres pástra kellett kitalálnia – szinte a közönség között. Mivel bármiféle komolyabb vívás veszélybe sodorhatná a nézőket, szellemes megoldás született: csak a találatokat, a tusokat jelenítik meg. Miközben a márkinő és Valmont vikomt sötét terveket szőnek, időnként egy-egy csókért megszúrják a másikat. Így ismerjük meg a két főszereplőt, a két intrikust. A bosszúra készülő hölgy fogadást ajánl a nőfaló férfinak: csábítsa el a zárdából épp hazaérkező, romlatlan kis Cécile-t, s cserébe vele tölthet egy éjszakát. De Valmont izgalmasabb kalandon töri a fejét, a megközelíthetetlen, feddhetetlen erkölcsű Madame Tourvelt szemelte ki magának. A vikomt, aki mesterien játszik a női lelkek húrjain, ez alkalommal csapdába esik, mert áthágja a hódítás legfontosabb szabályát: soha ne legyen szerelmes. S ezzel elkezdődnek a bonyodalmak. Annak ellenére, hogy a két fő gonosznak semmilyen eszköz nincs a kezében, se hatalom, se pénz, a helyzetek és a szavak erejével elképesztő manipulációkat hajtanak végre. Pontosan tudják, hogyan kell az embereket a befolyásuk alá vonni. Kedvtelésből, kalandvágyból életeket tesznek tönkre, pusztítanak maguk körül, bárkit csapdába csalnak.

A barokk és kortárs zenei elemekből építkező zenedrámát két szereposztásban játsszák. Akik mind a két szereposztást megnézték, állítják, hogy két különböző előadást láttak. Mindkettő kitűnő, mégis egészen más életérzést közvetít az egyik, mint a másik. A színészek lubickolnak a prózai szerepekben, a dalok pedig szenvedélyesek, megrendítőek.

Berzsenyi Krisztina, a darab látvány- és jelmeztervezője minimális díszletet tervezett – egy kanapét, amelyhez lépcsők vezetnek fel. A díszlethez a kiindulópontot a csodálatos architektúrájú terem adja, ahol a nézők úgy érzik magukat, mintha vendégként egy párizsi szalonban üldögélnének. Már az Új Színházban előadott darabban is használtak velocipédet, a kerékpár elődjét, annak ellenére, hogy a rokokó után száz évvel találták fel. Játékos megfogalmazása annak, hogy egy nagyon leszabályozott, belső rend szerint élő nő – Madame Tourvel – is vágyódik arra, hogy szabad legyen, száguldjon, repüljön. Berzsenyi Krisztina gyönyörű rokokó jelmezeket álmodott színpadra – kizárólag a fehéret és a vörös különböző árnyalatait használja a halvány rózsaszíntől a mélybordóig. A színpadképet némafilmes hatású, fekete-fehér vetítés kíséri, mely segít a szereplők belső gondolatainak, érzéseinek megmutatásában. Az új zenedráma komoly hazai és nemzetközi karrierre számíthat. Már most is nehéz rá jegyet szerezni. Főleg, ha mind a két szereposztást szeretnénk látni.

(Veszedelmes viszonyok. Rendezte: Kiss Csaba. Kálmán Imre Teátrum)

Borítókép: A velocipéd jelképezi Madame Tourvel (Gubik Petra) vágyait, mellette áll Valmont vikomt szerepében Sándor Péter (Fotó: Mahunka Balázs)