időjárás 30°C Ibolya 2022. augusztus 7.
logo

Mondanivaló

Sebő Ferenc
2022.05.26. 11:00 2022.05.26. 15:05
Mondanivaló

Előző havi esszémben (Király miseruhában, Lugas, április 23.) azt fejtegettem, hogy míg a fennkölt színpadi produkciók világa a liturgikus művészetekben gyökerezik, addig a népzene, néptánc a mindenkori világias, használati muzsikából, táncból ered, és akár historikus popzenének is nevezhetnénk. A két műfaj céljai, ezen­felül a szabályai is meglehetősen eltérnek, embert próbáló feladat alkalmilag összeegyeztetni őket egymással.

Király miseruhában

Amit ma laza egyszerűsítéssel népzenének nevezünk, az egykor a közösség életének kovásza, használati zene volt.

Félreértés ne essék, egyik térfelet, egyik műfajt sem szeretném alábecsülni vagy a másik rovására éltetni. De ha bármely térfélre át kívánunk kalandozni, akkor nagy figyelemre, elmélyült megismerésre van szükség, s ez az egyeztetés már a művészi munka része. Martin György egy 1980-as nyilatkozatában a színpadi néptáncművészet hagyományhoz való viszonyát, társadalmi szerepét és felelősségét így fogalmazta meg: 

A magas szakmai felkészültséget igénylő színpadi művek jelentős mértékben meghatározzák ízlésünk, gondolataink s nem utolsósorban a nemzeti kultúránkról, népünk hagyományairól való képünk kialakítását. A színpadi élmény sűrített, tudatosan megtervezett formájában éppoly maradandóan hathat a nézőre, mint a táncot tevőlegesen átélő táncházi táncosra. Tágabb hatóköre következtében tehát jóval nagyobb a felelőssége is. Úgy véljük, nagyfokú vulgarizálás vagy szándékosan kompromittáló, rosszhiszemű ferdítés konzervatív, múzeumi szemléletnek bélyegezni azt az igényt, hogy a néptáncalkotásként megjelölt művek értékelésében bizonyos szerepet kell kapnia a hagyományhoz való viszony néprajzi-szakmai szempontjának is.Bizonyos feltételekkel lehet, sőt kell is, hogy a színpadi művészet más egyéb témák mellett az úgynevezett „élőbeszéd”, tehát a társastáncként használt néptánc és zene bemutatásával is foglalkozzék. Az viszont megengedhetetlen, hogy az általa programként meghirdetett nyelvezeten ne tudjon akcentus nélkül beszélni.
Logikusnak látszik, hogy mindkét terület megtanulásához más és más módszerek vezetnek.A színpadi produkció „betanulásához” gondolkodás és önkényes átalakítás nélküli, szó szerinti elsajátítás szükséges. Az élőbeszéd eltanulásának a magolás csak kezdeti szakaszban szükséges eszköze, főleg addig, amíg a szókincs birtokába kerülünk. Emellett fontos feladat a nyelvtan kreatív megfigyelése, kipróbálgatása, gyakorlás útján megtanulása. A cél a gondolatok spontán kifejezése minél nagyobb sebességgel és választékossággal. Vannak ugyan közös pontok, de a két terület alapjában véve más irányú gondolkodást kíván. Viszont a kapcsolódás is nagyon jelentős: jól elsajátított folyamatos élőbeszéd nélkül a betanult memoriterek sem adhatók elő akcentus nélkül. Nehéz, szinte lehetetlen egy kínai verset tökéletes kiejtéssel visszaadni annak, akinek nincs birtokában a kínai nyelv beszélt formája úgy általában.
És ezért téves elképzelés élőbeszédszerű, magnetofonra rögzített zenefolyamat egy-egy szakaszát lemásolni, abban a hitben, hogy ezzel a munka el van végezve. Jól tudjuk, hogy ugyanaz a zenész legközelebb másként fogja játszani még ugyanazt a dallamot is. Az ilyen másolásnak tényleg nincs értelme. Ebben egyetérthetünk egykori kritikusainkkal, akik persze azt is e kalap alá vonták, amikor mi megpróbáltuk az eredeti játékmódot és stílust is elsajátítani.
Nagyon tanulságos az erdélyi Lőrincz Lajos elbeszélése az archaikus táncházi világ és a színpadra került néptánc megjelenésének ellentétéről: „Amikor az Állami Székely Népi együttest megalakítottuk Marosvásárhelyen, és nagyon ügyes fiatal gárda állt össze, tehetséges, jó indulatú, igen ám, de a színpadi táncokkal még nem voltunk mi megbarátkozva, mert addig kimondottan csak a táncházvilágot éltük, ki-ki a maga módján ott, ahonnan összegyűlt, és most már a színpadi formáknak eleget kellett tenni. Az olasz színpad törvényeinek, ugye, meg kellett felelni, és akkor hát az összeállításokat kezdték táncolni.

Petőfi tej nélkül

Ráadásul kísértetiesen hasonlít arra, akit 173 éve vesztett szem elől egy nemzet.

Hát a legelső műsorunkkal eljöttünk Korondra, mivel Korondról sokan voltunk, vagy ötön ebben az együttesbe. […] Nagy siker volt Korondon. Tapsolt a közönség. De a művészeti igazgatónk megkért, hogy beszéljünk egy olyan öreggel, akinek lehet adni a szavára, egy olyan falu bölcsével. Hát itt volt egy öreg, István Péternek hívták (nekem rokonságom véletlenül), kiváló ember, megbízható, véleménymondó, elmentünk oda. »Na, Péter bácsi, hogy tetszett az előadás?« »Nagyon jó! Szép volt. Ennek csak örülni lehet!« »Na és a táncok?« »Hát, tudja ezek olyan egyszerre csinálták, mint mi annak idején az osztrák hadseregbe’. Meg aztán ugrani es hogy tudtak! Na de ha még táncolni es tudtak volna, akkó mi lett volna!« Szóval elfogadta, mint teljesítményt, mint befektetett munkát. Elfogadta mint igyekezetet, mint szándékot, de mint táncot még mindig nem fogadta el ez az egészséges gondolkodású, érzésű falusi ember, aki a falusi táncok világában, mondom, nem az ugrást, nem a figurát kereste, hanem a mondanivalót.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.