Előkészíteni és beteljesíteni

A jó politikus szükségszerűen keddről szerdára, szerdáról csütörtökre oldja meg a feladatot. Az író nemzedékről nemzedékre.

Debrecen, 2018. május 27. A Debreceni Egyetem főépülete előtt áll gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932) politikus, 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszter egész alakos szobra. A szobor Juha Richárd szobrászművész alkotása. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Fotó: Oláh Tibor

Illyés Gyula 1961-ben egy körkérdésre válaszolva azt írta, hogy

a jó politikus szükségszerűen keddről szerdára, szerdáról csütörtökre oldja meg a feladatot. Az író nemzedékről nemzedékre.

Illyés ugyan még egy olyan íróképben hitt, és egy olyan írói szerepet képviselt maga is, amelyet ma nehéz lenne számonkérni vagy tetten érni irodalmi életünk alakítóin, valójában igaza volt: vannak, akiknek a távlatos célok meghatározása a feladatuk, a nagy eszmék, a közös szellemi-lelki keretrendszer felvázolása a küldetésük, s vannak, akik ezek módszeres megvalósításáért vagy kiteljesítéséért dolgoznak. Kivételesen ritka, amikor e kettő egy személy életművében egyszerre meghatározó. S az még kevésbé jellemző, hogy az ilyen kivételes formátumú emberek lehetőséget kapnak a sorstól vízióik gyakorlatba történő átültetésére. Arra pedig alig találunk példát a történelmünkben, hogy mindez időtálló sikereket is eredményezett.

Klebelsberg Kunó életműve arra példa, hogy mindez lehetséges. És mindebben az a fantasztikus, hogy kevesebb mint egy évtized alatt tudott évszázadokra meghatározó kultúrpolitikai konstrukciót teremteni. Ehhez viszont több dologra volt szükség. Egyrészt olyan vezetőkre, akik lehetőséget adtak neki, hogy a napjaink politikai stabilitását, kormányzati erejét nélkülöző, a jelenleginél lényegesen nehezebb politikai és gazdasági helyzetben is ki tudja teljesíteni kultúrpolitikai programját. Azt a programot, amelyet igazán nem is ismert sem a politikai közeg, sem a szélesebb nyilvánosság. Hogy ez mennyire így volt, arra Nagy Józsefnek a Klebelsberg könyveiről szóló, 1930-ban napvilágot látott kritikája hívja fel a figyelmet, amikor így ír Klebelsbergről: „Ma még a miniszter is kénytelen magyarázni a szándékait, s meg kell nyernie a közvéleményt a maga tervei számára, ha azt akarja, hogy az alkotáshoz kezében tarthassa a hatalom eszközeit. Ez a mi demokratikus korunk tette tehát íróvá Klebelsberget, s így lett a miniszter akarva-akaratlan publicistává. Hogy azonban valaki egyszerre miniszter és publicista, ez még a mai világban sem mindennapi jelenség.”

Tudás és gyakorlati készség

A publicista

ha hatalomra jut, könnyen elnémulhat, mert vagy azt várják tőle, hogy már sokszor kifejtett és jól ismert eszméit fogja megvalósítani, vagy egy adott politikai koncepció keretei közé kell beilleszkednie. Akár így, akár úgy, alkotásai meghatározott irány felé mutatnak, amit nem szükséges többé magyaráznia. Klebelsberg azonban úgy jutott a politikai hatalom birtokába, hogy előzőleg még nem volt módjában a nemzettel megismertetnie programját. Az a párt pedig, amelynek tagjaként miniszterré lett, maga is új volt a politikai élet mezején, s így nem jelentett egy részletekben is kialakult cselekvési vonalat. A háború előtt egy miniszter kész adottságokkal, s a dualizmus által megvont lehetőségekkel találta magát szemben. Szándékait ennek a keretei között nem kellett indokolnia másutt, mint a parlamentben. A háború után azonban mindez megváltozott. Egyrészt nagyobb lett a közvélemény hatalma, másrészt mindent újra kellett kezdenünk. A régi világ összeomlása után az újjáépítés lett a még ki nem jegecesedett politika egyetlen szilárd eszméje, de a részletekben minden folyékony állapotban volt. A hatalom birtokosai teljesen új helyzet előtt találták magukat, s ha értelmet kívántak adni alkotásaiknak, új ideológiát kellett a nemzeti közvéleménnyel elfogadtatniok, ami tetteiket magyarázza. Ennek az új nemzeti ideológiának a megformulázása a kabinet tagjai közül Klebelsberg grófnak jutott osztályrészül, s ennek a szükségessége tette őt publicistává.

Klebelsberg programját viszont nem egyedül alkotta meg, kellett hozzá szellemi szövetséges is, akit Kornis Gyulában talált meg, aki a politikájának filozófiai alapjait fektette le. De szükség volt olyan vezetőkre is, akik lehetőséget adtak a kultuszminiszternek. Elsősorban Horthy Miklós kormányzóra, akinek a politikai éleslátásáról tanúskodott a tőle sok kérdésben eltérően gondolkodó Bethlen István és Klebelsberg támogatása. Valamint magára a vesztes háborút, valamint az országcsonkítást követő történelmi jelentőségű kormányzati teljesítményt felmutató Bethlen miniszterelnökre, akinek a mérhetetlen bizalma kellett Klebelsberg Kunó kiteljesedéséhez. Ahhoz, hogy közel egy évtized alatt felbecsülhetetlen mértékű érték szülessen. Horthy és Bethlen is tudták, kiszámítható és stabil kultúrpolitikára van szükség, hosszú évekre meghatározó személyi felelőssel. Különösen háborús időkben, illetve a háború utáni újjáépítés időszakában értékelődik fel a kultúra, a szellemi hadviselés területe. Érthető tehát az, amit Horthy írt Klebelsberg Küzdelmek könyve című gyűjteményes kötetének köszöntőjében 1929. március 15-én:

Tíz évvel ezelőtt, emberfeletti erővel vívott becsületes tusa után, sebesülve tért haza a nemzet a messze idegenben fekvő harcmezőkről. És itthon a sebeket a forradalmak fertőzése érte, kínzó lázban vergődött a magyarság. Kimondhatatlan nélkülözés, szenvedés, munka és áldozat árán balsorsunk mélységéből lassanként kiemelkedtünk. További fejlődésünkhöz az elméleti tudás gyarapítása és a gyakorlati készség tökéletesítése szükséges. Elmélet és gyakorlat között ma már nincs éles választóvonal, a kettő szinte összekapcsolódott, s a fizikai és gazdasági sikereknek is a kultúra a nélkülözhetetlen előfeltétele. A művelődés megújító, teremtő, erősítő hatalmába vetett hittől áthatva támogattam a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszternek azt a törekvését, hogy szomszédainkat a kulturális nemes versenyben múljuk felül és a nyugati nagy nemzetekkel legalább művelődési téren igyekezzünk lépést tartani.

A kulcs Horthy azon mondata, amelynek a valóságtartalmáért újra és újra meg kell küzdenünk:

a fizikai és gazdasági sikereknek is a kultúra a nélkülözhetetlen előfeltétele.

Tehát nem az eredményesen teljesítő gazdaság által megtermelt pénzeket költi el a kultúra, hanem a minőségi kultúra és az erre épülő erős egyéni és nemzeti identitásunk a gazdaság sikerének a záloga.
Kornis Gyula arra hívta fel a figyelmet a Magyar Pedagógiai Társaságnak 1932. október 15-i ülésén elhangzott, Klebelsberget méltató emlékbeszédében, hogy

azok, akik a gazdaságpolitika elsőségét hangoztatják, rendszerint optikai csalódás áldozatai. Csak azt nézik, hogy a gazdasági beruházások viszonylag rövid idő alatt meghozzák a maguk kézzelfogható kamatait. De megfeledkeznek arról, hogy a kultúrpolitikai beruházások sem improduktívak, ezeknek is megvan a maguk bő szellemi aratása, csakhogy ez hosszú évek múlva vehető észre. A kultúrpolitika a maga iskoláival, ösztöndíjaival, kutatóintézeteivel a jövőnek dolgozik, és csak egy évtized vagy még nagyobb idő múlva érezteti a nemzet életében komoly hatását, amikor az új népiskolába járó nemzedék felnő, a külföldön tanuló ifjak vezető állásokba kerülnek, nemzetközi összeköttetéseiket gyümölcsöztethetik stb.

Az értelem kezdeményező ereje

A munka és a gazdaság kulcsfogalmak Klebelsbergnél: a gyakorlati szempontokon túl komoly morális dimenzióval is bírt a munka fogalmának középpontba helyezése. Maga Klebelsberg is munkamániás volt, rendkívüli szorgalommal pótolta mindazt, ami a képességeiből vagy a tudásából hiányzott, s ahogyan Kornis fogalmazott, „a munkában látta az egyéni és nemzeti élet lényegét”. Napjainkban, amikor az ötödik Orbán-kormányban a szaktárca nevében is egybeforr a kultúra és az innováció fogalma, különösen fontos kiemelnünk, hogy mit jelentett Klebelsbergnél a szellemi munka és a gazdaság törvényszerűségeinek és igényeinek az összekapcsolása. Kornis is felhívta a figyelmet arra, hogy a munka fogalmának következetes használatakor Klebelsberg nem csak a szellemi javakat teremtő munkára gondolt.

A szellemi munkát a legszorosabb kapcsolatba iparkodott hozni a gazdasági élet kérdéseivel: kultúrpolitika és gazdaságpolitika az ő felfogásában válhatatlan egység. A nemzet fejlődésének két egyenlő rangú és egymástól el nem választható tényezője a vagyonosodás és a műveltség.

Az anyagi jólét alapfeltétele az anyagi kultúrának. A gazdasági fejlődésnek pedig nélkülözhetetlen feltétele az értelem kezdeményező ereje, találékonysága és alkalmazkodóképessége. Kornis rámutat arra a tévedésre, ami napjainkban a beruházásösztönzést abszolutizáló, a fenntartható fejlődést csak gazdasági mutatókban mérő, a beruházói szempontokat minden más elé helyező politikusokat is jellemzi. Szerinte ugyanis „naiv gondolat a gazdasági élet prioritása a műveltséggel szemben: a kettő párhuzamosan fejlődik, egymásnak kölcsönös hajtóerői”. Klebelsberg szemléletes példája az oktatási rendszerről szól: „nemcsak a fegyveres mérkőzésre kell gondolni – vallotta Klebelsberg –, hanem a népek gazdasági mérkőzésére, gazdasági versenyére is […]

Klebelsberg Kunó szobra a Debreceni Egyetem főépülete előtt (Fotó: MTI/MTVA/Oláh Tibor)

A motor és traktor korában, mikor az agrokémia beleviszi a vegytant a mezőgazdasági üzembe, nem sok köszönet lesz az olyan kisgazda és béres munkájában, aki nem tud mást, mint egy picit írni, olvasni és számolni. Annak eldöntéséhez, hogy adott időpontban kifizeti-e magát ilyen vagy olyan állatnak hízlalása, elég nagy kommerciális tájékozottság szükséges, aminek elég magas tömegműveltség az előfeltétele. Valóban rosszul állanánk, ha a rádió és repülőgép korában, mikor a fejlődés üteme szédítő, a magyar kultuszminiszter a kiegyezés kora intézményeinek puszta konzerválására szorítkoznék és nem kreálná azokat az intézményeket, amelyeket a haladó kor megkövetel. Nagyon sokat alakítunk át és sok újat kell majd a jövőben is létrehoznunk, nehogy egy szellemi Trianon elé vigyük a nemzetet.”

Folyamatos aktivizmus, küzdelem

Klebelsberg ideája tehát a tanult, művelt, a demokratikus jogokkal felelősen élni képes, önmagát gazdasági értelemben is fenntartó, cselekvő ember képe. Azon cselekvő emberé, akinek tevékenységét a folyamatos aktivizmus, küzdelem jellemzi – mondhatnánk, az a madáchi felfogás a sajátja, amely a küzdő és az Istenben bízó embert láttatja példaként.

Nem mindegy, hogy ez az ember- és világkép, a klebelsbergi kultúrpolitika etikai dimenziói milyen korszakban tudnak érvényesülni, már ha tudnak egyáltalán. Az 1920-as években szerencsére minden egyszerre volt adott ahhoz, hogy a klebelsbergi–bethleni politika korszakká formálja azt a pár évtizedet, amely békésen telt el a két világháború között. Ennek az adta a hátterét, hogy az az évtized egyszerre volt „előkészítő” és „beteljesítő korszak”. A fogalompárt Illyéstől kölcsönöztem, aki szerint „vannak előkészítő és vannak beteljesítő korszakok”. Az előkészítőkben az írók, értelmiségiek, tollforgatók által megteremtett, de a politika által meg nem valósított programok, tervek és ideák születnek meg, míg a beteljesítő korszakokban ezeket valósítják meg. Ahogyan Illyés fogalmazott, az előkészítő időszak ideáit, például „a XIX. század »hősiesen előkészítő« irodalmát megértve”, tanulták meg a későbbi politikusok a beteljesítés teendőit. Klebelsberg személye, miniszteri időszaka és munkássága az egyik leglátványosabb kivétel az előbbiek alól. Klebelsberg ugyanis egyszerre volt elméleti és gyakorlati ember, aki képes volt a nagy háború utáni új világrendben és kommunikációs térben előkészíteni és beteljesíteni is. Ugyan hasonló személyek voltak előtte és születtek utána is, vagy a megfelelő közeg, vagy a helyes időzítés hiányzott a Klebelsbergéhez hasonló hatékonysághoz. A helytelen időzítés alatt azt értem, hogy történelmünk számtalan példát mutat arra, hogy képtelenek voltunk szinkronban mozogni a nyugati keresztény kultúra – művészet, tudomány és filozófia – legfontosabb, számunkra termékeny eredményeket ígérő áramlataival. Ahogyan Ady fogalmaz a fájdalmasan szép, Akik mindig elkésnek című versében:

Mi mindig mindenről elkésünk, / Késő az álmunk, a sikerünk, / Révünk, nyugalmunk, ölelésünk. / Mi mindig mindenről elkésünk.

Napjainkban azt látjuk, hogy esélyünk van arra, hogy ne késsünk el, sőt, bizonyos kérdésekben mások előtt járjunk. Ám ez csak akkor hoz sikert számunkra, ha a szomszédban dúló orosz–ukrán háború okozta gazdasági nehézségek ellenére is kiemelten kezeljük a kultúrát és az oktatást, s ha visszatérünk a klebelsbergi politika lényegéhez. Klebelsberg ugyanis „tisztán látta, mennyire felismerik a nemzetek a fejlettebb és társadalmilag egyneműbb kultúrában rejlő politikai hatalmat: minél műveltebb egy nemzet, annál nagyobb a többi népre való befolyása és szellemi expanziója, annál öntudatosabban, tervszerűbben, hajlékonyabb alkalmazkodással tud gazdálkodni, annál vagyonosabb és tekintélyesebb a népek családjában. A műveltségi felsőbbség előbb-utóbb egyben nemzetközi értékű politikai fölényt is jelent. Ezért a legyőzött és megcsonkított államoknak minden erejüket meg kell feszíteniök, hogy mai tragikus helyzetükben kultúrájuk színvonalát megtartsák, sőt fejlesszék” – írta Kornis Klebelsbergre emlékezve. Az Európai Unió mai válságát, a Nyugat önsorsrontását látva s valós okait detektálva, a keresztény ember önazonosságának feladását érzékelve nekünk kell európai társainkat figyelmeztetnünk arra, amit megtanultunk a nagy minisztertől és államtitkárától:

az, ami egy nemzetet nemzetté avat, éppen a kultúrája, a közös szellemisége és értékfelfogása, illetőleg az egyén szempontjából a nemzet kultúrközösségéhez való tartozás tudata. Ennek a közös tudatnak fejlesztése a művelődésnek, az iskolának új és hatékony szervezése útján a modern államok kultúrpolitikai lendületének egyik legfőbb forrása.

A szerző a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Borítókép: Klebelsberg Kunó szobra a Debreceni Egyetem főépülete előtt (Fotó: MTI/MTVA/Oláh Tibor)