Vulkán őrnagy hőstette

A hadsereg szó hallatán általában emberekre, az általuk használt harci eszközökre és győztes (avagy elveszített) csatákra gondolunk. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum közelmúltban megnyílt fotókiállítása azonban ráébreszti a látogatót: egy-egy ármádia története részben a kutyák története is. A négylábúak az első világháború idején elsősorban a szanitécek és a távírdászok munkáját segítették, napjainkban a tűzszerészek hasznos társai.

Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Osztrák–magyar hadikutyakórház az első világháborúban. A képen az újonnan érkezett állatok fürdetése látható (Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

A tárlat érdekes emlékhely, a Zala megyei Vonyarcvashegytől mintegy tíz kilométerre eső katonakutya-temető bemutatásával idézi meg a szocialista időket. A Keszthelyi-hegység bükkerdejében évtizedekig működött légvédelmi szerepet is betöltő átjátszóállomás. Ez idő alatt számos katona teljesített itt szolgálatot, négylábú társaikkal együtt. Gazdáik nekik létesítették a szóban forgó temetőt, amely – a bázis titkos volta miatt – sokáig rejtve maradt a nagyközönség előtt, ám a kétezres évek elején napvilágra került, hol található: a Büdöskúti pihenőház közelében.

Úttörők ismerkednek a határőrök feladataival, 1971 (Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

– A sírok száma alapján tizenkét kutya vesztette itt életét, neveik a fejfákon olvashatók: Cigány, Kevin, Cézár, Néró bátyó… A legnevesebb köztük alighanem Vulkán őrnagy, aki 1973 és 76 között védte a bázist, és egy történet fűződik a nevéhez: úgy mentett meg a fagyhaláltól egy, az erdőben eltévedt katonát, hogy ráfeküdt, és a testével melegítette, míg társaik rájuk nem találtak – meséli Nagy-Lukács Fanni. – Sírfelirata szerint vandál személyek gyilkolták meg orvul, szolgálatteljesítés közben. Hogy ez pontosan mit takar, nem tudjuk, csupán feltételezhetjük, hogy orvvadászok lehettek az elkövetők. És ami a kétezres évek eleje óta eltelt időszakot illeti: a Magyar Honvédség jelenleg öt kutyás alegységgel rendelkezik. Az állatok fő feladatai: robbanóanyag-keresés, objektumok őrzés-védelme, járőrszolgálat. Az egyik legismertebb alegység, a Robbanóanyag-kereső Kutyás Műveleti Század 2006-ban jött létre, a terrorizmus elleni harc, valamint az iraki és afganisztáni missziók során adódó feladatok ellátásának segítésére. Az ebek egy-másfél éves korukban kerülnek e század gondozásába, ahol csaknem egy hónapon át tesztelik őket – a gyakorlatban vizsgálva például, éreznek-e félelmet a magasságtól, a mélységtől, vagy megijednek-e, amikor lövések dördülnek a közelükben. A legjobban teljesítő állatok ezek után megkezdik a négy hónapos alaptanfolyamot, melyet záróvizsga követ.

Magony József őrvezető fogadta örökbe Mónikát, az afgán kóbor kutyát, aki 2010-ben kölyökként szegődött a magyar katonákhoz (Fotó: HM Zrínyi Nonprofit Kft./Galovtsik Gábor)

A kiképzés elején a kutyáknak csupán labdát kell megkeresniük. Némi idő elteltével azonban a kiképzők különféle robbanóanyagok szagmintáját rejtik a labda mellé, hogy az állat megtanulja felismerni azokat – mintegy harmincat.

A tanfolyam végére azután eltűnik a labda, és a kutyának már a robbanószermintát kell felkutatnia. Megtalálását úgynevezett passzív jelzéssel adja vezetője tudtára, vagyis azzal, ha leül vagy lefekszik. Ha ugyanis elkezd ugatni, azzal felhívhatja magára az ellenség figyelmét, míg ha kaparni kezd, vagy hozzáér a felfedezett objektumhoz, azzal működésbe hozhatja a robbanószerkezetet. A záróvizsgát – meg az évente megtartott ismétlő vizsgákat – sikerrel teljesítő állatok aztán hét-kilenc éves korukig maradnak szolgálatban.

A kiállításon megismerhetünk néhány ilyen négylábút is. Zuba, a német juhász-belga juhász keverék például a tizenegyedik váltással érkezett Afganisztánba, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjához, ahol 2006 októbere és 2013 márciusa között – 13 váltásban – több mint 2500 magyar katona és számos négylábú teljesített szolgálatot. De nem csak idehaza kiképzett állatok segítették a magyar katonákat Afganisztánban. A Mónika nevű kóbor keverék 2010-ben kölyökként szegődött egy járőrhöz, majd miután összebarátkozott a katonákkal, követte őket. Ezt követően évekig szolgált házőrzőként – kezdetben a magyar táborban, majd amerikai bázisokon.

A kémfogó bull terrier Az első világháború legnevesebb had­iebe az Egyesült Államok hadseregében szolgált. 1917 júniusában a 102. gyalogezred – connecticuti gyakorlatozása közben – rátalált egy bull terrier kölyökre, és elnevezte Stubbynak. A kis testalkatú jószág egykettőre megtanult alakzatban menetelni, megkülönböztetni egymástól a különféle kürtjeleket, de azt is elsajátította, hogyan kell tisztelegni. Amikor a 102-esek elindultak Franciaországba, a nyugati frontra, Stubby követte az ezredet a vonatra. A hajóra már gazdája, Robert Conroy tizedes csempészte fel a kabátjában, és amikor az altiszt parancsnoka felfedezte a jelenlétét, a legenda szerint mellső lába megemelésével tisztelgett neki, ahogy a kiképzésen elsajátította. A parancsnok erre engedélyezte, hogy a kutya az ezreddel maradjon. Stubby meghálálta a bizalmat: másfél év alatt négy hadjárat tizenhét támadásában vett részt: kifinomult szaglása révén a készülődő mustárgáztámadást, hallása révén a tüzérségi csapást jelezte előre. Egyszer a nadrágjánál fogva elkapott és az őrök érkezéséig visszatartott egy német felderítőt, aki az amerikai állásokról készített vázlatokat. E tettéért őrmesterré léptették elő, így ő lett a történelem első kutyája, aki tiszti rendfokozatot kapott. 1926-ban bekövetkezett halálakor a The New York Times közölt róla nekrológot, de emléke mindmáig él: 2018-ban egész estés animációs film készült a kalandjairól. Ugyanezen év májusában szobrot állítottak neki Connecticutban. A tárlaton külön tabló foglalkozik a történetével.

Borítókép: Sakkozó eb egy osztrák–magyar állásban az olasz fronton (Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)