Katarzis

A pandémiás lezárások elmúltával világszerte fellendült a turizmus. Spanyolország egyik legfontosabb turistalátványossága azonban nem csak a pihenés miatt vonzza a látogatókat: sokan azért gyalogolnak végig az El Caminón, hogy feldolgozzák a Covid negatív hatásait.

Spain, Galicia, Santiago de Compostela, classified as World Heritage by UNESCO, Praza da Quintana, the Pardon gate, pilgrims # 223620 HUGHES Hervé / hemis.fr <motCle99> human being persons person people humans adults adult men man architecture wall building structure building structures religious building religious buildings sculpture low reliefs bas reliefs bas relief low relief bas relief walking walk religion pilgrimage religious person pilgrim Christianity Catholicism Europe Spain Galicia Santiago de Compostela Santiago de Compostella catholic decorated decoration ornament gate El Camino de Santiago Route of Compostela Route of Santiago de Compostela UNESCO World Heritage UNESCO </motCle99> (Photo by HUGHES Hervé / hemis.fr / Hemis via AFP) Fotó: HUGHES HERVE Forrás: Europress/AFP

Buen Camino! – hallja Galícia északi részén az ember járókelők szájából. Szabados Tamás természetfilmes szerint a spanyolok rendkívül tisztelnek mindenkit, aki a keresztény világ harmadik legfőbb zarándokútját, az El Caminót végigjárja. Több útvonal létezik, a legkedveltebb a Pireneusok francia oldalán fekvő Saint-Jean-Pied-de-Port-ból Santiago de Compostelába vezető nyolcszáz kilométeres Francia út. Szabados is ezen ment végig, igaz, a Pireneusokat kihagyta.

– A feleségem évekkel ezelőtt pszichológusként öt egyetemistával járta végig a Caminót. Dokumentumfilmet forgattunk, és a felszerelés miatt én autóval követtem őket. Akkor fogadtam meg, hogy a hetvenedik születésnapomon meg akarok érkezni Santiago de Compostelába a rendesen végiggyalogolt út után. Három évvel később a feleségemmel együtt a kimaradt pireneusi szakaszt is végigtúráztuk – meséli.

– Rendkívül megterhelő átkelni a Pireneusokon, háromszáz méterről mászik fel az ember ezernégyszázra, majd ereszkedik vissza ugyanazon a napon ezerre, harminc kilométeren át. Ha szerencséje van, csak szelet és esőt kap, rosszabb esetben hóviharba kerül – mondja el Tóth István kommunikációs tanácsadó. – Az egyik zarándokszálláson találkoztam egy brazil hölggyel, aki majdnem meg is halt ezen a szakaszon, mivel elszakadt a többiektől, és otthon sok havat nem látott életében. Összefagyva gyalogolt, amikor egy autó állt meg mellette, benne két férfi, akik nevettek rajta, majd elhajtottak. Öt perc múlva ugyanezen autó megint megállt, a sofőr hümmögött, és másodszor is elhajtott. A hölgy akkor kezdett el életében először igazán imádkozni, a pánik és a halálfélelem eluralkodott rajta, a teste elkezdett megmerevedni. Az autó öt perc múlva harmadszor is visszatért. A sofőr kiszállt, hátizsákostól betuszkolta a hátsó ülésre, rápakolt minden ruhát, és hazavitte a feleségéhez, aki már kandallótűzzel, forró teával és fürdővel várta. Egy óra múlva tudott a hölgy megszólalni, és csak annyit kért, hogy juttassák el a következő szállásra, mert folytatnia kell az útját. Fél éven belül temette el a koronavírusban meghalt férjét és apját. Emiatt indult el a Caminón.

Ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik a pandémia során elvesztett rokonuk miatt kelnek útra. Tóth István más zarándokokkal is találkozott, akik hasonló indíttatásból gyalogoltak. A legmegrázóbb története szerint egy este négy zarándoktársának főzött, akik közül háromnak legalább egy szerette elhunyt Covidban.

A pandémia előtt is jellemző volt az eltérő motiváció. Furcsa módon vallási ok miatt a legkevesebben, mindössze tíz-tizenkét százaléknyian indulnak útnak. Harminc-negyven százalék magénéleti helyzet miatt kerekedik fel, néhány fiatal teljesítménytúraként tekint a távra, vagy a kulturális turizmust keverik a sporttal. A Szent Jakab-út a középkorban kedvelt zarándokút volt, ám a vallásosság csökkenése miatt bejárása kikopott a szokások közül. 1985-ben azonban Santiago de Compostelát az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, és az oda vezető út Európa első Kulturális Útja lett, amely azóta kiépült.

A szállások öt-tíz kilométerenként találhatók, ám az átlagos napi költés eltérő lehet. Vannak ingyen egyházi vagy önkormányzati fenntartású zarándokszállások, ám ezek gyorsan megtelnek, és mindig zsúfoltak. 25-30 euró körül így is ki lehet jönni naponta. Ha valaki nem akar koedukált hálótermekben, akár ötven-hatvan ismeretlennel együtt aludni, és osztozni a vizesblokkon, akkor a háromcsillagos hotelekben szállhat meg, bőséges reggelit és a szállások között csomagtranszfert kínáló, egyhetes Camino-élményekre fizethet be több mint ezer eurót.

– A nyolcszáz kilométeres távnak és a testi kellemetlenségnek, fáradtságnak oka van. Mechanikussá teszi a cselekvést, hogy az ember tudja, korán kell kelnie, legkésőbb nyolckor el kell hagynia a szállást, napi tizenöt-harminc kilométert kell gyalogolnia, hogy dél és kettő között megérkezzen a következő szállásra, hogy még legyen helye. Ott kimossa két-három ruhadarabját, hogy másnap reggelre megszáradjanak, lezuhanyzik, majd eszik valamit. Ez segít kiszakadni a hétköznapokból, és megtanítja az embert a dolgok könnyebb elfogadására. Hogy nem kell mindent tudnunk, de minden el fog rendeződni, ahogy annak lennie kell – magyarázza Tóth István.

A könnyített Caminón részt vevők ezt nem élik meg, pedig a gyász vagy a munkahelyi kiégés feldolgozásához szükség van arra a lelki munkára, amely a megfeszített gyaloglás monotonitása alatt megy végbe az emberben. A feldolgozáshoz hozzájárul a Camino egyik alapszabálya is: az utat minél kevesebb beszélgetéssel kell végigjárni, így eredményez a gyaloglás transzszerű állapotot.

A luxusutazások résztvevői sokszor hangoskodva zavarják az elmélyülni vágyó zarándokokat. Utóbbiak a napi etap után a zarándokszállások közös vacsoráin kötnek gyakori ismeretségeket, majd sokszor együtt folytatják útjukat.

– Legfeljebb három napig mentem egyvalakivel vagy csapattal, utána egy-két napig ismét egyedüllétre volt szükségem. A Camino jellemzője, hogy rengetegféle korú és nemzetiségű emberrel találkozni, ami a pandémia okozta kollektív bezártság nyomán különösen erős élmény – meséli Tóth István. – Volt köztük német újságíró, ír nővér, venezuelai pszichológus, brazil katona, Budapest-rajongó horvát, dél-afrikai borász, egy 63 éves amerikai Ironman és egy stewardessként­ ­világot bejárt, életvidám, fájdalmaival mosolyogva megküzdő magyar lány is. Rengeteg idős, hatvan-nyolcvanévest láttam, volt olyan 74 éves úr, aki a negyedik Caminóját járta végig. Az egyik leg­érdekesebb résztvevő, akivel találkoztam, a legnagyobb német informatikai magazin főszerkesztője volt, aki a tizenkilencedik Caminóján vett részt. Mindig kamerával jár, és az elmúlt években falusi templomok kövei alá, résekbe rejtette el az aktuális útról készült felvételeket, hogy gyerekei, ha felnőve végigjárják a Caminót, térképe alapján megkereshessék az emlékeit. Jövőre lesz tizenhárom éves a fia, és már tervezik, hogy elindulnak összegyűjteni az első két SD-kártyát.

Pszichológusok szerint a kapcsolódási pontok is segítenek a gyász feldolgozásában. Nem vallásosok is átélnek spirituális átlényegülést. Egy hazai informatikus arról mesél, hogy néhány évvel ezelőtt ő is megtapasztalta a katarzist, amikor az utolsó kanyar után Compostelában megpillantotta a székesegyházat. A templomban elkezdett beszélgetni egy katolikus pappal, akitől – református létére – rengeteg hasznos tanácsot kapott, és megértette, mit élnek át a vallásos zarándokok.

Szabados Tamás úgy írja le az érzést, hogy számára a természet szépségén látszik a Teremtő munkája, és ez az út során megtapasztalható. Megállapodtak feleségével, hogy Finisterrában szeretnék szétszóratni a hamvaikat:

– Santiago de Composteláig kell eljutni, de sokan továbbmennek harminc kilométert a tengerig, és Finisterrában fejezik be az útjukat. Ott Amerikáig már csak a végtelen tenger látszik. Van abban valami különleges, hogy az ember a világtengerekben nyugodjon – mondja el Szabados.

– A Camino az elfogadást és a feldolgozást segíti, és meglepő kapcsolatokkal gazdagít – teszi hozzá Tóth István. – Épp egy krízisbe került embe­reket támogató holland lánnyal sétáltam, aki váratlan gyászeseménnyel végződő tizenegy éves kapcsolatából gyógyulva jött el a Caminóra, és egy utcai árus asztalán megláttam Banka Roland A szamaras zarándok című könyvét magyarul. Kiderült, hogy éppen erről az utcai árusról szól a könyv, aki Andalúziából gyalogolt Rómán keresztül Magyarországra, és a szülővárosomból, Encsről származik, a szomszéd utcából. A bátyjával grundfociztam tinédzserként éveken keresztül, de mi nem emlékeztünk egymásra.

Tihanyból Compostelába

Magyarországon hat hosszabb zarándokút vezet végig (Szent Márton-út, Mária-út, Gyöngyök útja, Szent Jakab-út, Szent Erzsébet-út, Magyar Zarándokút). A legtöbben a Mária-úton gyalogolnak, amely 2007-ben jött létre Közép-Európa vallási és kulturális értékei bemutatása érdekében.

Ökumenikus, első szakasza Mariazelltől Csíksomlyóig (1400 kilométer) tart, ez bővült ki a Czestochowától Medju­gorjéig tartó útvonallal. Szintén kedvelt a Mátraverebély-Szentkutat Mariazell-lel összekötő Gyöngyök útja, illetve a magyarországi  Szent Jakab-út, amelyek a középkori országutak vonalán összeköttetésben állnak az El Caminóval. Így Budapestről vagy Tihanyból indulva elgyalogolhatunk először a lébényi Szent Jakab-plébániatemplomba, majd akár Compostelába is.

Borítókép: Díszes kapu Santiago de Compostela katedrálisánál – a Szent Jakab-út végpontja. Megtanulni az elfogadást (Fotó: Europress/AFP)