– A Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ élére nemrég nevezte ki a hódmezővásárhelyi közgyűlés főigazgatónak. Mit tart a legfontosabb feladatának új beosztásában?
– Elsősorban azt, hogy a hódmezővásárhelyi kulturális intézmények mind a közgyűjteményi, mind a közművelődési színtéren el tudják látni alapfeladataikat úgy, hogy közben integrált intézményként működjenek. Legyen szó akár civil szervezeti, közösségi színterekről, akár könyvbemutatók, kulturális események, színházi előadások tereiről, akár szakfeladatot ellátó közgyűjteményekről, valamennyinek a többit segítő, egymást hatványozó tényezőként kell megjelennie. A lehetőség megvan ahhoz, hogy együttműködésük minél szélesebb körben kiszolgálja a kultúraszeretők igényeit, például, hogy az eseti könyvtárhasználó fiatalhoz is eljussanak azok a tartalmak, értékek, amelyeket egy muzeális vagy képzőművészeti gyűjtemény nyújthat neki. Én a kollégáim szaktudásának összegzését igyekszem elősegíteni, ezt szeretném minél erőteljesebben megjeleníteni, hiszen kiváló szakemberek dolgoznak a városban.
– Hódmezővásárhely és környéke lakossága milyen kulturális rendezvényekre nyitott?
– Elsősorban a helyi identitást erősítő, azt megalapozó eseményekre van igény. Azok a rendezvényeink a leglátogatottabbak, amelyek valamelyik helyi szerző, alkotó vagy alkotóközösség munkásságát mutatják be, legyen az kortárs vagy régebbi korból való.
Igyekezni fogunk ezt szem előtt tartani a kommunizmus bűneit bemutató Emlékpontban is, amely szintén az említett kulturális társulás intézménye, azzal a szándékkal, hogy megfelelő kohéziós erőt biztosítson.
De ez a Vásárhelyi Őszi Tárlat meghirdetésekor is szempont volt és lesz. A legrégebbi kortárs képzőművészeti seregszemlét, amely túlmutat Vásárhely határain, idén 68. alkalommal rendezzük meg. A cél az, hogy úgy mutassuk meg a vásárhelyiséget, a helyi történelmi hagyományokat, hogy közben jelen legyünk az országos, sőt adott esetben a nemzetközi kulturális szcénában is.
– Nyolc éve dolgozik a város kulturális életében, évekig vezette az Emlékpontot, de a Tornyai János Múzeumnak is volt már igazgatója. Milyen tapasztalatokat szerzett, és ezeket miként hasznosíthatja a továbbiakban?
– Amikor a korábbi városvezetőség megkért, hogy vezessem az Emlékpontot, az volt a felkérés lényege, hogy helyezzem el az intézményt a tudományos színtéren. Mint címzetes professzor és mint a történettudomány habilitált doktora, én ezt a legjobb lelkiismeretem szerint meg is tettem. Ennek vannak lenyomatai. Egyfelől öt évfolyamon át megjelent az Emlékeztető című folyóirat, amely a Covid miatt van kényszerpihenőn, de elindult az Emlékpont Könyvek-sorozat is, amely már a 18. köteténél jár. Számos olyan országos, illetve nemzetközi konferenciának is helyszínt adtunk, amelyek anyaga önálló kötetben jelent meg. Mindezek az Emlékpontot a jelenkortörténetnek, az államszocializmus korának fontos kutatási műhelyévé tették. Ugyanezt a küldetést vállaltam a Tornyai János Múzeum élén is. Ezzel kapcsolatban ismét kiemelném a képzőművészeti gyűjteményünket, amely az alföldi tájképfestészeti iskola fontos bázisa, de az őszi tárlatoknak köszönhetően az elmúlt hét évtized kortárs alkotásaiból is rendkívül reprezentatív válogatást tudhat magáénak.
Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy a Tornyai múzeum évkönyvének már a harmadik kötete készül. A Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kezdtük el szervezni néhány éve. Ennek keretében minden szezonban négy régészeti előadás hangzik el, ezek is megjelennek önálló kötetekben.
Az ötödiket jövőre adjuk ki. Mindemellett az alapfeladatait, a néprajzi, a történeti, a képzőművészeti és a régészeti anyag feldolgozását, restaurálását, konzerválását is sikerült ellátnia a múzeumnak, és ehhez az infrastrukturális hátteret is előteremtette. Most arra készülünk, hogy a raktározási kapacitásunkat növeljük meg mintegy huszonöt százalékkal.
– Nagyon tevékeny: tanít a Kodolányi János Egyetemen, részt vesz egyesületek munkájában, könyveket, tanulmányokat ír, sőt a Magyar Nemzetben is publikál. Mivel tölti idejét a legszívesebben?
– A mindennapjaimat most azzal, hogy az intézményi integráció a látogató számára észrevétlenül bonyolódjon le. Ezt leszámítva eszmetörténettel és a XX. századi ember mentalitás- és gondolkodástörténetével foglalkozom, ennek részeként egyháztörténettel. Hódmezővásárhely, de nagyon sok más dél-alföldi szellemi tartalom és örökség kutatása is leköti az időmet. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként épp Sík Sándor piarista tanárról, egyházi íróról, költőről, műfordítóról írok tanulmányt, amely nemsokára meg is fog jelenni.
Borítókép: Miklós Péter (Fotó: Délmagyarország/Török János)
