A zseni titkolta, de előre sejtette. Valamivel több mint egy óra telt el azóta, hogy Milák Kristóf megdöntötte saját világcsúcsát 200 méter pillangón, s ezzel mindössze a harmadik úszó lett valaha, aki hazai közönség előtt rekorddöntéssel szerezte meg a vb-aranyat, az olaszok kiválósága, Federica Pellegrini (2009, Róma) és a doppingbotrány miatt eltiltott kínai Szun Jang (2011, Sanghaj) után.
Milák ekkor már a Duna Aréna médiaközpontjában, a magyar válogatott melegítőjét magára öltve, az aranyérmét az asztalon maga előtt pihentetve az újságírók kérdéseit állta. A titkát azonban kérdés nélkül, magától árulta el.
– Reggel, amikor megláttam, odamentem Gundel-Takács Gáborhoz, ránéztem és azt mondtam neki, hogy az utolsó hatvan métert szeretném megkérni tőle. Egyből tudta, mire gondolok – fogalmazott kissé ködösen Milák.
Gundel-Takács Gábor a világbajnokság alatt hangosbemondóként dolgozott a Duna Arénában, Milák pedig arra utalt neki, hogy a 200 pillangó hajrájában nagy dolgok történhetnek.