Midyatot valószínűleg a hurriták építették, akik négyezer évvel ezelőtt foglalták el Anatólia középső és déli részét. A város először az időszámításunk előtti kilencedik században szerepel az asszír feljegyzésekben Matiate néven – a név jelentése „barlangok városa”, valószínűleg azért, mert a közelben sok mészkőbarlang volt. Ezt a nevet rendelték a most előkerült föld alatti városhoz.
Midyatot hosszú története során perzsák, görögök, rómaiak, bizánciak és oszmánok szállták meg, és mindegyik civilizáció az elődök munkáját építette tovább. Ennek eredményeként a különböző stílusok kavalkádjáról ismert Midyatot évente mintegy hárommillió turista keresi fel. A város központjában található több mint száz hagyományos ház történelmi jelentősége miatt védett, kilenc temploma és kolostora az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Gani Tarkan úgy gondolja, hogy Matiate rejtett városa további látványosság lesz az ásatások befejezése után. Míg a felszínen lévő házak a XVII–XIX. századra datálhatók, alatta 1900 éves város található.
A föld alatt eddig 49 kamrát, valamint összekötő járatokat, kutakat, gabonatároló silókat, otthonokat és vallási célokat szolgáló helyeket tártak fel, köztük keresztény templomot és egy nagy termet Dávid-csillaggal, amely egykoron zsinagóga lehetett. A barlangokban talált leletek – köztük római kori érmék és olajlámpák – arra utalnak, hogy a föld alatti komplexumot valamikor a második században építették. Gani Tarkan becslése szerint – a Livescience.com idézte szavait – a föld alatti városnak eddig kevesebb mint öt százalékát tárták fel eddig. Úgy becsüli, hogy a komplexum akár négyszázezer négyzetméter is lehet, és hetvenezer embert is befogadhatott. A kereszténység nem volt hivatalos vallás a második században. A keresztény családok és csoportok általában föld alatti városokban kerestek menedéket, hogy elkerüljék Róma üldözését– mondta Gani Tarkan. Valószínűleg Midyat föld alatti városa volt az egyik erre a célra épített hely. A régióban lakó keresztényeket a negyedik században nemcsak a rómaiak, hanem a perzsák is üldözték. A térség középkori utazói arról is beszámoltak, hogy háborúk idején egész városokat találtak üresen – lehetséges, hogy a lakók a föld alá rejtőztek olyan helyeken, mint Matiate.
Az időszámításunk utáni első század elején a rómaiak nem tettek különbséget zsidók és keresztények között, mivel sok korai keresztény is zsidó volt. A hozzáállás 64-ben változott meg, amikor Néró császár a keresztényeket okolta a Rómát pusztító tűz miatt. Bár a keresztényüldözések szórványosak voltak, egészen a negyedik század elejéig folytatódtak. Valószínűleg ezreket végeztek ki ez idő alatt. 313-ban azonban Nagy Konstantin császár kiadta a milánói ediktumot, amely véget vetett az üldözéseknek. 380-ban Theodosius császár a Római Birodalom hivatalos vallásává tette a kereszténységet. Lozan Bayar helyi régész egyetért azzal, hogy a korai keresztények Matiatét használhatták, hogy elkerüljék a római üldözést. A Hürriyet Daily News török hírügynökségnek arról beszélt, hogy az ilyen föld alatti városok biztonságot nyújtottak az embereknek.Föld alatti városok építése gyakori volt a mai Törökország területén, de azt nem tudjuk, hogy mikor vájták ki az elsőket. A világon páratlan föld alatti települések tökéletes technikával készültek. A szellőző- és biztonsági rendszerek, a kijáratokat védő megoldások, az alsó szinteken található kutak és szemétgyűjtők ma is lenyűgözik a látogatókat – olvasható a Trt.net.tr portálon. Ezek a települések a legjobb példái annak, hogy a régi korokban olyan tájon, ahol sok volt a földrengés és a tűzvész, a tél hideg, a nyár forró, kevés az erdő, hogyan használták ki az emberek a természeti adottságokat.
Törökországban eddig több mint negyven ősi föld alatti várost találtak, köztük Derinkuyut – egy hatalmas komplexumot Kappadókia középső részén, amelyet a puha vulkanikus kőzetbe fúrtak. A különleges építészeti emlékre egyébként véletlenül bukkantak. 1963-ban egy helyi lakos elégedetlen volt a pincéjével, ezért úgy döntött, ledönti az egyik falat. A lakóépület alatt óriási, több ezer éves település rejtőzött.Az első termeket időszámításunk előtt a IX–VIII. században alakíthatták ki. A bizánci időkben tovább bővült, menedéket és biztonságot adva a lakosság számára az arab–bizánci háborúk alatt. A turisták számára 1969-ben megnyitott, a mai napig tökéletes szellőzőrendszerrel ellátott Derinkuyu elég nagy volt ahhoz, hogy húszezer embert befogadjon, és egészen a középkorig lakott volt. Tudtak bort készíteni, kutak és istállók is voltak a föld alatti városban, amely 18-20 szintes volt, és hatszáz bejáraton lehetett megközelíteni. Másik különleges helyszín Kaymakli. Az UNESCO világörökség listáján 1985 óta szereplő nyolcszintes föld alatti várost a hettiták építették, többi szintjét az arab–perzsa támadások idején a rómaiak és a bizánciak bővítették. A föld alatti város legfontosabb része a harmadik szinten van. A Turkinfo.hu-n olvasható leírás szerint a különböző tárolóhelyiségek, borospincék és a konyha mellett egy nagyon érdekes díszített andezittömb látható a padlón. A közelmúltban végzett kutatások szerint ezt a követ rézolvasztáshoz használták. A kő nem kívülről származik, hanem a hegy andezitrétegének része, amelybe 57 lyukat faragtak, hogy olvasztótégelyként tudják használni. A szellőzőakna olyan, mint egy liftakna, minden szinten végighalad. Teljes hosszúsága nyolcvan méter körüli. Különleges világ, hihetetlen meglepetésekkel.
Hitler barlangja és a sókatedrális
A hitleristák föld alatti városa, a Riese komplexum Alsó-Szilézia déli részén található. 1943-ban a szövetséges csapatok sikerei láttán Adolf Hitler úgy döntött, hogy biztonságosabb helyet keres. A választás a lengyelországi Bagoly-hegységre esett. A Führer azt tervezte, hogy Ksiaz várából indulnak majd ki a több kilométer hosszú föld alatti alagutak, amelyek a hatalmas föld alatti termekhez vezettek volna. Ide szerette volna áthelyezni a német hadiipar jelentős részét. A szóbeszéd szerint óriási kincs lapul a föld alatt, ezt a hitleristák rabolták össze különböző helyekről a háború során.
A „föld alatti sókatedrális” néven is ismert lengyel wieliczkai sóbánya hatalmas komplexum termekkel, átjárókkal és szobrokkal. Az 1200-as években ereszkedtek le a bányászok először a föld felszíne alá kősó után kutatva. A következő évszázadok során a bányát alagutak és művészi alkotások – sókristályokból csillárok, szobrok és domborművek készültek – lenyűgöző egyvelegévé faragták. A wieliczkai bányában 2007-ben, mintegy hétszáz éves működés után leállították a sótermelést, de továbbra is népszerű turisztikai attrakció Lengyelországban.
A Csehország nyugati részén fekvő, söréről világhíres Plzen városa alatt közel húsz kilométer hosszú, átjárókból, pincékből és kutakból álló labirintus rejtőzik, amelyet a XIV. században építettek a város alatt. A pincékben élelmiszert és söröshordókat tároltak, és egyesek szerint menedékként szolgáltak támadások esetén. A legenda szerint a pincefalak mögé kincseket ástak el.