Tunézia: Európai csók Afrika homlokán

Tájidegen „all inclusive” szállodasorok, tömött charterjáratok, költséghatékony tengerparti nyaralás – a magyarok többségének ez jut eszébe Tunézia hallatán, pedig az Európához civilizációs szempontból legközelebb álló észak-afrikai ország ennél jóval többet kínál. Az elérhető árkategóriájú luxusgolfpályák, azúrkék strandok vagy Karthágó szelíd kertek között megbúvó romjai mellett azért is érdemes felvenni a bakancslistára, mert itt személyesen találkozhatunk az arab kultúra egyik legbarátságosabb arcával.

itt kezdődött az arab világon végigsöprő tüntetéshullám, amelynek hatására több országban felkelésekkel igyekeztek megdönteni a hatalmon lévő autoriter rezsimeket. 

Több-kevesebb sikerrel, de Tunézia inkább a kevés nyertes táborát erősíti, hiszen sikerült elmozdítani hivatalából az országot több mint húsz éven át irányító Zejn el-Abidin ben Alit, és megváltoztatni a tekintélyelvű rendszert. A rendszerváltás azonban a jólétet – egyelőre – nem hozta el: az azóta eltelt évek demokratikusan megválasztott kormányai egytől egyig összeroskadtak a gazdasági nehézségek alatt, és ezen a helyzeten a turizmust drasztikusan elapasztó koronavírus-járvány sem segített. Ugyan van egy valamelyest megerősödött alsó középréteg, de ezt annak tudatában kell értelmezni, hogy egyhavi átlagkereset körülbelül 95 ezer magyar forintnak felel meg, ebből adódóan az ország magyar pénztárcához mérve is rendkívül olcsó.

Fotó: Tóth Loretta

Nagy a szegénység, s ebből fakadóan az elégedetlenség is

– összegzi a helyzetet Aymen a partoktól távol horgonyzó luxus-üdülőhajókra mutatva, amelyek már régóta nem kötnek ki Tunézia partjainál a biztonsági helyzetre hivatkozva. Pedig a biztonsági helyzet semmivel sem rosszabb, mint mondjuk Berlinben vagy Párizsban; feltűnő például a rendfenntartó erők állandó jelenléte az utcákon. Katonák a csomópontoknál, az európai karácsonyi vásárokról ismert betontömbök a nagyobb közterek bejáratainál, átvilágítókapuk a hotelekbe való belépés előtt – ám ez a nyugati turisták számára semmilyen kényelmetlenséggel nem jár, sőt inkább a biztonságérzetet növeli.

Fotó: Tóth Loretta 

A 12 millió lakosú országnak az sem válik előnyére, hogy nyugaton Algériával, keleten Líbiával határos, nem mellesleg pedig az országon keresztül húzódik Észak-Afrika egyik legnagyobb Európába irányuló migrációs útvonala. Olaszország, illetve Szicília ugyanis csak egy karnyújtásnyira van az észak-afrikai országtól, a szubszaharai régióból az öreg kontinensre igyekvő afrikaiaknak pedig egyszerűbb megoldásnak tűnhet, mint a polgárháborús Líbia. A tunéziai kormány ugyan mindent megtesz az átutazók megállítása érdekében, de pénz híján ez nem megy könnyen. 

Aymen szerint ehhez a küzdelemhez nagyon jól jönne az Európai Unió segítsége, de ez egyelőre várat magára, így a tunéziaiak kénytelenek egyedül megküzdeni a problémával.

Mindennek hatása azonban egyáltalán nem érződik az üdülővárosok miliőjében, sőt: már egyből a főváros medinájában tudomásul vehetjük, hogy az úgynevezett szukok, azaz a fedett sikátorok és szűk utcácskák kaotikus labirintusait megtöltő piacok árusai messze nem olyan tolakodók és erőszakosak, mint például Törökországban, Marokkóban vagy épp Egyiptomban. A portékáikat úrias figyelmességgel kínáló kereskedők sokkal inkább a mentateáik szürcsölgetésével vagy készítményeik csinosítgatásával vannak elfoglalva, mintsem a turisták üldözésével, a szűk sikátorok pedig szokatlanul tiszták és rendezettek a más országok medináiban tapasztaltakhoz képest.

Fotó: Tóth Loretta

Ráadásul nemcsak Franciaország hagyott csókot a tunéziaiak kultúráján és építészetén, hanem az a körülbelül 85 ezer ember is, akik Euró­pából, pontosabban az Ibériai-félsziget egykoron muszlim uralom alatt álló részéről, Andalúziából menekültek Tunézia partjaiig, hogy új otthonra leljenek. Különös, hogy Tunézia-szerte még ma is vannak olyan területek, ahol az emberek büszkén az andalúz muszlim közösség tagjaiként azonosítják magukat. Az andalúz hatás még a spanyolországi Andalúziában sem érezhető olyannyira, mint a macskaköves utcáiról és kék-fehér házairól ismert Szidi Bu Szaid­ nevű város egyik Földközi-tengerre néző kávézójában, egy zaccos török kávé társaságában. A görögországi Szantorinit megidéző hangulat pedig csak még különösebb lesz az arab kultúra utánozhatatlan vendégszeretetétől.

Borítókép: A Dar el-Annabi Múzeum előcsarnoka. Belülről is megcsodálhatjuk a hagyományos tunéziai építészetet (Fotó: Tóth Loretta)