Magyar testőr francia fogságban

Kétszázötven éve született Kisfaludy Sándor, az engedetlen katona.

Sümeg mezővárosában 1772. szeptember 27-én, 250 éve látta meg a napvilágot Kisfaludy Sándor, a XIX. század első évtizedeinek kiemelkedő jelentőségű költője, Himfy irodalmi alakjának megteremtője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 

Kisfaludy irodalmi munkássága jól ismert, így ezúttal életének viszonylag rövid, kevéssé köztudott, de személyiségére annál nagyobb hatású szakaszával: katonai szolgálatával ismerkedünk meg.

A tehetős zalai nemesi család első fiúgyermekeként született Sándor családjával az 1770-es évek második felében a Győr vármegyei Tétre költözött. 

A rendkívül szigorú apa, Kisfaludy Mihály jogi pályára szánta őt. Ám a fiú az ország­gyűlés idején határozta el, hogy katonai pályára lép, amit önéletírásában meg is indokolt: „bátran kijelenté Attyának, hogy a Prókátorsághoz semmi kedve, hajlandósága, hanem katona kíván lenni, annyival is inkább, minthogy a’ sok ülést egésségének ártani érzi”. 

Miután „Attya örömest engedett ezen kívánságának”, és megpróbálták elérni, hogy felvegyék a Magyar Királyi Nemesi Testőrséghez Győr és Zala vármegyéken keresztül, sikertelen maradt a próbálkozás.

Hősünk végül 1793 elején Bécsbe került. A testőrség az uralkodó személyes védelmén túl képzési szerepet is betöltött, hiszen a testőröknek tanulniuk is kellett, de az alakulat kulturális szerepe is megkerülhetetlen volt a XVIII. század utolsó harmadában. Kisfaludy mint délceg fiatalember a császárváros szórakozási lehetőségeit is igénybe vette, de a tanulásban nem igazán jeleskedett.

Az idilli állapot alig egy évig tartott, mert a testőrséget vezető Splényi Mihály alkapitány szigorú fegyelmet követelt meg, ami nem volt a fiatal katonák ínyére. A következő két év konfliktusok sorozatával telt el, panaszt panasz után nyújtottak be egymás ellen a szembenálló felek, a testőröket többször is megdorgálták fegyelmezetlenségük miatt. 

A konfliktus oda vezetett, hogy 1795. december 2-án az alakulatnak helyet adó palota (Trautson-palota, ma az osztrák Igazságügyminisztérium épülete) harmadik emeleti tanterme egy éjszaka kigyulladt, feltehetően szándékos gyújtogatás miatt. 

Konkrét bűnös híján Ferenc király úgy döntött, hogy a bajkeverő testőröket eltávolítja Bécsből. Nyolcukat nevezték meg, akik közül ketten kiléptek, hatot – köztük hősünket – megszégyenítés gyanánt alacsony presztízsű helyőrségi ezredekhez helyeztek át.

Kisfaludy Sándort alhadnagyi rangban az Itáliában állomásozó 1. helyőrségi ezred 1. zászlóaljába helyezték át. Itáliában ezekben a hetekben forgószélként csapott le a császári-királyi piemonti és nápolyi csapatokra egy ifjú korzikai tábornok, Bonaparte Napóleon. 

Kisfaludy május 6-án érkezett szolgálati helyére, Milánóba, amelyet néhány napon belül körbe is zártak a franciák. Az erőd június 29-én kapitulált, így hősünk francia hadifogságba esett, ami egész életére hatással lett, amint maga írta: „Egyéb­eránt Kisfaludy testalkatára nézve a’ közép termetnél valamivel magasabb; széles vállú-mellyű, erős, izmos, véres férjfiú, nagy, széles, boltos homlokú. 

Haját már 24-dik esztendős korában elveszté, Milányban, midőn a’ Francziák által hét hétig bekerítve lévén, a’ nagy melegben megfogyatkozott rossz víz a’ Várőrizetben ragadályos hasmenést okozván, sokat megölt, és Kisfaludyt is megragadta. Ennek következése haja’ vesztesége lőn, a’ mi néki sok alkalmatlanságot szokott okozni, és a’ feszes társaságoktól viszsza tartóztattya.”

A franciák hadifoglyaikat Draguignanba meneteltették, majd szeptember közepén becsületszóra elengedték. 

A visszaút is meglehetősen viszontagságosra sikeredett: „Alig merűltem ennek olvasásába, im! a’ dereglye orrához mintegy három arasznyi távolságra a’ zavaros vízből, nagy locscsanást okozva, szájtátva veti fel magát előttem egy tengeri szörny, mire én megrettenve, midőn elnyeléstől, vagy legalább bekapástól féltett fejemet vissza rántottam, számból pipámat, és kezemből költeményemet a tengerbe ejtém. Borzadásomból a’ hajón rögtön harsantt nagy hahota vert fel. S midőn felemelém fejemet, már két nagy Delfin játszott, hánykolódva egymással körülöttem.”

A sok megpróbáltatást követően Sándor 1796 novemberében érkezett vissza övéi körébe. Mivel addig nem szolgálhatott fegyverrel a franciák ellen, míg ugyanolyan rangú francia tisztet el nem engedtek, a klagenfurti kórházba rendelték szolgálattételre. A gyors francia előrenyomulás miatt azonban a kórház és az ott felhalmozott hadi- és gyógyszerek veszélybe kerültek. Kisfaludy nagy lélekjelenléttel szervezte meg és vezényelte le a kórház és a készletek elszállítását, amivel elnyerte a parancsnokság dicséretét.

A hadműveletek 1797 késő tavaszán véget értek, a nyár folyamán hősünk új megbízatást kapott, áthelyezték a 29. gyalogezredbe, amely ekkor bajor földön állomásozott. Korábbi vétsége ekkorra feledésbe merült, 1798-ban főhadnaggyá léptették elő. 

A fegyvernyugvás nem tartott sokáig, 1799 tavaszán ismét kitört a háború. Sándor Svábföldön, majd Svájcban harcolt, ott volt az ostrachi, stockachi, winterthuri, zürichi, mannheimi összecsapásokban. 

Az ezrednél azonban nem érezte jól magát, amint írja: „Ott mintegy kiszakasztva Nemzetéből, az egész Ezerednél egyedül maga lévén Magyar, lehetetlen volt helyzetével barátkoznia, a’ gyalogságnál szolgálat egyéberánt sem lévén kedvére.” A kedvetlenség 1799 októberének végével a hadseregből való kilépéséhez vezetett.

A négyéves testőri, majd ezt követően három és fél éves sorhadi szolgálata nagy hatással volt életére. Bécsben aktív tagja lett az ott működő értelmiségi körnek, fontos irodalmi, művészeti és kulturális hatások érték. 

Katonai szolgálata alatt írta első verseit, első Himfy-ciklusát is. Szíve azonban visszahúzta hazájába. Leveleiben Zala dombjairól ábrándozott, a badacsonyi szüretet és jövendőbeli hitvesét, Szegedy Rózát emlegette sokat. Hazatérését követően rövidesen oltár elé is vezette választottját, családot alapított, gazdálkodni kezdett.

A mundért azonban még egyszer magára öltötte, 1809-ben az inszurrekció idején Zala vármegye felkelőinek tisztjévé választották, de József nádor kérésére a nádor melletti táborkarba került át. A jó tollú hadfira a nádor az inszurrekció naplójának vezetését és bizonyos levelezések intézését bízta. 

Jelen volt a győri csatában, a Komárom körüli harcokban, majd a júliusi ellentámadásban is. A nádor olyannyira elégedett volt szolgálatával, hogy a háború után rábízta az inszurrekció történetének megírását, amit tisztességgel el is végzett, megvédte bajtársait az igaztalan vádaktól.

Kisfaludy élete alkonyán is megvédte az inszurgenseket a politikai támadásoktól. Nem kisebb emberrel kellett ezért konfliktust vállalnia, mint Kossuth Lajos, aki támadta a gyávának tartott inszurgenseket. Kisfaludy a nagy nyilvánosság előtt védte meg ismét bajtársai becsületét. 

Kossuth nagyságát bizonyítja, hogy meghajolt az érvek előtt, visszavonta vádjait, a későbbiekben tartózkodott az 1809-es események politikai célú kihasználásától és a további vádaktól.

Az érdemdús irodalmár, költő, becsületes katona, igaz hazafi 1844. október 28-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Az 1809-es inszurrekcióról írt munkája 1937-ben látott nyomtatásban is napvilágot, halála után is igazságot szolgáltatva az igaztalanul gyávasággal vádolt inszurgenseknek.

A szerző a Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársa