Bella Hadid testszínű alsóneműben sétált fel a Coperni kifutójára a cég 2023-as tavaszi-nyári kollekciójának bemutatója végén. A cég híres formabontó megoldásairól; mutattak már be üveg vagy 24 karátos táskát, hologramos virágokat, így a Musée des Arts et Métiers Salle de Textile termében összesereglett közönség lélegzet-visszafojtva várta, mi fog történni. Hadid negyedóráig állt a színpadon, amíg a Fabrican technikusai speciális anyagot fújtak testére. A megszilárduló folyadékot aztán Charlotte Raymond vezető tervező vágta és sliccelte megfelelő hosszúságúra, illetve igazított a nyakkivágáson.
Hadid a ruha elkészülte után úgy üzent a közösségi médiában, nagyon örül, hogy részese lehetett a divattörténelemnek.
Szakértők több oldalról teszik kérdésessé a Coperni show-ját. Egyrészt nem újdonság, hogy egy ruhát a színpadon raknak össze vagy szednek szét. Alexander McQueen 1999-ben Shalom Harlow modellt állította a színpad közepére, akinek fehér pamutruhájára két robot fújt zöld és fekete mintákat. Martin Margiela 2006-ban jeges fülbevalókat használt, amelyek olvadás közben festették meg a kreációkat, Hussein Chalayan 2016-ban pedig vízzel oldotta fel a fedőruházatot, hogy bemutassa valódi kollekcióját. A művészi kritikákon túl a másik probléma, hogy Hadid ruhája nem eladó, csupán a show kedvéért kötött a Coperni együttműködést a spanyol tervezővel és feltalálóval, Manel Torresszel. A Fabrican alapítója 2003-ban jegyezte be cégét, amelynek terméke a Hadid ruháját is alkotó speciális folyadék. Torres találmánya természetes és szintetikus szálak keveréke, van benne gyapjú, moher, pamut, nejlon, cellulóz, amely keverék levegővel találkozva megszilárdul, vízben viszont ismét folyékonnyá válik. Raymond szerint azért különleges, mert az így készült ruha többször hordható, vállfán a szekrényben tárolható, majd mikor az ember megunja, csak be kell áztatnia, és máris használhatja egy másik dizájnhoz.
– Az ötlet fantasztikus – mondja Pásztor Anni divattervező –, de mire forgalomba kerül, addig a divatipar még nagyon sokat fog szennyezni, ha továbbra is a jelenlegi gyakorlatot folytatjuk. Szemléletváltásra lenne szükség, hogy kevesebb ruhánk és cipőnk legyen, ne akarjuk negyedévente lecserélni a teljes ruhatárunkat, hanem legyen olyan kapszulakollekciónk, amelyhez elég egy-egy darabot hozzátenni. Ehhez azonban megfontolt vásárlásra van szükség. A probléma, hogy sokszor nem is a vásárlási szükséglet, hanem pszichológiai okok állnak a háttérben, így a vásárlás egyfajta kompenzáció.
Sheng Lu, a Delaware-i Egyetem tanársegédje szerint „a divatipar legnagyobb problémája a túl sok ruha. A divatcégek úgy próbálnak fenntarthatóságra ösztönözni, hogy fenntartható termékek vásárlását kérik vevőiktől, azonban ez a valóságban csak még nagyobb fogyasztáshoz vezet.”
A gondot egyrészt a ruhák mennyisége, másrészt a fenntarthatóság, az újrahasznosítás minősége okozza. Utóbbi jelenleg igencsak gyerekcipőben jár. Bár számos külföldi divatmárka tűzte zászlójára ezeket a célokat, valójában még az olyan fenntarthatósági posztercégek, mint Stella McCartney, a Patagonia vagy az Everlane termékeinek is mindössze egy százaléka készül újrahasznosított ruhákból, inkább PET-palackok újrahasznosított alapanyagát építik be az új kreációkba.
A többféle természetes és mesterséges szálat ugyanis rendkívül időigényes és hozzáértést feltételező munka szétválasztani. Ez ár-érték arányban kevéssé éri meg a cégeknek. Bár folynak kísérletek a művelet speciális kamerák alkalmazásával való automatizálására, egyelőre áttörést nem sikerült elérni. Az újrahasznosításra szánt ruhákból főleg a természetes alapanyagúak használhatók fel, így pamutpulóverekből szőnyeg, kasmírruhákból öltöny készülhet, azonban a XXI. század folyamán a szintetikus szálak átvették a hatalmat a textiliparban. A poliészter az elmúlt évek vegánlázának kedvenc terméke lett rendkívül sokrétű alkalmazhatósága miatt, mivel például műbőr és műszőrme is könnyen készíthető belőle. Probléma azonban, hogy mivel alapanyaga petróleum, előállítása igen környezetszennyező. A pamutot annak magas vízszükséglete miatt szorította ki, azonban a poliészter jóval nagyobb szén-dioxid-kibocsájtásért felelős, ráadásul amerikai felmérések szerint a vizekben található mikroműanyag-szennyezés 71 százaléka is poliésztereredetű. Mégis a Bloomberg számításai szerint a poliészteripar az idei 106 milliárdos bevételről közel 175 milliárd dollárra nő majd 2032-re. Az éves poliésztertermelés pedig a következő tíz évben 47 százalékkal emelkedik. Ma már alig találni olyan ruhát, amely ne tartalmazna legalább minimális szintetikus szálat.
Ez az arány nemcsak a ruházkodásban, de az ipari textíliák esetén is jellemző.
Fűrész Zoltán, a hazai textilfeldolgozó cég, a Tesa vezetője szerint a főleg Ausztriából, Olaszországból és Szlovéniából érkező fonodai, szövödei, szabászati hulladékok hetven százaléka poliészterszármazék. A textilhulladékot a cég vágó- és tépőgépen keresztül küldi a préselőgépbe, hogy végül ipari vattaként legyen felhasználható, például geotextíliák gyártásában, a kárpitosiparban kitöltő anyagként vagy az autóiparban hangrezgés-szigetelésre.
Ez a másodlagos felhasználás azonban a ruhaiparban kevéssé működik. Ott a vásárlók számára az újdonság fontos. A fast fashion az addigi évi két kollekciót tartalmazó divatkörforgást soha nem látott módon gyorsította fel. Megszokott, hogy 52 minikollekciót láthatunk a boltok polcain, így nem csoda, hogy a World Economic Forum szerint az évente előállított ruhák mennyisége legalább megduplázódott 2000 óta.
A megvásárolt ruhák 87 százaléka kerül valamely fejlődő országban található lerakóba vagy az égetőkbe. A körforgást pedig a folyamatos vásárlás és szinte azonnali kidobás még inkább pörgeti. Felmérések szerint egy átlagos amerikai évi hetven nadrágot dob ki, míg Angliában minden harmadik vásárló úgy gondolja, hogy ruhája két felvétel után már „öreg”.
A hasonló számok vezetnek odáig, hogy a Világbank 2019-es felmérése szerint a divatipar felelős a világ teljes szennyezésének tíz százalékáért, ami több, mint az összes nemzetközi repülőjárat és tengeri szállítmányozás szennyezésének hatása együttvéve. Kenneth P. Pucker, a Timberland egyik korábbi igazgatója ezért véli úgy, hogy a divatban való újrahasznosítás valójában mítosz, és például a ruhakölcsönzésre épülő megosztásos gazdálkodást is magába foglaló üzleti modellek sem csökkentenek jelentősen a szennyezésen. Az egyszeri használat miatti kölcsönzés úttörője, a Rent The Runway saját honlapja szerint is mindössze három százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsájtással jár a kölcsönzés, mint az új darab megvásárlása.
Manel Torres innovatív technológiája valóban különleges és új távlatokat nyithat, azonban szkeptikusok nem tartják valószínűnek, hogy a nagy divatházak és a fast fashion cégek engednék, hogy az emberek saját 3D-nyomtatójukon hozzanak létre ruhákat a Fabrican alapanyagából. Akkor ugyanis elveszne az iparág hárombillió dolláros értéke, amely két százalékát adja a világ GDP-jének. Változást a korábban fel nem tételezett energiaválság hozhat, mivel az emberek az emelkedő energiaárak nyomán a ruházati kiadásokon igyekezhetnek spórolni. Ám kérdés, mennyit.
Borítókép: A technikusok speciális anyagot fújnak Bella Hadid testére, a megszilárduló anyagot a tervező szabta a megfelelő hosszra (Fotó: Europress/AFP)
