Mindenképpen királynak termett ember volt. Nagy műveltségével, igaz magyarságával, melyet nem rontott meg az idegen levegő, országa, népe javára való lelkes munkásságával meghódította a nemzet szeretetét – írja III. Béláról Hazánk története című népszerű történelmi olvasókönyvében Benedek Elek. Elbeszélése szerint a „hatalmas termetű, szép ábrázatú” Béla helyreállította az erkölcsi tőkéjében megfogyatkozott királyi hatalmat, és uralkodása az ország fejlődésének, erősödésének, a nép anyagi gyarapodásának áldott ideje volt.
Magnus rex
Túlzott volna a nagy székely mesemondó? Aligha. Bár Kézai Simon krónikája, majd a Képes krónika és Thuróczy János híres műve is feltűnően semmitmondó rövidséggel „intézi el” az 1173. január 13-án Székesfehérváron Magyarország királyává koronázott III. Béla huszonhárom évi uralkodását, a fiai – Imre és II. András – és unokája, IV. Béla előtt még nagy tiszteletben állt: „magnus rex”-nek, azaz nagy királynak és boldog emlékűnek nevezték. Az sem lehet véletlen, hogy az Anonymusként emlegetett P. mester Gesta Hungarorum című munkájának bevezetőjében a „jó emlékű, dicsőséges” Béla király jegyzőjének mondja magát. Több mint furcsa, hogy éppen arról a királyunkról nem maradt fenn érdemleges krónikás hagyomány, aki oly nagy jelentőséget tulajdonított az írásnak.
Az Árpád-ház egyik legnagyobb, de egyik legkevésbé ismert uralkodójának személyét és életművét néhány eredeti oklevelén kívül csak pár tucat lemásolt, kivonatolt vagy csak említésből ismert okleveléből, illetve külföldi források szétszórt, töredékes adataiból lehet rekonstruálni. Legújabban erre vállalkozott Baják László történész-muzeológus, aki III. Béla trónra lépésének 850. évfordulójára olyan kötetet, rendkívül részletes kronológiát és történelmi segédletet állított össze, amelyből olyan király képe rajzolódik ki, aki a XII. század utolsó negyedében a kor leghatalmasabb – a német-római és a bizánci – birodalmai között egyensúlyozva, a második invesztitúraháború és a harmadik keresztes hadjárat viharai közt képes volt a Magyar Királyságot Európa leggazdagabb és legtekintélyesebb államai közé emelni. Legnagyobb teljesítménye az volt, hogy megteremtette és megőrizte az ország belső békéjét és külső biztonságát, s hazánk a nyugat, a kelet és a dél kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak fontos csomópontjává vált.
Mi volt a titka III. Béla kiemelkedő érdemeinek és európai léptékkel mérve is jelentős művének?
Részben a származása is erre predesztinálta, hiszen ükapja testvére I. László, a „lovagkirály” volt, akinek szentté avatását éppen ő kezdeményezte. Dédapja és nagyapja a Könyves Kálmán által megvakíttatott Álmos herceg, illetve II. Béla király volt, apja II. Géza, az új „lovagkirály”, édesanyja pedig a varég-viking Rurik-dinasztiából származó Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem Eufrozina nevű lánya, aki az 1066. évi normann invázió előtti utolsó angolszász király unokája volt.
Rokoni harcok
Baják László szerint azonban nagyrészt bizánci neveltetésének köszönhető, hogy Béla volt az uralkodásra leginkább felkészített-felkészült királya az Árpád-kori Magyarországnak. A II. Géza
1162. évi halálát követő trónviszály a rokoni harcok útvesztőibe juttatta az Árpád-dinasztiát, mert az elhunyt király legidősebb fiát, a törvényesen megkoronázott III. Istvánt nem fogadták el a nagybátyjai, akik Manuél bizánci császár pártfogásával próbálták eltávolítani a trónról a gyermek királyt. I. (Komnészosz) Manuél hűbéri függésbe akarta vonni a Magyar Királyságot, amelyre azért formált igényt, mert anyai nagyapja Szent László király volt. A változó esélyű belharcok és a bizánci katonai beavatkozás nyomán született meg 1163-ban az a békemegállapodás, amelyben a bizánci császár elismerte III. István királyságát, cserébe pedig magával vihette a király 15 éves öccsét, Béla herceget Bizáncba, hogy – mint távoli rokonát – saját fiú utód híján megtegye trónörökösének. Evégett Alexiosz névre keresztelte át, egyben áttérítette az ortodox vallásra, a birodalom második méltóságává (deszpotésszé) emelte, és eljegyezte vele Mária nevű lányát. Így az Árpád-házi ifjú herceg Bizáncban a görög nyelv mellett belülről tanulhatta meg az akkori világ talán legfejlettebb államigazgatási szervezetének és kifinomult diplomáciájának elveit és gyakorlati működését, s a császár rendszeresen magával vitte az államtanács üléseire és a hadjárataira, sőt fontos egyházi zsinatra is.
Megtagadott szertartás
Béla-Alexiosz csaknem kilenc évet töltött a bizánci birodalmi székhelyen, ahol a császár végül nem saját lányával, hanem a császárné féltestvérével, a francia eredetű antiochiai fejedelem (az egyik szentföldi keresztes állam uralkodója) lányával, Chatillon Annával házasította össze. Ebből a házasságból született Imre és II. András magyar király is. Miután 1172. március elején III. István király fiatalon elhunyt, a magyar főurak többsége idősebb öccsét, Bélát választotta királlyá, aki akkor már nem volt bizánci trónörökös, így könnyű szívvel elfogadta a hazahívást. Élete végéig nem mondott le nagy álmáról, hogy megvalósítsa a Magyar Királyság és a Bizánci Császárság perszonálunióját, ez azonban nem vált valóra.
Hogy Béla valóban „királynak termett ember volt”, azt már uralkodása elején bizonyította.
Miután Lukács esztergomi érsek megtagadta a megkoronázását – annak ellenére, hogy Béla az ortodox vallásról visszatért a római egyházhoz, és hajlandó volt esküvel elismerni bátyja, III. István király és III. Sándor pápa konkordátumát –, a pápához fordult segítségért, akinél sikerült elérnie, hogy engedélyezze: egyszeri, kivételes alkalommal az esztergomi helyett a kalocsai érsek koronázza királlyá. Ez 1173. január 13-án, szombaton történt meg. A hosszú huzavonát kihasználva (Baják hipotézise szerint) Béla új koronázási jelvényegyüttes elkészítését rendelte el: a görög korona keresztpántokkal való boltozásán és zománcképes díszítésén kívül ő vezette be a bizánci mintájú kettős keresztes országalma, a talán Szent István kincstárából származó, buzogány formájú királyi jogar, valamint a székesfehérvári bazilikának 1031-ben adományozott miseruhából átalakított koronázási palást használatát. A Szent István-kultusz tudatos ápolását mutatja az is, hogy ő is az Imre nevet adta elsőszülött fiának, későbbi utódának.
Béla tanult testvérbátyja és nagybátyjai trónviszályából, ezért a királyságra törő Géza öccsét bebörtönözte az őt támogató édesanyjával, Eufrozina özvegy királynéval együtt, s később mindkettőjüket száműzte. A zavartalan trónöröklés biztosítása végett az esztergomi érsekkel 1182-ben megkoronáztatta nyolcéves fiát, Imre herceget, aki III. Béla 1196-ban bekövetkezett halála után gond nélkül követte őt a trónon.
Az erőskezű, abszolút hatalmat kiépítő király birtokolta az ország erőforrásainak, földterületeinek, bányáinak, vámjövedelmeinek döntő többségét, s kora leggazdagabb uralkodói közé emelkedett. Második felesége, Capet Margit révén rokona lett a francia királynak, s első kezdeményezője a francia műveltség és művészetek, különösen az építészet magyarországi meghonosításának.
III. Béla ténylegesen 24 évig, megkoronázott királyként több mint 23 évig volt az ország uralkodója. Legjelentősebb és legmaradandóbb újításai közé tartozik a királyi kancellária megújítása és a hivatalos ügyek írásba foglalásának elrendelése, továbbá az oklevéladás decentralizálása a vidéki hiteleshelyeken. Még ennél is fontosabb volt a Szent István-kultusz megerősítése és továbbfejlesztése I. László, a lovagkirály 1192. évi szentté avatásával. Szent István, Szent László, Nagy Béla: e három egymás örökébe lépő kiemelkedő uralkodónk nyomán hívták a XII–XIII. század fordulójától a magyar dinasztiát a szent királyok – Európa-szerte tisztelt – nemzetségének.
Borítókép: III. Béla arcrekonstrukciója és koponyamásolata az Attila örökösei – a hunoktól az Árpád-házig című időszaki kiállításon a természettudományi múzeumban, 2019 (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
