Egy ember, aki kétszer halt meg – kezdte Ify Lajos temetési beszédét Sallai László prépost 1967 szeptemberében. A gyászszertartásról ügynöki jelentés is készült, amely beszámol az egykori fonyódi plébános, a „szentgyörgy-hegyi remete” életútjáról, akit egyszer már nyugalomba helyeztek – húsz évvel korábban kényszernyugdíjaztak, és kis híján kiközösítettek a katolikus egyházból –, mire ő tiltakozásul felvonult a Szent György-hegyre.
A róla szóló jelentések, újságcikkek, levelek és baráti beszámolók csodálattal méltatták lakhelyét, ezek alapján rekonstruálható a környezet, Ify Lajos két keze munkája.
A bibliai nevet viselő Emmaus-kápolna – oldalsó szárnyában a tudományos érdeklődésű gazda gyűjteményével – és a mögötte álló épületek: a Názáretben vendégszobák voltak, az Animálban – mint a neve is mutatja – háziállatok, baromfik, disznók, a Nektár jelzésű épület tornácos nyári lakként funkcionált, falait kéziratos költemények, nyomtatványok díszítették.
Ez már a múlté. Kovács Emőke történész kutatásaiból kirajzolódik a Szent György-hegyi remete portréja, tevékeny, építő habitusa, baráti köre és világnézete. A források izgalmas életutat tárnak elénk: az örökké aktív Ify Lajos a két háború között megalapította a fonyódi plébániát, majd Balatonfenyvesen, Sándortelepen, Fonyódligeten és Bélatelepen is kápolnát építtetett.
Miért kellett őt nyugdíjazni olyan hirtelen, alig 55 évesen?! Remeteségében otthont adott-e rendszerellenes összejöveteleknek a Rákosi-korszakban? Milyen pénzből finanszírozta nagyszabású építkezéseit? Utóbbi kérdésre Angster Mária adja meg a választ, aki a Cikkek és visszaemlékezések Ify Lajosról című fejezetben feleleveníti, hogy a zeneileg jól képzett kispap az Angster Orgonagyárban töltötte minden szabadidejét, s egy életre elkötelezte magát az orgonaépítéssel és a harmóniumjavítással.
Az Egy ember, aki kétszer halt meg – Az elfeledett Ify Lajos plébános portréja című kötet az ismeretterjesztésen túl azzal a szándékkal is készült, hogy felhívja a figyelmet a Szent György-hegyi épületegyüttes jelenkori állapotára.
Bögös András építész nemrégiben elkészítette az Emmaus-kápolna felmérési tervrajzait, a torony leomlásának tényét 2021. november 27-én rögzíti. Helyszínrajzai, állapotfotói is megerősítik: csak „idő kérdése volt, sejteni lehetett, hogy a torony le fog dőlni”.
A folyamatosan növekvő repedés már a felmérés időszaka alatt is tetten érhető volt a kápolna tornyának egyik tartópillérén. Bögös borúlátóan hozzáteszi: az Ify-birtok épületeinek felújítása a zavaros tulajdonviszonyok, a nehéz megközelíthetőség, szándék és anyagi források hiánya miatt teljesen reménytelen.
Az Ify Lajos által készített, szintén az eldőlés határán álló kereszt viszont a turistaösvény mentén, a kapun kívül áll, méreténél és elhelyezkedésénél fogva is könnyebben kezelhető – felújítható. A kötetzáró írás tanúsága szerint ez meg is történt tavaly nyáron. Az első lépés a homokkő faragvány tisztítása volt, végső mozzanatként az ikonikus felirat is újra tisztán olvasható: Ludovice, memento mori! – Lajos, emlékezz a halálra!
Az emberi élet véges, na de az épített örökségünk?! A szerzőpáros eddigi munkája is bizonyság arra, hogy a balatoni táj és a tájban élő ember múltjának feltárása, megőrzése visszahat az életminőségre. Kovács Emőke és Bögös András jelen kötete ahhoz a kezdeményezéshez is kapcsolódik, amely az Emmaus-kápolna megmentésére jött létre. A Szent György-hegy tetején álló szakrális épületegyüttes alkotója ugyanis mára szimbolikus alakká vált.
Idén épp a balatoni régió viseli az Európa kulturális fővárosa címet – miért ne kerülhetne a programok közé Ify Lajos életműve is? Vagy talán Angster Máriának lesz végül igaza? Az emlékező ezzel a hitvallással zárja sorait: „ha már az oldalági rokonok nem tudják fenntartani a hajdani remete-birtokot, ki lehetne jó gazdája? A magyar állam? A Máltai Szeretetszolgálat? Netán a természetvédelem? Bárki tesz ott valamit a közért, százak, ezrek jönnének önkéntesként segíteni, hogy ez a szent hely visszanyerje régi fényét, varázsát.”
Borítókép: Az Emmaus-kápolna (Forrás: Facebook)
