A Nádudvar verseit a Gyerekszoba hangulatos leírásai követik. Aligha lehet szebben írni az anyáról, mint az Anyám kétszikű rózsa című versben: „Anyám kétszikű rózsa, hallgatása csöndbársony, / kerítésre felfutó szára az ég felé magasodik: / Isten-oltotta nemes fajta, tudom, odaát is / levélkarjaival átölel majd.”
A Nagymama kamrája további bepillantást ad Lajtos Nóra önéletrajzi emlékezetének kincsesházába. Megbizonyosodhatunk a nagyszülők személyiségformáló szerepéről, a társas kapcsolatok fontosságáról. A történések értelmezésével egyidejűleg minden alkalommal megtörténik az önbemutatás. „Nagymama kamrájában ott volt a túlvilág, […] A zománcozott piros bödönben kacsazsíros volt a csönd, […] a kékben disznózsíros az emlékezet, a felakasztott levesszűrőn átfolyt a gyermekkorom.”
A tárgyak a versekben maguk is mind életre kelnek, hogy játszótársak lehessenek a mindennapok élményszerű bemutatásában.
Eszembe jut Schachter és Singer érzelemelmélete: a memória nem tekinthető adatrögzítő eszköznek, az érzelmi kötődés ereje a meghatározó. Ezekben a versekben mégis tűpontosak a helyrajzok, a személyleírások, a történések. Különös adottsággal kell rendelkezni ahhoz, hogy ilyen határozottan, adatszerűen és hitelesen táruljon elénk az emlékezet. Lajtos Nóra versszociográfiái pozitív töltésűek, még a traumatikus emlékek is szépségbe és derűbe oldódnak, a semleges élmények kihullanak az agykéreg azon részén, ahol az emlékezés alapanyagának át kell haladnia. „A piros zománcos vájdlingban átmosatta velem nagyanyám a nyers húst, melynek darabjai úgy csúsztak ki apró kezeim közül, mint egy rossz emlék, amely egy idő után felidézhetetlenné válik” – írja a Kopasztásban.
Alig érünk végig a köteten, máris kedvünk támad újraolvasni azt, újra belépni a gyermeki világba. Ebben a kötetben valami olyasmi történik, ami születésének pillanatától kezdve halhatatlanságra tart igényt.
(Lajtos Nóra: A gyermekkor tenyerén. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022, 78 oldal. Ára: 1990 forint)
