A burnout szindrómát, azaz a kiégés jelenségét közel félszáz éve ismerjük. Herbert Freudenberger 1974-ben írta le először azt a folyamatot, amelynek során megváltozik a munkavállalók munkához való hozzáállása: motivációjuk, lelkesedésük fokozatosan eltűnik.
2019-ben az Egészségügyi Világszervezet, a WHO hivatalosan is betegségnek nyilvánította a kiégést mint a „munkahelyi kezeletlen krónikus stressz következtében kialakult állapotot”.
A kiégés hátterében tartós túlterhelés, érzelmi megterhelés, folyamatos munkahelyi stressz áll, amely sokféle tünettel jelentkezhet, és egy idő után testi, érzelmi és mentális kimerülést okoz. A kiégés tünetei közé sorolják a krónikus fáradtságot, különböző fájdalmakat (fejfájás, hátfájás), betegségeket, negatív beállítódást önmagunkkal, a munkával, az élettel szemben. Reménytelenség, kiúttalanság, csökkent produktivitás, depresszió érzését.
Mit tekintenek kiégésnek?
Számos tanulmány arra utal, hogy a kiégés, amely már a koronavírus-járvány előtt gyakori volt, azóta világszerte az egekbe szökött, különösen bizonyos szakmákban, például az egészségügyben, az oktatásban és a szolgáltatásban dolgozók körében. Christina Maslach pszichológus, a Kalifornia Egyetem munkatársa szerint a világjárvány világossá tette, hogy a munkahelyek kiégetik az embereket. Ám a kiégés meghatározásával és mérésével kapcsolatos nézeteltérések olyannyira elterjedtek, hogy egyes kutatók azt is megkérdőjelezik, hogy pontosan mit kell érteni ezen a jelenségen.
Az egyik legújabb idetartozó hazai kutatás a Covid–19 után készült a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete együttműködésével, amelynek részeként a megye orvosainak kiégését elemezték. A kutatás egyik irányítója, Ádám Szilvia, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ docense szerint az érzelmi kimerültségüket súlyosnak, illetve közepesen súlyosnak értékelte a válaszadók 70,1 százaléka. Ugyanez a személyes teljesítményérzés hiánya esetén 76,5 százalék volt. A deperszonalizáció – súlyos, illetve közepesen súlyos mértékben – 62,6 százalékban jellemezte a vármegye orvosait. (Deperszonalizáció esetén az érintett kívülről látja magát, kívülről észleli a vele történő eseményeket, érzéseket és gondolatokat.)