Úgy illik, hogy magamon kezdjem az élveboncolást, töredelmesen azt is be kell valljam, ma már nem tudom pontosan, kinek is írom az alábbi és fentebbi sorokat. Régen ez is másképp ment, követhetőbben persze. Az újságokat kinyomtatták, a vásárló többé-kevésbé átgondolt preferencia alapján fizetett elő valamelyik lapra, vagy éppen vásárolta meg azt az újságosnál. Visszagondolva valóban szörnyű világ volt. Ma, ha úgy akarjuk, semmit sem olvasunk el, semmibe sem nézünk bele, vagy éppen egy nap alatt egy lexikonra való információt zúdítunk magunkba. Még hogy megszabják nekünk, hogy tizenhat oldalra való hírmennyiséggel, beszámolóval kell élnünk minden egyes nap! S ezért még fizetni is kellett! Botrány!
Az online világban ez már másképp megy. Először is ingyen jön a hír, azt pedig természetesnek vesszük, hogy a telefon-előfizetésért, az újabb és újabb készülékért fizetni kell. A célközönség már bonyolultabb kérdés. A magunk példájánál maradva természetesen ma is vannak olyan olvasók, akik közvetlenül a Magyar Nemzetet (magyarnemzet.hu-t) keresik. Ennél azonban összetettebb a dolog. A mi portálunk is kiad egy nap majd kétszáz cikket, kizárt, hogy bárki mindegyiket végigolvassa. A szelektálást a személyes érdeklődésen felül megkönnyíti a címlap orientálása, de a hírözönben így is megeshet a virtuális esernyő nélkül elázó olvasóval, hogy olyan írás zúdul rá, amely nem érdekli, vagy éppen ellenkezőleg, olyan is elkerüli a figyelmét, amely viszont kedvére való lenne. S természetesen minden portál igyekszik új és új olvasókat toborozni, mert belénk verték, hogy növekedés nélkül nincs élet. Ez már-már axióma, hiszen maga a világegyetem is tágul folyton-folyvást (legalábbis ezt állítják a nem feltétlenül független tudósok). Igyekszünk a fogyasztók kedvében járni, s nem csupán olyan letűnt, megmosolyogtató módszerekkel, hogy fontos dolgokról számolunk be szakszerűen, a forma legalább olyan fontos, mint a tartalom.
Ezért nem is az olvasók, hanem a keresőmotorok kegyét lessük, mert aki keres a virtuális valóságban, az így könnyebben ránk bukkanhat. Végső soron tehát egy algoritmusnak, a sokat emlegetett mesterséges intelligenciának (MI) szolgáltatjuk ki magunkat mindannyian.
Azzal biztatjuk magunkat, hogy urai vagyunk a helyzetnek, az MI-t is az ember programozza, de akik mélyen kutatják a témát, arra hívják fel a figyelmet, hogy a folyamat megváltozóban van, szép lassan nem a gép szolgálja az embert, hanem az ember a gépet, ami persze ma már nem tengelyekből, fogaskerekekből, különféle alkatrészekből, hanem a végtére roppant egyszerű bináris kódolás végtelen birodalmából áll.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!