Miért lett az év emlékhelye a vár, ahonnan kivont karddal rohant halálába Zrínyi?

Amilyen kicsi ágyú, olyan nagyot szól. Döreje végigfut az egykor széles várárok felett, a három emelet magas kőfal mentén, megtörik a sarokbástyánál, hogy végül elenyésszen a gondosan ápolt kisváros utcácskáinak sűrűjében. A közfigyelem idén szokatlanul sűrűn irányul Zrínyi várára, amely májusban nyerte el Az év emlékhelye díjat. A miértre választ keresve látogattunk el Szigetvárra, nemzeti történelmünk ikonikus helyszínére.

Szigetvár Szigetvári Vár. Zrinyi szobor, Varga ZoltánSzigetvári baráti kör elnöke (feketében) Salamon Ferenc elnök helyettes, várkapitány. (sárga köpenyben) Fotó: Teknős Miklós

A Szigetvári Várbarát Kör két lelkes vezetője, Varga Zoltán elnök (és alpolgármester), illetve Salamon Ferenc alelnök (és várkapitány). Fotó: Teknős Miklós

Mindezt az iménti díszlövést vezénylő Salamon Ferenc várkapitány meséli, miközben fellépcsőzünk az elmúlt években felújított várfalak gyilokjárójára. A vár északnyugati sarokbástyájának tetejéről megmutatja, hol volt a parányi belső vár lőportornya, Zrínyi Miklós és megfogyatkozott csapata az 1566-os ostrom drámai fináléjában, hol húzódott a belső és külső várat elválasztó vizesárok a híddal, amelyen át kivont karddal, esküvőjére készült díszruhájában, zsebében száz arannyal kirohant a magyar (és horvát) nemzet hőse. Miért volt nála a száz arany? Mert tudta, hogy meg fog halni, de aki őt megöli, az ne legyen aztán szegény ember! Ezt búcsúlevelében le is írta, ha kell, Salamon Ferenc pontosan idézi.

Az akkori belső vár hengeres tornyának helye, kútja ma csak jelzésszerűen látható. Állítólag egy asszony önfeláldozása árán – bár erre nincs bizonyíték – az itt lévő lőporraktár közvetlenül a kirohanás után felrobbant. A detonáció a földdel tette egyenlővé a belső várat, feljegyzések szerint az irtózatos erejű robbanás hangját az innen száz kilométerre fekvő Kanizsán is hallották.

A mai, kőből és téglából épült várfalak a török uralom idején, illetve azt követően épültek a korábbival megegyező nyomvonalon. Nem úgy a korabeli városfalak, amelyek a település növekedésével idővel már az emlékezetből is kikoptak.

A Zrínyi-kultusz ma is vonzza Szigetvárra a turistákat. Fotó: Teknős Miklós

A várkapitányt elszólítja mellőlünk a kötelesség, egy Nikola Zrinski várát megnézni érkezett horvát diákcsoportot kell kalauzolnia. A rendhagyó történelemóra fénypontja a fokossal történő bajvívás bemutatása, amely kitörő ovációt generál a délszláv fiatalok körében.

Nagyon sok török turista is látogatja Szigetvárt, ami érthető, tekintettel legnagyobb uralkodójuk, Szulejmán utolsó nagy csatájára és a számos török épületre, köztük az épen maradt dzsámira és a csonka minaretre – veszi át az idegenvezetést Varga Zoltán, a várbarát kör elnöke. Elmeséli, hogy a török állam képviselői néhány éve felajánlották, hogy ha akarjuk, újjáépítenék a minaretet, de a magyarok inkább úgy döntöttek, már vagy háromszáz éve ilyen rövid ez a „ceruza”, jó nekünk ez így is.

Említ egy legendát, mely szerint az „igazhitűek” gyalázatos módon a környező magyar falvak keresztény templomainak anyagát használták fel építkezéseikhez, ám erre sincs bizonyíték. Az anyagvizsgálatok inkább azt mutatják, hogy a Mecsek ismert kőfejtőiből hordtak ide anyagot a falak, a dzsámi és a minaret építéséhez, illetve helyben égetett lapos, török téglát használtak.

Zrínyi Miklós lovas szobra, a háttérben a kazamata. Fotó: Teknős Miklós

Salamon Ferenc vidáman, kipirulva csatlakozik vissza a harci bemutatóról hozzánk.  A barokk kazamatasorból a rendszerváltás után szállodát akartak kialakítani, de az elképzelés dugába dőlt – meséli –, a homlokzatát alkotó boltíves nyílások évekig bepallózva álltak. Ezért is nagy dolog, hogy mostantól kiállítási és egyéb turisztikai célokat szolgálhat a rekonstrukción átesett várrész.  A XVIII. században a kazamatasor tetején közönséges fű nőtt, melyen kecskék legeltek. Van is egy panaszlevél, mely szerint a katonák nehezményezik, hogy eső idején a kecskeürülék bűzös leve fentről leszivárog a hálótermeikbe. Szerencsére a kazamatát immár zöldtető fedi.

A várkapitány a várfal tetejéről egy ágyúlövésnyire lévő pont felé mutat.

– Innen a fáktól nem látszik, de ott van Julika néni keresztje, a Látomáskereszt. Julika néni álmot látott a hetvenes években, amelynek értelmében neki pontosan oda keresztet kell állíttatnia. Azt senki, ő maga sem tudta megmondani, hogy miért éppen oda. Álmát isteni parancsként értelmezte. A kutatások évtizedekkel később aztán magyarázattal szolgáltak. Azon a helyen az 1566-os ostrom idején egy kis sziget volt. A törökök ágyúállást alakítottak ki rajta, innen ismerjük a távolságát. Feljegyzések szerint az ostromot követően azon a szigeten az elesettek ezreinek holttestét égették el. Ha arra sétálok, engem is különös érzések kerítenek hatalmukba – mondja elgondolkodva a várkapitány.

 Zrínyi Miklós lovas szobra a várkapitány kitörésének helyén, a mai vár parkjában. Alkotója Somogy József Kossuth-díjas szobrászművész (1968). Fotó: Teknős Miklós

Az 1566-os vár belseje nem az a kellemesen szellős, madárfüttyös liget volt, mint manapság, egyetlen épülettel középen, hanem egy épületekkel és rejtekadó pincékkel telezsúfolt hely. Középen állt a várkápolna, amelynek helyére emelték a törökök a dzsámit, melyhez az 1689-es felszabadulás után az Andrássy grófok építették hozzá az udvarházukat. Az épületegyüttes ma vártörténeti múzeum, ahol sok minden mellett egy makett mutatja az 1566-os vár kinézetét.

Elképzelni is nehéz e békés falak között, micsoda dráma játszódott le 1566. augusztus 6. és szeptember 8. között. A 2500 vitéz és négyezernél is több civil (utóbbiak negyvenkét százaléka gyerek) közül vajon hányan élték túl? Mit élhettek át lelkileg, miközben hiába várták a Győrnél tétlenkedő hatvanezres császári-királyi felmentő sereget? A várkapitány úgy tudja, a kivont karddal ellenségre rohanó Zrínyi Miklós fejlövést kapott, de még élt, amikor elfogták és a janicsár aga elé hurcolták, aki egy ágyúra fektette és lefejeztette. Fejét a kor szokása szerint a törökök a császári-királyi sereg győri táborába küldték, így a szentilonai pálos monostorban, Csáktornya mellett helyezték végső nyugalomra, a testét pedig Szigetvár környékén, ismeretlen helyen hantolták el.

Abban azonban a történészek körében nincs vita, hogy Zrínyi áldozata nem volt hiábavaló. Ha elbukott is a túlerő ellen, magára hagyottan vívott harcában, olyan vérveszteséget okozott az Oszmán Birodalom haderejében, amely után száztizenhét évig komolyan fel sem merült ismét Bécs elfoglalásának gondolata. A szultáni sereg minden harmadik katonája, közel húszezer fő esett el, hasonló vérveszteségre a század során azelőtt nem volt példa. Szigetvár hősei megtörték az iszlám európai terjeszkedésének lendületét. Az Ottomán Birodalom 1683-as végső próbálkozása pedig már a vég kezdetét jelentette számukra, Zrínyi népe(i) számára a felszabadulás reményét hozva el.

Szentmise a munka ünnepén?

A Zrínyi-kultusz ápolásában oroszlánrészt vállaló Szigetvári Várbaráti Kört a közelmúltban Magyar Örökség Díjjal ismerték el. A Molnár Imre által 1959-ben alapított, majd Ravaszdi László által vezetett lokálpatrióta társaság elnöke ma Varga Zoltán történelemtanár, a városi könyvtár igazgatója. Nemcsak a vár, a várbarát kör története is valóságos XX. századi hőseposz. Az alapító Molnár Imre kollégiumi nevelőtanár az 1956-os forradalom idején gyújtó hangú beszédet mondott a város főterén, de valami csoda folytán ezt megúszta. Alighanem mert „Zrínyi bolondjának” tartották, egyébként pedig egy ilyen ember nagyon is jól jött a Hazafias Népfrontnak és a tanácselnöknek akkor, amikor azok a várossá nyilvánítás mellé igyekeztek érveket felsorakoztatni. Támogatták „Zrínyi bolondját” abban, hogy a háború előtt létező Múzeum Egyesület mintájára megalapítsa a Szigetvári Várbarát Kört, amelynek taglétszáma csakhamar több mint nyolcszázra nőtt, vagyis a lakosság nagy hányada belépett a körbe. Molnár Imre fanatikusként vetette bele magát a Zrínyi-kultusz ápolásába: ünnepek, konferenciák, szimpóziumok szervezésébe, ismeretterjesztő kiadványok készítésébe és terjesztésébe, könyvkiadásba, múzeumi anyagok, leletek gyűjtésébe,  miközben folyamatosan házalt vállalatoknál, téeszeknél a szükséges pénz összegyűjtése érdekében. A kör megkerülhetetlen kulturális intézménnyé vált Szigetváron. Mivel „Imre bácsi” óvatos volt a politikát illetően, és „csak” a hazafiságot, a lokálpatriotizmust erősítette. megtűrték, sőt 1980-ban még díszpolgári címmel is elismerték érdemeit. Az 1982. május 1-ére általa szervezett program hazafias tematikájával gond akadt, nevezetesen hogy Imre bácsi „elvonja a figyelmet a proletár internacionalizmus ünnepéről”.

– Tudja-e. mit ünneplünk május elsején? – kérdezte a megyei pártitkár fölényeskedve a szőnyeg szélére állított Imre bácsitól, mire ő annyit mondott ártatlan arccal, hogy hát Zrínyi Miklós születésnapját.

– Is! Molnár elvtárs, de csak is! – szikrázott a szeme a párttitkárnak.

Pár évvel később Zrínyi-napot szervezett, amely körmenettel és szentmisével vette volna kezdetét, melyet Cserháti József, a pécsi megyés püspök celebrált volna. Ez bizony már végképp kiverte a biztosítékot a „klerikális reakcióra” érzékeny megyei elvtársaknál. Molnár Imrét ismét raportra szólították, mire ő lemondott a kör vezetéséről.

Posztján a városi múzeum igazgatója, Ravaszdi László követte, aki hasonló elkötelezettséggel vitte tovább a stafétát, amelyet 2008-ban tőle utóda, Varga Zoltán vett át. Elmondása szerint ő elsősorban az ifjúság történelmi és hazafias nevelésében – szavalóversenyek, hagyományőrző táborok, történelmi túrák, temetők önkéntes rendbehozatala – látja a Szigetvári Várbarát Kör jelenleg legfontosabb küldetését.