Használjunk minél több idegen szót! […] Az idegen szavak már nem a magyar nyelv szegénységét, hanem gazdagságát mutatják, változatossá teszik a kifejezést, megkönnyítik az idegen nyelvek tanulását és a fordítást – írja jeles, közismert nyelvészünk. Egy másik nyelvész pedig programot is ad hozzá: Mivel a magyar nyelv szomszédai mind „indoeurópai nyelvek, az illető (magyar nyelvi) állami változatok szókincsének ilyen irányú fejlesztését” össze kell hangolni, hogy „az illető szavak vagy szerkezetek Magyarországon is elterjedjenek”. Ez a magyar nyelv tudatos indoeuropaizálásának a programja.
Ebből a nézőpontból nyelvünk számos – most még kifogásolhatónak tűnő – jelensége teljességgel elfogadható. Nyilván maradi nyelvérzékű erdélyi újságíró barátom látja rosszul, amikor ezeket írja nekem:
mi a véleményed ezen elharapózott anglicizmusról, bornírtságról: Kodály Kórus Debrecen, Honvéd Budapest, Liszt Intézet Bukarest stb. Miért nem írnak-beszélnek magyarul a nagyokosok? Debreceni Kodály Kórus! Sok éven át jó volt így?
Pedig erdélyi újságíró barátomnak ott lenne mintaként az indoeurópai román nyelv, a nyelvészek szerint ezt kellene követnie. Én persze vállalom a maradiságot, amely a legfontosabb közösség-összetartó erőnk, a magyar nyelv kapcsán él bennem, ezért megmaradok („a maradi megmarad”) a nyelvművelői véleménynél. A magyar nyelvben a megszokott sorrend: jelző + jelzett szó. Tehát: debreceni Kodály Kórus, Budapest Honvéd, bukaresti Liszt Intézet (utóbbi teljesen hivatalos neve: Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest). A hátravetett jelző feliratokban, címzésben persze lehetséges. A jelző + jelzett szó sorrend annyira erős szabálya nyelvünknek, hogy ha a tulajdonnévi előtag szóösszetételi előtaggá válik, akkor gyakorlatilag lehetetlen a hátravetése: Balatonbor, Egervin, Kuntej, Nógrádterv. Legalábbis ma még lehetetlen, de ha elég erőszakosak indoeuropaizáló kollégáim, akkor előbb-utóbb ez is lehetséges lesz.
Az idegenszerű szórend az intézményszerű megnevezésekben kezdett elterjedni. A Magyar Rádió 1925-ben így kiáltotta világgá megszületését: Halló, halló, itt Rádió Budapest. De később megtalálta magyar hangját: Kossuth és Petőfi rádió. A kereskedelmi rádiók eleinte szívesen követték az idegen mintát: Rádió Eger. A számozott programok is mind idegenszerűek: M1, M2, TV2. Amikor a Kossuth rádió nevének megváltoztatását MR1 formában erőltették, a hagyományos (ezek szerint maradi) nyelvérzékűek tiltakoztak az „emeregyezés” ellen. Úgy tűnik, sikeresen.
A teljesen idegenszerű szállodamegnevezések turisztikai szempontból érthetők: Club Aliga, Club Sport, Hotel Füred Spa & Conference, viszont ezek a szerkezetek (különösebb indoeuropaizáló akarat nélkül is) átcsúsznak az élőbeszédbe: „a Club Aligában foglaltam szállást”, „a Hotel Füred Spa-ba megyek wellnessezni” (vagy velnesszezni, ha már magyarosítani akarjuk ezt hagyományosan szép, választékos indoeurópai kifejezést). Egyes autókereskedők megnevezései is hasonlók: Suzuki Kovács, Suzuki Autó Pék. Ételnevekben is előfordul ez az idegenszerűség: Pizza Hawaii, Pizza Hortobágy, Pizza Tenger Gyümölcse. Nem indokolható a C-vitamin nemzetköziesítése sem: Vitamin C.
Aligha emlékszik rá bárki is, de az 1960-as években gyakran előfordult az árak idegenszerű feltüntetése: Ft 68. Akkor egy nyelvész (az édesapám) megírta, hogy a magyar sorrend ez: 68 forint. És ma senkinek nem jut eszébe fordított sorrendben feltüntetni az árat. Érdemes lenne hallgatni Kazinczyra: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egységességben és ellenkezésben van önmagával.”
Borítókép: A Költőnek lenni vagy nem lenni című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fotó: Havran Zoltán
