Ugyanez — vádalku és életfogytiglan — volt a sorsa a Unabombernél két évvel fiatalabb Robert Hanssennek, akit a mindenkori legkártékonyabb kettős ügynöknek tartanak Amerikában. A látszólag jóravaló, katolikus családapa az FBI-on belülről adott ki értékes információkat a szovjeteknek, majd a Szovjetunió összeomlása után az oroszoknak.
Többek között azt is: az amerikaiak alagutat ástak a washingtoni szovjet nagykövetség alá, hogy így hallgassák le. Hanssen erkölcstelen módon, sok pénzért és ékszerekért árult el mindenkit és mindent, mindenekelőtt a saját hazáját. Sorsának fintora, hogy őt is dollármilliókért cserébe dobta fel egy orosz ügynök. Etikai szempontból az övé a legegyszerűbb eset a három közül.
A legbonyolultabb pedig a 92 évesen elhunyt Daniel Ellsbergé. Az 1970-es évek elején ő volt a vietnami háború disznóságait kiteregető úgynevezett Pentagon-iratok kiszivárogtatója, ezzel egymást követő amerikai kormányok hazugságainak leleplezője, aki közvetve a Watergate-botrányba belebukott Richard Nixon elnök lemondásához is hozzájárult. Ellsberg a védelmi apparátuson belülről, a milliók életét követelő vietnami háborút maga is megtapasztalva, tudatosan szállt szembe saját kormányával, és vált háborúellenes aktivistává. A döntést szavai szerint egy órán át sírva hozta meg egy mellékhelyiség padlóján ülve. Mi a nemzeti érdek ilyen esetben? Őrizni a kormány titkát, vagy az amerikai nép elé tárni, hogy a kormánya hazudott neki? E kérdésben nemcsak Ellsberg került szembe a kormánnyal — természetesen perbe fogták, de eljárásbeli törvénytelenségek miatt végül felmentették —, hanem a nagy amerikai lapok, ismét csak a The New York Times és a The Washington Post is. A kormány leállíttatta a hétezer oldalas Pentagon-iratok közlését, amiből per lett, és a legfelső bíróság megerősítette, hogy a sajtót — a nemzetbiztonsági veszélyhelyzetet leszámítva — nem lehet előzetesen eltiltani dokumentumok közlésétől. Felmerült egy etikai kérdés a sajtón belül is. Rosszhiszeműen járt-e el Ellsberggel szemben Neil Sheehan, a The New York Times újságírója, amikor megszegte a kiszivárogtatónak tett ígéretét, és nemcsak jegyzeteket készített az iratokról, de másolatot is egy részükről? Sheehan szintén határozott elképzelést alakított ki az iratokról. Úgy vélte, az amerikai nép tulajdonában vannak, amely „fiainak vérével” már megfizetett értük. Mindenkinek volt tehát magyarázata a tettére. Csak valamivel nagyobb „medencében”, mint 1996-ban a Komjádiban — főleg, hogy utóbbiban nem is úsztak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!