Május 29-én volt hetven éve, hogy az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay meghódította a világ tetejét. A Mount Everest ezután negyven évig hivatásos hegymászóknak adott otthont, egynegyedük meghalt. Az új-zélandi Rob Hall és Gary Ball 1991-ben alapította meg a Hall and Ball Adventure Consultingot, amellyel elindult a hegy kereskedelmi alapú meghódítása.
A fizetős túrák az első években komoly baleset nélkül zajlottak, az Adventure Consulting 19 ügyfelet vitt fel és hozott vissza, így nyomában egyre több cég kínált hasonló szolgáltatásokat. Az 1996. május 10–11-én történt tragédia – amelyben Hall-lal együtt nyolcan haltak meg – volt az első, amely megkérdőjelezte a kereskedelmi hegymászást, ám a kiépülő jövedelmező iparágat nem rengette meg alapjaiban. A világ 14 nyolcezres csúcsát rekordidő alatt teljesítő Nirmal Purja nepáli–brit hegymászó 2019-ben fényképezte a világot bejáró fotót, ahogy a Mount Everest gerincén fürtökben lógnak a mászók.
Életveszélyes zsúfoltság
A zsúfoltság késéseket okoz, ami nyolcezer méteren életveszélyes. A halálzónában a legjobb fizikai és pszichikai felkészültség mellett is végzetes lehet, ha az ember 24 óránál többet tartózkodik, mivel ilyenkor tüdő- és/vagy agyi ödéma kezd kialakulni, amelyek egyetlen ellenszere, ha az ember alacsonyabb magasságra kerül, és megfelelő orvosi ellátást kap. A zsúfoltság azonban megnehezíti az időben való mászást.
A Mount Everest esetében íratlan szabály, hogy bármeddig jut is az ember, délben vissza kell fordulnia. Ezt a döntést a legnehezebb sokaknak meghozniuk, mivel egyrészt vagyont költenek álmuk megvalósítására, másrészt az agyi ödéma befolyásolja a tiszta döntési képességüket. (Suhajda Szilárd esetében is feltehetően az agyi ödéma miatt hozott hibás döntések okozhatták a hegymászó halálát.)
Ang Norbu serpa, a nepáli hegyivezetők szervezetének elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a nepáli hatóságok túl sok mászóengedélyt adnak ki, ezért az edzett és tapasztalt hegymászók helyett most újoncok lepték el a hegyet. Nepált régóta támadják az egyre nagyobb számban kiadott mászóengedély miatt, idén 479-en, valóban az eddigi legtöbben kapták meg azt. Egy engedély nyolc és fél millió forintnak megfelelő összegbe kerül, ami Nepálnak komoly bevételi forrás.
Mennyibe kerül egy himalájai túra?
A mászók túlnyomó többsége turistaként érkezik, oxigénpalack, hegyi vezető és teherhordó segítségét veszi igénybe. Az ár sok mindentől függ.
Egyrészt nem mindegy, hogy a nepáli vagy tibeti oldalról indul-e valaki, mivel az északi lejtő meredekebb, technikásabb, az ottani expedíciók olcsóbbak. Kérdés, vezetett vagy nem vezetett túrát választ-e a hegymászó, illetve külföldi vagy nepáli vezetést szeretne-e. A csak logisztikai segítséggel támogatott mászás olcsóbb, de ekkor a mászónak egyedül kell tájékozódnia. A nyugati vezető drágább, mivel nemcsak a fizetséget, de a vezető engedélyét is ki kell fizetni. Egy oxigénpalack 465 dollárba kerül, és egy átlagos kereskedelmi mászó hetet használ el a csúcstámadás során. Így a déli oldalon átlagosan 45 ezer, az északin 35 ezer dollárba kerül egy mászás.
Magyarországról indulva húszmillió forintot kell számolni egy átlagos túráért, de luxuskörülmények között meg is négyszereződhet a költségvetés. Ez utóbbi háromhetes expedíciót tartalmaz személyre szabott mentorálással, privát edzés- és táplálkozási tervvel, korlátlan orvosi konzultációval, saját hegyivezetővel és két serpával. A kliens prémium szállást kap Katmanduban vagy egy másik nagyvárosban, nyolcvan négyzetméteres fűtött sátrat saját fürdővel az alaptáborban, helikopteres transzfert, korlátlan kiegészítő oxigént, illetve videós és fotós tartalmak rögzítését. Meg kell vennie továbbá a repülőjegyet, a vízumot, a mászófelszerelést, a gyógyszereket, és adott esetben fizetnie kell a műholdas telefont, illetve a hipoxiás sátor és generátor költségeit.
Caroline Pemberton, a Climbing the Seven Summits ügyvezető igazgatója szerint a himalájai hegymászás a tavaszi mászószezon befejeztével évről évre drágul. Mégis egyre többen próbálkoznak akár saját pénzen, akár szponzori segítséggel. Utóbbit Pintér László, a Mozgásvilág online magazin szakírója szerint akkor viszonylag egyszerű megszerezni, ha az ember valamilyen elsőséget mutat fel, illetve, ha a cég profiljába illő társadalmi felelősségvállalást bele tudja venni a programba.
Hegymászók kontra környezetvédelem
Jelenleg például egyre több problémát okoz a klímaváltozás és az ember okozta környezeti terhelés, így az ehhez kapcsolódó zöldcélok sikeres hívószavak lehetnek. Számítások szerint egy mászó körülbelül nyolc kiló szemetet termel mászása során, amiért szemétdíjat kell fizetni, és a letétet csak akkor lehet visszakapni, ha az ember legalább nyolckilónyi szemetet lehoz a hegyről.
Alaptétel, hogy amit az ember felvisz, azt le is hozza, ám a nepáli hulladékgazdálkodás gyerekcipőben jár. Rengeteg műanyagot használnak, hiszen nincs tiszta ivóvíz. Palackozott vizet szállítanak jakháton vagy helikopterrel, minél magasabbra, annál drágábban. A nyugati igény, hogy a természet érintetlenségét a lehető legnagyobb kényelemben lehessen megtapasztalni, ellentétben áll egymással
– mondja el Pintér László.
Hegyi vezetők ma már arra figyelmeztetnek, hogy tilos letérni a kijelölt ösvényekről, mert az fenyegeti a helyi élővilágot. Ez természetesen nyolcezer méter felett kevésbé okoz problémát (bár a Mount Everest-i hórétegben is találtak a hegymászók ruházatából származó mikroműanyagokat), ám a tömegek által járt alaptábori túrán gyakran előforduló kérdés. Ez az 53 – vagy bővített túra esetén 112 – kilométeres túra hétköznapi edzettséggel is teljesíthető, jóval olcsóbb, mint a nyolcezresek megmászása, ugyanakkor kiválóan mutat a közösségi médiában.
Ki a felelős?
Pszichológusok szerint a hegymászás divattá válását befolyásolja a közösségi média terjedése, ugyanakkor mégsem teljesen igaz Ang Norbu kijelentése, mivel már bőven a közösségi média berobbanása előtt is a gazdagok játszótere volt a Himalája. A 2001-es Jég és föld között című filmet a kritikusok lehúzták, de elismerték a kereskedelmi mászás visszásságainak bemutatását. Az egyik jelenetben a nyugati hegyi vezető arról beszél, hogy a többiek fogadásokat kötnek, kliense meddig jut fel, ő pedig annyira le van égve, hogy még ölben is felvinné.
Mindenkinek saját lábán kell megmásznia a hegyet, de valóban akkora az asszisztencia, hogy minden segítséget megkapnak a kliensek. Így egy hetente kétszer edzeni járó fitneszmodell is simán belevághat a Mount Everest megmászásába, mert, ha kifizeti, a tudást és az infrastruktúrát készen kapja.
A himalájai hegymászás ma ugyanúgy fejlődik, mint az Alpok százötven évvel ezelőtt. Az 1800-as évek közepétől tehetősebb brit turisták igyekeztek minél magasabb négyezres csúcsokat meghódítani, minek következtében szállodák épültek, kialakult a hegyivezető szakma, végül a kényelmesebb és a kevésbé kényelmes magas hegyi turizmus
– magyarázza Pintér László.
A halálzóna azonban nem játék, a nepáli mélyszegénységben élők számára viszont úgy tűnik, a nyugati turisták könnyen szerzett fizetésüket tapsolják el, így vannak olyan helyi cégek, amelyek tapasztalat nélküli hegymászóknak is álmuk beteljesülését ígérik a fizetségért cserébe. Kínában ellenőrzik, hogy a Mount Everestre csak az indulhat el, aki járt már legalább hétezer méteren. Nepálban nincs ilyen szabályozás. A korrupció miatt hiába jelenik meg időről időre tervezet a hegymászás szabályozásáról (legutóbb a héten szóltak hírek a nepáli kormányzat szigorítási elképzeléseiről), azokat sosem fogadják el. Nyugati expedíciós cégek gyakran vádolják nepáli versenytársaikat felelőtlenséggel, hogy a természeti körülményekkel takaródznak, pedig valójában nem tesznek meg mindent a kliens érdekében. Felelősségre vonás nincs.
