Turizmus a halálzónában: a himalájai hegymászás ma ott tart, mint az Alpoké másfél évszázada

Az idei az egyik leghalálosabb szezon a Mount Everesten, tizenketten haltak meg, és öt embert tartanak számon eltűntként. A klímaváltozás, Nepál bevétel iránti vágya vagy a felelőtlen hegymászócégek hibáztathatók?

NEPAL Fotó: DUCOIN-ANA

Mennyibe kerül egy himalájai túra?

A mászók túlnyomó többsége turistaként érkezik, oxigénpalack, hegyi vezető és teherhordó segítségét veszi igénybe. Az ár sok mindentől függ. 

Egyrészt nem mindegy, hogy a nepáli vagy tibeti oldalról indul-e valaki, mivel az északi lejtő meredekebb, technikásabb, az ottani expedíciók olcsóbbak. Kérdés, vezetett vagy nem vezetett túrát választ-e a hegymászó, illetve külföldi vagy nepáli vezetést szeretne-e. A csak logisztikai segítséggel támogatott mászás olcsóbb, de ekkor a mászónak egyedül kell tájékozódnia. A nyugati vezető drágább, mivel nemcsak a fizetséget, de a vezető engedélyét is ki kell fizetni. Egy oxigénpalack 465 dollárba kerül, és egy átlagos kereskedelmi mászó hetet használ el a csúcstámadás során. Így a déli oldalon átlagosan 45 ezer, az északin 35 ezer dollárba kerül egy mászás. 

Magyarországról indulva húszmillió forintot kell számolni egy átlagos túráért, de luxuskörülmények között meg is négyszereződhet a költségvetés. Ez utóbbi háromhetes expedíciót tartalmaz személyre szabott mentorálással, privát edzés- és táplálkozási tervvel, korlátlan orvosi konzultációval, saját hegyivezetővel és két serpával. A kliens prémium szállást kap Katmanduban vagy egy másik nagyvárosban, nyolcvan négyzetméteres fűtött sátrat saját fürdővel az alaptáborban, helikopteres transzfert, korlátlan kiegészítő oxigént, illetve videós és fotós tartalmak rögzítését. Meg kell vennie továbbá a repülőjegyet, a vízumot, a mászófelszerelést, a gyógyszereket, és adott esetben fizetnie kell a műholdas telefont, illetve a hipoxiás sátor és generátor költségeit. 

Caroline Pemberton, a Climbing the Seven Summits ügyvezető igazgatója szerint a himalájai hegymászás a tavaszi mászószezon befejeztével évről évre drágul. Mégis egyre többen próbálkoznak akár saját pénzen, akár szponzori segítséggel. Utóbbit Pintér László, a Mozgásvilág online magazin szakírója szerint akkor viszonylag egyszerű megszerezni, ha az ember valamilyen elsőséget mutat fel, illetve, ha a cég profiljába illő társadalmi felelősségvállalást bele tudja venni a programba.  

Hegymászók kontra környezetvédelem

Jelenleg például egyre több problémát okoz a klímaváltozás és az ember okozta környezeti terhelés, így az ehhez kapcsolódó zöldcélok sikeres hívószavak lehetnek. Számítások szerint egy mászó körülbelül nyolc kiló szemetet termel mászása során, amiért szemétdíjat kell fizetni, és a letétet csak akkor lehet visszakapni, ha az ember legalább nyolckilónyi szemetet lehoz a hegyről.  

Alaptétel, hogy amit az ember felvisz, azt le is hozza, ám a nepáli hulladékgazdálkodás gyerekcipőben jár. Rengeteg műanyagot használnak, hiszen nincs tiszta ivóvíz. Palackozott vizet szállítanak jakháton vagy helikopterrel, minél magasabbra, annál drágábban. A nyugati igény, hogy a természet érintetlenségét a lehető legnagyobb kényelemben lehessen megtapasztalni, ellentétben áll egymással

– mondja el Pintér László. 

Hegyi vezetők ma már arra figyelmeztetnek, hogy tilos letérni a kijelölt ösvényekről, mert az fenyegeti a helyi élővilágot. Ez természetesen nyolcezer méter felett kevésbé okoz problémát (bár a Mount Everest-i hórétegben is találtak a hegymászók ruházatából származó mikroműanyagokat), ám a tömegek által járt alaptábori túrán gyakran előforduló kérdés. Ez az 53 – vagy bővített túra esetén 112 – kilométeres túra hétköznapi edzettséggel is teljesíthető, jóval olcsóbb, mint a nyolcezresek megmászása, ugyanakkor kiválóan mutat a közösségi médiában. 

A tibeti oldal alaptábora.  A kereskedelmi mászók jórésze a megszokott kényelmet szeretné a Mount Everest lábánál is. Fotó: AFP/XIAO MI

Ki a felelős?

Pszichológusok szerint a hegymászás divattá válását befolyásolja a közösségi média terjedése, ugyanakkor mégsem teljesen igaz Ang Norbu kijelentése, mivel már bőven a közösségi média berobbanása előtt is a gazdagok játszótere volt a Himalája. A 2001-es Jég és föld között című filmet a kritikusok lehúzták, de elismerték a kereskedelmi mászás visszásságainak bemutatását. Az egyik jelenetben a nyugati hegyi vezető arról beszél, hogy a többiek fogadásokat kötnek, kliense meddig jut fel, ő pedig annyira le van égve, hogy még ölben is felvinné.  

Mindenkinek saját lábán kell megmásznia a hegyet, de valóban akkora az asszisztencia, hogy minden segítséget megkapnak a kliensek. Így egy hetente kétszer edzeni járó fitneszmodell is simán belevághat a Mount Everest megmászásába, mert, ha kifizeti, a tudást és az infrastruktúrát készen kapja.

A himalájai hegymászás ma ugyanúgy fejlődik, mint az Alpok százötven évvel ezelőtt. Az 1800-as évek közepétől tehetősebb brit turisták igyekeztek minél magasabb négyezres csúcsokat meghódítani, minek következtében szállodák épültek, kialakult a hegyivezető szakma, végül a kényelmesebb és a kevésbé kényelmes magas hegyi turizmus

– magyarázza Pintér László.

A halálzóna azonban nem játék, a nepáli mélyszegénységben élők számára viszont úgy tűnik, a nyugati turisták könnyen szerzett fizetésüket tapsolják el, így vannak olyan helyi cégek, amelyek tapasztalat nélküli hegymászóknak is álmuk beteljesülését ígérik a fizetségért cserébe. Kínában ellenőrzik, hogy a Mount Everestre csak az indulhat el, aki járt már legalább hétezer méteren. Nepálban nincs ilyen szabályozás. A korrupció miatt hiába jelenik meg időről időre tervezet a hegymászás szabályozásáról (legutóbb a héten szóltak hírek a nepáli kormányzat szigorítási elképzeléseiről), azokat sosem fogadják el. Nyugati expedíciós cégek gyakran vádolják nepáli versenytársaikat felelőtlenséggel, hogy a természeti körülményekkel takaródznak, pedig valójában nem tesznek meg mindent a kliens érdekében. Felelősségre vonás nincs. 

 

Elemelt gázfőző

Pintér László szerint ötvenezer dollárnál olcsóbb céggel nem szabad kezdeni hiányos mászótudás és hegyivezető-szolgáltatás szükségessége esetén. Az olcsó nepáli expedíciók sokszor azért tudnak alacsonyabb árat biztosítani, mert kevesebb felszerelést visznek fel a hegyre, és azzal dolgoznak, amit ott találnak. Előfordult például, hogy egy cég lerakott negyven oxigénpalackot, de mire a kliensek odaértek, a palackok már nem voltak ott, mert egy másik csapat elhasználta azokat. Nemrég egy hegymászó arról panaszkodott, hogy zörgést hallott a sátra előtt, és mire kinézett, egy nepálit látott elfutni gázfőzőjével. 

Az idei tizenkét elhunyt közül tízen hét-nyolcezer méter felett haltak meg, többségük azután, hogy elérte a csúcsot, tehát az oxigénhiány okozta a halálukat. Ennek oka lehet a lassú mozgás vagy a cégek által biztosított palackok szűkössége. Mindkettő felveti a vállalkozók felelősségét. 

A botrányok nem segítik az üzletet. A pandémia amúgy sem tett jót a himalájai turizmusnak, így a világrekorder Kami Rita serpa, aki huszonnyolcszor járt a Mount Everesten, nemrég elég borúsan nyilatkozott a nepáli jövőről. Családjával a kivándorlást tervezik, amelyet az expedíciónként kapott 2500 és 16 500 dollár közötti összegből finanszíroznak. Rita szerint a fiatal nemzedék már egyre kevésbé akar hegyi vezető vagy teherhordó lenni, mivel a szülők által keresett pénz új távlatokat nyitott, saját fia is egyetemen tanul turizmust.  

A fiatal serpák külföldi karrieren gondolkoznak, ami felveti a halálzónás turizmus további sorsának kérdését. Környezetvédelmi szempontból jót tenne a hegységnek, ha kevesebb turista érkezne, másrészt a helyi konkurencia hiánya miatt a nyugati cégek még borsosabbá tehetik a hegyi vezetést, a dráguló kínálat pedig nem feltétlen okoz tetemes keresletcsökkenést, csak éppen a legjobban rászorulók maradnak majd ki a bevételekből.

Borítókép: Reggeli a Yeti Mountain Home Hotelben, háttérben az Everest, a Lhotse és az Ama Dalam (Fotó: DUCOIN-ANA/ONLY WORLD/Only France via AFP)