A napokban megnéztem a Flash – A Villám című DC-szuperhősfilmet. Egy szót sem írok arról, tetszett-e vagy sem, csak a nyitó akciójelenetet szeretném elmesélni. Elöljáróban: ez a Villám olyan ember, akit egy laboratóriumban megmart egy radioaktív pók… ja, nem, az Pókember, bocsánat, Villám az, akibe egy laboratóriumban belecsapott egy villám – micsoda különbség! –, és onnantól kezdve olyan gyorsan képes futni, mint egyetlen más halandó sem.
Nos, a Warner gigantikus költségvetésű filmjének nyolcadik percében ez a Villám rájön, hogy össze fog omlani egy épület, melynek harmincadik emeletén egy újszülöttosztály található. (Felteszem, Amerikában van valami előírás arra nézvést, hogy egy újszülöttoszályt nem lehet sem az első, sem a második emeletre telepíteni, legalább a harmincadikon kell lennie, esetleg feljebb.) Bár harminc emelet nagyjából százméteres magasságot jelent, Villám a talajszinten csaknem azonnal észleli, mi történik odafent.
„Bébizápor”, mondja, és akcióba lendül. Innentől a hullófélben lévő embereket erős lassításban látjuk, csak Villám mozog normális sebességgel.
A Flash fittyet hány a fizikára
Semmi perc alatt fent van a kívánt magasságban, egy zuhanófélben lévő – tehát felfüggesztés vagy alátámasztás nélküli – kerekesszékre nehezedve érzékeli, hogy a babákat komoly veszély fenyegeti: egyikük felé szikék úsznak a levegőben, másikukat egy palackból kifelé igyekvő savcsóva szeretné elérni, a harmadik kis híján megég. (Hogy szikék lehetnek-e egy újszülöttosztályon, abban így hirtelen nem vagyok biztos, de savnak mindenképpen lennie kell, nélküle nem újszülöttosztály az újszülöttosztály.)
Villám tehát elrugaszkodik a kerekesszékről, szaltószerű pörgést végez egy zuhanó zászlórúdon, majd munkához lát. Az egyik csecsemőt például behelyezi egy, szintén az épületből kiesett mikrohullámú sütőbe, majd hagyja, hogy az – immár a tartalmával együtt – tovább zuhanjon, gond nélkül átjutva egy tűzoszlopon. Aztán, mintegy mellékesen, feltűnik neki, hogy egy terápiás kutya is a lefelé tartók között van. (Vajon miféle terápián vehetnek részt a néhány napos újszülöttek egy kutya segítségével?)
De mindegy is, lényeg, hogy Villám a bajbajutottak előtt ér le a talajra – bár néhány baba még szabadesés közben is zavartalanul szopja az ujját, mintha minden a legnagyobb rendben volna –, és az útjuk végére alakzatba rendeződött csecsemőket (akik mintha csak azt gyakorolták volna, hogyan kell kötelékbe fejlődni) nagyjából kétméteres magasságból „leszüreteli” és egy kórházi ágyra helyezi. Az ágy végébe – felteszem, a „sorminta” lezárásaként – gondosan odailleszti a szintén leérkező mikrohullámú sütőt. Már csak egy nővért kell elkapnia, de őt is sikerül, és amikor hölgy immár a saját lábain áll, látja, hogy a mikró tetején ott a már említett kutya. (A blöki nyilván tud repülni. Mert az ő megmentésének képei kimaradtak a jelenetből.) Ekkor csönget a mikró. Nem volt bedugva, az ágy végén sincs bedugva, zuhanás közben nem is működött, de most csönget – miért ne? Villám észbe kap, kinyitja az ajtaját, és kiemeli belőle a csecsemőt, akit még ő tett bele, néhány másodperccel korábban. És ennyi.
Standuposok köszörülik a nyelvüket
Érezhető invencióval megkomponált, számos apró ötletet tartalmazó jelenetről van szó, mégis: kissé sok. Nem egyszerűen látványos, közben humoros, hanem már abszurd – szinte hallom, ahogy standuposok elkezdenek rajta poénkodni:
– Drágám, szerinted követeljünk a kórháztól veszélyességi pótlékot arra az esetre, ha a babánk kiesne a harmincadikról?
– Hát, ha Villám a közelben van – villámlátogatás, érted, ugye? –, akkor szerintem nem kell. Mi baj történhet?
Mintha egy szuperhősfilm-paródiát látnánk, anélkül, hogy az alkotók annak szánták volna.
És mert a CGI ugyanakkor elképesztően fapados – a zuhanó csecsemők mintha élettelen bábok, a nyolcvanas évekből visszamaradt játékfigurák lennének –, elidegenítő hatást is hordoz: a néző úgy érezheti, hogy egy avantgárd színház szürrealista előadásának főpróbájára csöppent. És valóban, az esés közben békésen „szopizó” játékbabák, vagy a mikróban a lángcsóván sikerrel átúszó újszülött képét nehéz másnak nevezni, mint szürreálisnak. Hát, nagyjából így néz ki egy mentőakció Villám módra. A film hátralévő két és negyedórája e három és fél perc közelébe sem ér. De hogy összességében jó filmről lehet-e szó, vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
Borítókép: AFP/DC Comics
