Albert vagy Ronaldo?

A Császár 33 évesen megtörve köszönt el a futballtól, CR7 38 évesen él és virul, esze ágában sincs visszavonulni.

Fotó: Nemzeti Sport AFP

Menet közben aztán történt egy s más. A Fradi jól kezdte az őszi szezont, ám szeptember végén, október elején hullámvölgybe került. Zsinórban négy vereséget szenvedett. A bajnokságban még csak nem is valamelyik fővárosi riválistól, hanem a Szegedtől (akkori nevén SZEOL) és a ZTE-től kapott ki, az UEFA-kupa első fordulójában pedig a lengyel Gwardia Varsóval szemben kettős vereséggel maradt alul. A csapat vezetőedzője, Csanádi Ferenc lemondott – akkoriban ez még így volt szokás –, október 7-én, a PMFC elleni mérkőzésen megbízott edzőként már Novák Dezső irányította a Fradit.

Albert akkor még játszott, méghozzá kezdőként. Majd kinevezték Dalnoki Jenőt, Albert a kispadra szorult, s többé nem is került vissza a kezdőbe. Már csak azért sem, mert az egyik edzésen összecsúszott Megyesi Istvánnal, ami után ismét sajogni kezdett a térde.

Edzőváltás és becsúszás…

Albert teste és lelke is megtört, ami után már nem látta értelmét a küzdelemnek, úgy döntött, inkább végleg a szögre akasztja a stoplist – a sportzsargon akkori kifejezésével élve.

Vajon hogy döntött volna Cristiano Ronaldo az ő helyében? – tehetjük fel a költői kérdést. A fogát összeszorítva máshová igazolt volna… Aki a Manchester Unitedet (kétszer is), a Real Madridot és a Juventust is elhagyta jobb lehetőséget szimatolva, vagy mert azt érezte, méltatlanul bánnak vele, nem tépelődött volna sokáig. Ronaldo nem szívbajos meghozni hasonló döntést. Mármint a jelen Ronaldója. Mert anno, a hatvanas-hetvenes években valószínűleg neki is legfeljebb két klub adatott volna, a Sporting, ahol nevelkedett, és talán a Real Madrid.

Mindezt megfordítva: a jelenben Albert Flórián pályafutását sem törte volna derékba a térdszalagszakadás, s – nem megbántva a zöld-fehéreket – 28 évesen már rég nem az FTC-ben futballozott volna, hanem Ronaldo módjára Európa legjobb klubjaiban. Igaz, örök életére fradista maradt volna.

Mindez világos, Albertre és Ronaldóra nézve egyaránt. Az idő kerekét nem lehet önkényesen sem előre-, sem visszatekerni. A kérdés sokkal inkább az, mitévők legyenek a köztes generáció tagjai, akik úgy éreznek és gondolkodnak, mint Albert, viszont Ronaldo észjárását kellene követniük. Olyan világban élünk – vagy a történelem során ez mindig is így volt? –, amikor a hagyomány nem állhat a haladás útjába. Aki labdába akar rúgni, annak értenie kell az idő szavát. Aki manapság csupán szívből játszik, azt eltapossák a profik, a technokraták. Ettől persze játszani jó, csapatban különösen.

Egy japán bölcsesség szerint többet megtudunk embertársunkról közös játék során egyetlen óra alatt, mintha egy éven át beszélgetnénk vele.

A játéknak szerencsére nem csupán írott szabályai vannak. Aki önzőn csak magának játszik, azt a profik is kitaszítják maguk közül. Albertet erre sohasem kellett figyelmeztetni, de a pályán Ronaldo is mindig a közös győzelemért hajtó csapattárs.

Borítókép: Albert Flórián és Cristiano Ronaldo. Két klasszis, egy mozdulat (Fotó: MN-montázs)