Dmitrij Anatoljevics Medvegyev volt orosz miniszterelnök és volt államfő közölte, hogy az orosz hadseregnek nincsenek utánpótlásgondjai, mivel átlagosan napi ezerhatszáz fő jelentkezik a hadseregbe. Sem ez az adat nem ellenőrizhető, sem az, hogy az orosz sebesültek kevesebb mint egy százaléka hal meg a kórházakban, és több mint kilencven százalékuk teljesen felgyógyul.
Ukrajna sorra hívja össze az eddig eredménytelen, békét előkészítő nemzetközi konferenciákat, ám a jövő évi választásokat pénzhiányra hivatkozva elnapolták. Az ukrán elképzelés szerint a béke csak Zelenszkij tízpontos terve alapján lehetséges. Követelik az összes volt ukrán terület, beleértve a Krím visszaadását, az orosz háborús bűnösök felelősségre vonását és óriási összegű, több mint ötszázmilliárd eurós jóvátételt Moszkvától. Ez még az Ukrajnát támogató országok számára is elfogadhatatlan. Oroszország atomhatalom, így tévesek azok a nyugati célok, hogy Ukrajna győzelme változást hozhat az orosz politikában.
Ukrajna eddig öt állammal (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán és Kanada) kötött biztonságpolitikai megállapodásokat. A jövő mutatja meg, ezek mire elegendők. Változást jelez az új szlovák vezetés bejelentése, hogy az ország nem szállít több ingyenfegyvert és lőszert Kijevnek, illetve a jövőben az újabb szankciós csomagokat csak akkor szavazza meg, ha abból Szlovákiának nem származik kára. A megoldás csak a fegyverszünet és a béke lehet. Ettől még távol állunk.
Régi háború, új hadszintér
Az elmúlt hetek fejleménye, hogy a geopolitika másik kulcsterületén, a Közel-Keleten ismét kiújultak a harcok Izrael és a Hamász között. A terrorszervezet meglepetésszerű támadása után Izraelt sokkhatás érte. Több mint kétszáz túszt vittek magukkal a palesztinok. A brutálisan megölt izraeli civilek száma meghaladta az ezernégyszázat, jelentős részük idősek, nők, gyerekek és csecsemők voltak. Arra nincs válasz vagy magyarázat, hogy ezt a meglepetésszerű, profi módon, hosszú időn keresztül előkészített támadást hogyhogy nem észlelte sem a nyugati, sem az izraeli hírszerzés. A Hamász nem használt rádiózást, és Izrael figyelme a vallási ünnepen lanyhult. Az esetleges csapást tévesen Ciszjordánia felől várták. A Vaskupola hiába a világ egyik legjobb rakétaelhárító rendszere, nem volt felkészülve ilyen fokú, több ezer rakéta gyakorlatilag egyidejű csapására.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!