De adjuk is át a szót egy igazi woke-megmondóembernek, oppardon -asszonynak, azaz még inkább oppardon, -személynek! Bettina Love díjnyertes fekete – ottani szóhasználattal: afroamerikai – szerzőnek, akitől megtudjuk, el vagyunk mi tévedve, akik már az Elfújta a szél, a Tamás bátya kunyhója vagy a Tíz kicsi néger rasszista felcímkézésén is hüledeztünk, mert nem rendelkezünk a megfelelően haladó gondolkodással. Love, a New York-i Columbia Egyetem tanárképző karának oktatója egy írásában kifejti, szó nincs arról, hogy a woke és a bőrszín szerinti kisebbség megszállta volna az amerikai oktatást; szerinte ezt csak a „szélsőjobboldal” akarja elhitetni. Rámutat például, hogy miközben a feketék az összes diáknak csak kevesebb mint 15 százalékát teszik ki, a tanulmányaik alól felfüggesztett, eltanácsolt és őrizetbe vett diákoknak viszont a 30 százalékát. (Arról nem ír, hogy ez kinek a felelőssége…) És mintha csak Lukács elvtársnak (vagyis ennek a fehér, heteroszexuális elnyomónak) üzenné, Love megállapítja: Amerikában a gyerekkönyvek sikerlistáján lévő kötetek alig 12 százalékának feketék vagy afrikaiak a szereplői, továbbá kevesebb, mint nyolc százalékukat írták fekete (afrikai) szerzők. Alaposan kiszámolta, annyi bizonyos! Mindenesetre a társadalmi csoportok arányainak kényszeres méricskélésében aligha egy egészséges társadalom képe tükröződik. Inkább arra a viccre emlékeztet, amelyben a szovjet vezető – az antiszemitizmust akarván cáfolni – tételesen felsorolja az amerikainak, hány és hány zsidó tagja náluk a párt központi bizottságának, a tudományos akadémiának, és hányan játszanak a szovjet szimfonikus zenekarokban. Majd kérdezi az amerikait, náluk mi a helyzet. – Nem tudom, kérem, mi nem számoljuk! – hangzik is a válasz. Látszik, milyen régi viccről van szó.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!