Nem volt semmiféle reklámkampány 1993 nyarán, vagyis én nem láttam ilyesmit. A Duna partján kóborolva egy fiatal srác mondta, hogy bent koncertezik a Vidámpark. Mivel én ezt a zenekart nem ismertem, és úgyis este tízre haza kellett érnem, nem mozgatott meg különösebben az eset. De a fiatalember olyan kedves volt, hogy meghívott a koncertre, s kifizette a 300 forintot, amennyibe a napijegy került. Aztán eltűnt, én meg soha nem láttam se őt, se a Vidámparkot, csak egy csapat franciát meg sáros utakat. Aztán hazamentem, mert megígértem otthon.
Akkoriban ott mindenki SZDSZ-es volt, mert elvben az volt a nyugat, a jövő ígérete.
A kommunizmusból épphogy kiszabaduló Magyarországon elkezdődött a nyugatos stílus kialakítása, s ennek a liberálisok vállalták az irányítását. Ekkor volt a jövő a BMX-es forgás a Hősök terén, az elektronikus zene, a könnyűdrogok, ebből soha nem tudott kiszakadni az SZDSZ. De ez az időszak még nagyon amatőr volt, tétova lépések az igazi nagyok felé, már ami a bevételt illeti. Az ugyanis soha nem volt igaz, hogy a Sziget a szabadság szigete lett volna, bár a szlogenhez ragaszkodnak ma is. A Sziget addig volt kis közösség játszótere, amíg fel nem fedezték benne a nagyfiúk az üzleti lehetőséget, és nem is kérdés, hogy az egész ezért indult.
Harminc évvel ezelőtt az összes hasonló fesztivál környékén megjelentek a nincstelen punkok, akik bort vettek az összekoldult pénzből. Azok a punkok megöregedtek és levágták a tarajukat, akik maradtak, azok pedig ki tudják fizetni a belépőt.
A mai Sziget ugyanis már a kiváltságos, gazdag fiatalok bulija lett, akik közül vannak olyanok is, akik a VIP-részlegbe húzódnak a tömegek elől, mert ennyire elkülönül egymástól a közönség. Ma félmillióan is összegyűlnek egy hét alatt, a koncertek megjelenése parádés, a hangosítás kiváló, a biztonság pedig tökéletesnek mondható. Még sincs szíve, mert ez nem arról szól. Ez az a fesztivál, amely felnőtt Magyarországgal együtt, és a pénzért mindent feladott. Már nincs tülekedés a sörcsapoknál, mert annyi helyen lehet italt venni, annyira gyorsan dolgoznak a kiszolgálók, hogy pillanatok alatt mindenki megkapja a számára szimpatikus nedűt. A kiszolgálás egyértelműen hatalmasat fejlődött, ahogy Magyarország is. Egyszerűen nincs már hely a bort kolduló punkok számára.
Nálunk is elindult egy ideje az a jelenség, hogy a fiatalok és gazdagok igyekeznek felhívni magukra a figyelmet valami nagyon különleges ruhadarabbal, amelyet persze a többiek másolnak, valóságos fesztiváldivat alakul ki, amelyet követni lehet különböző online fórumokon. A mai fesztiválozó számára már ódivatú a kedvenc zenekar nevét feltüntető póló, de ez nem is olyan meglepő, hiszen azok a zenekarok vagy megszűntek, vagy nincsenek már kint, hiszen a rock talán nem halt meg (hiszen örök és elpusztíthatatlan), de biztosan volt már jobb formában.
Az idei Szigeten én magam három emberen láttam Pink Floyd pólót, ezzel toronymagasan verte a többi zenekart. Pedig a Pink Floyd már nem létezik.
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, a fesztivál minden profizmusával és hidegségével együtt még mindig sokkal kedvesebb, mint a nyugati nagyok, Glastonbury vagy a rongyrázós Coachella. A helyszínen ücsörgő külföldi fiatalok nagyon szeretik, mert nem különösebben drága és nem is olyan hiú, mint az említettek. No meg itt lehet egy héten át teljes biztonságban mulatni egy gyönyörű nagyváros szívében, azaz ez a fiatalok számára nyaralás, ahol még zene is van. Igazságot tenni természetesen nem lehet, mert van, aki számára rengeteget jelent egy kicsi színpadon átélt koncert, vagy egy óriási Azahriah-buli, ez mindig személyes.
Borítókép: Fesztiválozók a 30. Sziget fesztivál nyitónapján (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
