Mi lehetett volna 1956-ból?

A magyar 1956 lerántotta a leplet az Egyesült Államok és legfőbb hírszerző szolgálatának a Szovjetunióval való tényleges viszonyáról. Washingtonban eleinte fel sem merült a Szovjetunió megdöntése: hosszú távú egyezményeket kötöttek Moszkvával. Mindössze a folyamatos háborús feszültség keltésében vettek részt annak érdekében, hogy az amerikai hadsereg és a CIA szerepét, jelentőségét fönntartsák. A mai nemzeti gyásznapon erre is emlékezünk.

Üzletportál 1956-ban. Forrás: Fortepan / Virány László

Az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról meg szokták jegyezni: jelentősége abban állt, hogy lerombolta a szovjet birodalomról kialakított hamis képet, amelyet a második világháború alakított ki Nyugaton és Keleten egyaránt. A „fölszabadító” Vörös Hadsereg kétségtelenül kiűzte a német és szövetséges megszálló seregeket, miközben óriási veszteségeket szenvedett el a harcokban. Ahogy azonban átlépte a szovjet államhatárt és betört Lengyelországba, Magyarországra és német területre, olyan brutális módon lépett föl a polgári és általában a helyi lakossággal szemben, hogy azt semmiképpen nem lehet elfogadni „járulékos veszteségnek”. 

Kegyetlen, megszálló katonai hatalom érkezett meg Közép-Európába. Magyarországon tulajdonképpen ez a gyalázatos magatartás volt az, ami a katonai ellenállást a végletekig fokozta. A második világháborút követő néhány év alatt kommunista kormányok jöttek létre Közép-Európában, amit csak választási csalásokkal tudtak kikényszeríteni és féktelen terrorral fönntartani. A terror és annak légköre Magyarországon volt a legfojtogatóbb a térségben. Ennek egyenes következménye lett 1956, amelyet vélhetően kommunista provokáció előzött meg Rákosi Mátyásnak és körének részéről. Ám ebből mégis világtörténelmi fordulópont lett, mert a szovjet birodalom erodálódása és összeomlása ekkor indult meg. Ahogy az orosz disszidens író, Andrej Amalrik írta: 

1956 óta egyre tisztábban látjuk, hogy a magyarok harca nem volt hiábavaló. A sztálini monolitikus államot olyan csapás érte, amelyből azóta sem tudott kigyógyulni. A szovjet tömb ingadózása és bomlása ’56-tal kezdődött, és a bomlás kérlelhetetlenül tart tovább, egészen a szovjet tömb végső összeomlásig.

CIA-mítosz és valóság 

Azonban most igazítsunk szemüvegünkön. Legendák szólnak arról: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkosügynököket küldött volna a keleti blokkba, hogy azok a helyi erőkkel felkeléseket robbantsanak ki. Ennek a fele sem igaz. Tény, hogy Nyugatról folyamatosan próbálkoztak különböző nemzetiségű disszidenseket bejuttatni a vasfüggöny mögé kémkedés céljából. Ezeknek a lelkes és bátor férfiaknak azonban legalább a fele lebukott, börtönbe került vagy kivégezték, esetleg megpróbálták átállítani kettősügynöknek. Egyszerűen nem működött az ügynökök bejuttatása, mert a határvédelmet és a belügyi rendőrséget szigorúan szervezték meg. A CIA éppen ezért kezdte meg az U–2-es kémrepülő programot, mert csak így tudtak információt szerezni a szovjet katonai készültségről. Emiatt képtelenség azt hinni, hogy 1956 valamilyen CIA-tevékenység eredménye lett volna. Viszont a CIA által finanszírozott Szabad Európa rádióadás többször azt harsogta, hogy van értelme a lázadásnak, a magyaroknak ki kell tartaniuk, mert jönnek az ENSZ-csapatok! Legalábbis ezt a látszatot igyekeztek kelteni.

Magyar fiatalok felhívása a szovjet katonákhoz 1956-ban. Nem lett foganatja. Fotó: Fortepan

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a második világháború alatt megállapodott már Európa felosztásáról, és Washington elutasított minden olyan kísérletet, amely ezt a status quót felborította volna. Kizárólag azért szították a tüzet, mert tudták, hogy minden ellenretorzió, a budapesti bevonulás – ahogy később az 1968-as csehszlovákiai megszállás is – csak rombolja Moszkva tekintélyét. Az amerikai propaganda szerint létezett egy nagy nemzetközi kommunista összeesküvés a világ meghódítására, és ennek – amíg élt – Sztálin volt a főszervezője. Ám ebből egy szó sem volt igaz, nem volt nemzetközi kommunista összeesküvés, Sztálinnak pedig több esze volt annál, hogy magát képesnek gondolta volna a világuralomra. Éppen elég volt megtartania azt a nem keveset, amit a második világháborúban megszerzett. 

A CIA-n belül 1948-ban létrehozták a politikai koordinációs hivatalt (OPC), amelynek az élére egy fanatikus antikommunistát, Frank Wisnert állítottak. Az OPC volt a CIA kémkedési- és kémelhárítási osztálya. Wisner kiépített egy szervezetet, amelynek feladatkörébe tartozott a propagandától kezdve a gazdasági hadviselésen át a földalatti ellenállócsoportok támogatásáig minden. Ő foglalkozott továbbá az amerikai média befolyásolásával is. Arra utasították, hogy segítsen meggyőzni a nyilvánosságot a kommunizmus veszélyeiről. Viszont maguk a CIA-körök soha nem mondták nyíltan a vasfüggöny túloldalán élőknek, hogy keljenek föl és harcoljanak, mert a Nyugat segíteni fog. Ezzel együtt sok olyan propaganda elhangzott, a Szabad Európában is, ami ezt a hitet táplálta.

Mesterséges feszültség 

Wisner maga is ebben a hitben élt, de a magyar ’56 leverése után keserűen azt is mondta barátainak: az amerikai kormány cserbenhagyta Magyarországot. Rámutatott: rengeteg pénzt költöttek a Szabad Európa Rádióra, hogy „lázadásra bírják ezeket az embereket”. Wisner személyesen is elárulva érezte magát, és 1956 decemberében mentálisan összeomlott, súlyos depresszióba esett, már nem is épült föl soha, 1965-ben a garázsában öngyilkos lett. Wisner összeomlásában azt is kell gyanítanunk, hogy ő megértette: a hidegháború nem keresztes hadjárat, hanem egy hatalmi klikk játszótere. Nem volt valódi szándék a kommunizmus legyőzésére, és ez az 1956-os magyarországi eseményekkel teljesen világos lett. Mert az amerikaiak a „nemzetközi kommunizmus” veszélyének hangoztatásával tudtak háborút igazolni Vietnamban és kormányokat megdönteni szerte a világon. Ennek a mesterséges feszültségpolitikának a fordulópontját John F. Kennedy elnök 1963-as meggyilkolása jelentette. Az amerikai lelkiismeret ekkor eszmélt, ekkor vált fölismerhetővé, hogy a demokrácia félresiklott és bürokratikus háttérhatalommá alakult. 

Dallas, John F. Kennedy amerikai elnök 1963-as meggyilkolásának helyszíne. Fotó: AFP/Archives Snark

Kevésbé ismert, hogy Kennedy elnök és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár titkos levelezést folytatott, amelyben az enyhülés módját keresték, egyfajta békemisszióba kezdve az atomfegyverek jelentette hidegháborús fenyegetés csökkentésére. Hruscsov nevéhez fűződik a magyar 1956 szégyenteljes leverése, de ő volt az is, aki elítélte Sztálin bűneit, megindítva a desztalinizáció folyamatát. Kennedy gyakorlatilag minden külpolitikai kezdeményezése a béke és a kiegyezés irányába tett lépésnek tekinthető. A két világhatalom vezetői őszintén keresték a megoldást az enyhülésére, de amikor Kennedyt 1963 novemberében Dallasban lelőtték, akkor ez az ajtó bezáródott. A nemzeti gyásznapon, a magyar ’56 leverésének évfordulóján érdemes abba is belegondolnunk: ha Kennedy életben marad és az általa kezdeményezett békülékenység idővel kibontakozhat, akkor talán a kelet-európai vasfüggöny lebontása is hamarabb megindulhat, Európa pedig nem kényszerül egészen 1989-ig tartó megosztottságára.

Borítókép: Üzletportál 1956-ban. (Forrás: Fortepan / Virány László)